Megválasztotta Unger Anna politológust a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének pénteken az Országgyűlés.
A titkos szavazáson az ELTE Társadalomtudományi Karának docense 137 igen, hét nem szavazatot kapott, egy képviselő tartózkodott.
A hivatal nyomozati elnökhelyettese Tasnády Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze lett, ő 139 igen, hat nem szavazatot kapott.
Az elnök és az elnökhelyettes megbízatása szeptember 1-jétől hat évre szól.
Megválasztásuk után Unger Anna és Tasnády Katalin esküt tett.
A szavazáson 146 képviselő vette fel a szavazólapot, egy érvénytelen szavazat volt.
A Fidesz az eljárás kezdete előtt kivonult az ülésteremből. Korábban jelezték, nem asszisztálnak a hivatal létrehozásához, és az Alkotmánybíróságtól kérik az NVVH-ról szóló törvény megsemmisítését.
Az elnöki és a négy elnökhelyettesi posztra a parlament igazságügyi bizottsága július végén írt ki pályázatot, majd az elnöki posztra pályázók közül hármat kedden nyilvános ülésen meghallgatott és úgy döntött, Unger Annát javasolja a hivatal elnökének.
A nyomozati és a közpénzügyi elnökhelyettesi posztra pályázókat zárt ülésen hallgatta meg szerdán a testület, amely Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét jelölte nyomozati elnökhelyettesnek, míg a közpénzügyi elnökhelyettesi posztra kiírt pályázatot a meghallgatás után eredménytelennek nyilvánította.
A vádemelésért felelős, valamint fellebbviteli elnökhelyettesi posztokra kevés pályázat érkezett, ezért azokat még korábban érvénytelenné nyilvánították.
A parlament által július végén elfogadott, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvény alapján a hivatal feladatait a közvagyonnal való jogellenes gazdálkodással összefüggő ügyek feltárása, a közvagyon védelme, a bűncselekményből származó vagy azzal összefüggésben a közvagyon köréből kikerült vagyon felkutatása, azonosítása, biztosítása, értékének megóvása és visszaszerzése érdekében látja el.
A hivatal egyebek mellett keresetet indíthat, más szerv eljárását kezdeményezheti, hatósági eljárásokkal, közigazgatási perekkel és a büntetőeljárással összefüggésben is vannak jogkörei.
Az NVVH-t az elnök vezeti, munkáját négy - közpénzügyi, nyomozati, vádemelésért felelős, valamint fellebbviteli - elnökhelyettes segíti.
A hivatal elnökévé az választható meg, aki büntetlen előéletű, jogász szakképzettséggel vagy gazdasági, államtudományi, politikatudományi, közigazgatástudományi vagy egyéb társadalomtudományi területen szerzett felsőfokú végzettséggel rendelkezik, valamint ezen területek valamelyikén legalább tizenötéves szakmai gyakorlata, vagy tudományos fokozata és tíz év szakmai gyakorlata van.
A közpénzügyi elnökhelyettesre is ugyanilyen végzettségi követelmények vonatkoznak, további előírás, hogy az állami adóhatóság vagy vámhatóság feladatkörébe tartozó területen legalább tizenöt éves szakmai gyakorlattal rendelkezzen.
Nyomozati, vádemelésért felelős, valamint fellebbviteli elnökhelyettessé ügyészségi szolgálati viszonyban álló ügyész választható meg.
Nem lehet a hivatal elnöke vagy elnökhelyettese, aki a megválasztása előtti hat évben egyebek mellett országgyűlési képviselő, polgármester, kománytag volt vagy pártban tisztséget viselt, párt alkalmazásában állt.
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés május 9-i alakuló ülésén azt mondta, az elsők között fogják benyújtani a vagyonvisszaszerzési hivatalról szóló törvényt, mert a magyar embereknek joguk van tudni, hogyan működött az elmúlt évtizedek hatalmi rendszere, hogy milyen döntések vezettek oda, hogy a nemzet közös vagyonának jelentős része egy szűk politikai és gazdasági elit kezében koncentrálódott.
