A hét leginkább fagyveszélyes éjszakája várható, a minimum hőmérséklet mínusz 6 és plusz 4 Celsius-fok között alakul - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Az elmúlt éjszakákon a lengedező szél még több helyen mérsékelte a lehűlést, péntekre virradóra azonban az ország nagyobb részén megnyugszik a légkör, ennek hatására pedig a korábbi napokhoz képest nagyobb területen és tartósabban lehet számítani fagyra, és még a szelesebb tájakon is előfordulhat, hogy átmeneti szélcsend idején fagypont közelébe hűl a levegő - közölték.
A minimum-hőmérséklet mínusz 6 és plusz 4 fok között alakul, így ismét megdőlhet az országos hidegrekord. 1944. május 1-jén Fügödön mínusz 4,4 fokot mértek. Pénteken napközben markáns melegedés kezdődik, így a hétvégén már kevesebb helyen fordulhat elő gyenge fagy - írták.
Agrometeorológia: országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az elemzés szerint az elmúlt héten csak a délnyugati határszélen esett eső, de ott is csak 1-2 milliméter. Hozzátették: van olyan terület az országban, ahol március vége óta gyakorlatilag nem esett eső. Az elmúlt 30, illetve 90 napban 25-45, illetve 20-70 milliméterrel kevesebb eső esett az átlagosnál.
A felszínközeli 20-30 centiméteres talajréteg országszerte kritikusan száraz, a felszín porzik és a 30-60 centiméteres réteg is egyre szárazabb. Az Alföldön és a Mezőföldön a mélyebb rétegek nem tudtak feltöltődni télen, így ott sincs tartalék, mintegy 80-120 milliméter nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből a telítettséghez.
Az elmúlt egy hétben az ilyenkor szokásosnál összességében 2-3 Celsius-fokkal hűvösebb volt az idő volt, és nagy volt a napi hőingás. A hőmérséklet csúcsértéke általában 20 fok közelében alakult, majd a vasárnap átvonult hidegfront mögött több fokkal visszaesett. Visszatértek a fagyos éjszakák, a legnagyobb területen hétfő reggelre alakult ki fagy, ekkor mínusz 3 és mínusz 5 fok is előfordult.
Az őszi búza a tavasz kezdetén még szépen növekedett, mostanra azonban a csapadékhiány egyre jobban kezd megmutatkozni, zöld tömege stagnál. A repce kritikus időszakban, teljes virágzásban van, ilyenkor igényelné a legtöbb vizet, de a gyökérzónában egyre kevesebb a nedvesség, így kevés az oldalhajtás, nem kötődnek a virágok. Az őszi vetésekre vonatkozó közepes aszály egyre nagyobb területre terjed ki az országban, ez pedig már termésveszteséget fog okozni - áll a HungaroMet Zrt. elemzésében.
A nyári kapásnövények csírázásához és a keléséhez áztató esőre lenne szükség, mert a magok igen száraz talajba kerültek. Az ország túlnyomó részén továbbra is nagyfokú, és egyre nagyobb területen már súlyos aszály tapasztalható.
A gyümölcsök sokfelé komoly fagykárokat szenvedtek április második hetében, és azóta is többször előfordultak fagyok az újabb és újabb sarkvidéki eredetű légtömegek hatására.
Az előrejelzés szerint a jövő héten várhatóan megérkezik a délnyugatias áramlás, ami felmelegedést és csapadékot is ígér, addig azonban marad a száraz idő, a talaj tovább szárad, és fokozódik az aszály. A hőmérséklet a jellemzően napos időben egyre emelkedik, szombattól nagy területen melegszik 20 fok fölé a levegő. Pénteken még többfelé hűlhet fagypont alá a levegő, szombattól azonban már megszűnik a fagyveszély.
(MTI)