Visszavonta a Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal fejlesztésére és a budapesti körvasút Népliget állomására, illetve a ferencvárosi szakasz átépítésére, korszerűsítésére vonatkozó kivitelezési tendereket Lázár János leköszönő építési és közlekedési miniszter az elmúlt napokban – írta a miniszteri poszt várományosa, Vitézy Dávid.
Ezáltal a rövidesen hivatalba lépő kormány újabb 280 milliárd forint uniós forrásvesztés reális veszélyét kapja a nyakába elődjétől, tette hozzá a leendő Tisza-kormány tagja.
Zoom
Lázár Jánost megviselte a Holdról is látszó melléfogásaik eredménye (fotó: Szajki Bálint / 24)
A már korábban elnyert uniós forrásokkal bíró beruházásokat a következő három évben kellene megvalósítani, ami egy visszavont építési tender után, nulláról kezdve finoman szólva sem egyszerű kihívás, jelezte Vitézy, aki szerint a HÉV-járműcseréhez hasonlóan a közbeszerzések itt sem voltak megfelelően előkészítve, gyenge minőségű volt a kiírás, így ajánlatot sem lehetett adni.
Hosszú évek semmittevése után sorban dőlnek össze a választási kampányban kiírt patyomkintenderek – összehányt műszaki leírással, átgondolatlanul ugyanis nem lehet szabályosan és eredményesen beruházni
– hangsúlyozta Vitézy, megjegyezve, hogy a 2022 óta kész tervekkel rendelkező vasútfejlesztési beruházások esetében jelentős csúszást okoz a tenderek visszavonása.
(24)