A hivatal fel fogja tárni az állami közbeszerzések rendszerét, a koncessziós szerződéseket, az alapítványokba kiszervezett közvagyont, az állami beruházások túlárazásait, az uniós forrásokkal való visszaéléseket, a Magyar Nemzeti Bankhoz kötődő pénzügyi konstrukciókat, a tao-rendszer pénzmozgásait, a magántőkealapok, az offshore hátterű konstrukciók szerepét, valamint minden olyan ügyletet, amelyeknél felmerül a közvagyon sérelmének, a hivatali visszaélésnek, a hűtlen kezelésnek, a pénzmosásnak, a költségvetési csalásnak vagy a vagyonkimentésnek a gyanúja - közölte.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a koncepciós eljárásoktól tartó Fidesz
A Fidesz-frakció "Tisza ÁVH"-nak nevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH) és "politikai komisszárnak" a szervezet pénteken megválasztott elnökét, valamint közölte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a szervezetről szóló törvény ügyében.
A Fidesz-frakció - miután pénteken az Országgyűlés titkos szavazással megválasztotta a hivatal elnökét és egyik elnökhelyettesét - az MTI-nek küldött közleményében "Tisza ÁVH"-nak nevezte az NVVH-t, hangsúlyozva, elfogadhatatlan egy olyan szervezet létrehozása, amely felett nincs valódi bírói kontroll, és amely besúgóhálózatot hoz létre, lehallgat és anyagilag tökretesz embereket.
A képviselőcsoport szerint "minden jel arra utal", hogy a szervezet koncepciós eljárásokat fog indítani Tisza Párt és Magyar Péter politikai megrendelései alapján.
A hivatal elnökének megválasztott Unger Annát a Fidesz-frakció közleménye "politikai komisszárnak" nevezte, akinek semmilyen gyakorlati, vagy vezetési tapasztalata nincs, és jogi végzettséggel sem rendelkezik. A Fidesz szerint a kiválasztás legfőbb szempontja "a tiszás pártlojalitás" volt.
"A Tisza által irányított ÁVH olyan jogkörökkel fog rendelkezni, ami összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, súlyosan sérti a tisztességes eljárás elvét és jogorvoslathoz, a tulajdonhoz és vállalkozáshoz való jogot, az egyenlő bánásmódot, valamint a magánszféra védelmét." - írták.
Úgy értékeltek: a hivatal bárki ellen vizsgálatot indíthat, nyomozhat, vádat emelhet, vádképviseletet elláthat, folyamatban lévő ügyeket elvonhat, emellett lehallgathat, kényszerítő eszközről dönthet, fedett nyomozót alkalmazhat és besúgóhálózatot építhet ki. Ezenkívül a Tisza felruházta azzal a joggal is, hogy bárkinek a magánvállalkozását saját felügyelete alá vonhassa, aki valaha dolgozott egy iskolának, kórháznak, önkormányzatnak vagy bármilyen állami szervezetnek.
Frissítés: Magyar Péter szerint meg kellett választaniuk, különben örökre ugorhatott volna az NVVH
Magyar Péter "aljas hazugságnak" nevezte pénteken, hogy a Tisza és a Fidesz között paktum született volna arról, hogy kit választanak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére.
A miniszterelnök sajótájékoztatón, az Országházban - az e témában nyilvánosságot kapott véleményeket kommentálva - azt mondta: azoknak, akik ilyeneket terjesztenek, az a céljuk, hogy aláássák az Európában a "korrupcióellenes küzdelemre legerősebb hatáskörrel felruházott hivatal" munkáját. Kiemelte: pénteki ülésén az Országgyűlés nem szavazhatott másról, csak egy jelöltről, Unger Annáról.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy az Országgyűlés történelmi döntést hozott, amikor Unger Annát a hivatal elnökének, Tasnády Katalint pedig a hivatal nyomozati elnökhelyettesének választotta. A kormányfő hozzátette, soha nem volt még ilyen transzparens, mindenki által követhető kiválasztási folyamat.
A Tisza-frakció tárgyalta az igazságügyi bizottságból érkező jelöléseket, és a képviselők nagyjából egyhangúan azon a véleményen voltak - kisebb-nagyobb eltérésekkel - hogy mindhárom jelentkezőnél tudnak olyan szakmai érveket felsorakoztatni, amelyek alkalmassá teszik őket egy ilyen hivatal vezetésére - közölte.
Hangsúlyozta, nem véletlenül fogadták el Európa egyik legszigorúbb vagyonvisszaszerzési és korrupcióellenes jogszabály csomagját és nem véletlenül áll föl ilyen gyorsan ez a hivatal. Az volt a cél, hogy az NVVH minél gyorsabban, minél szakszerűbben, professzionálisabban elkezdhesse a működését - érvelt.
Arra a kritikára reagálva, hogy Unger Anna nem jogász azt mondta, hogy az FBI vezetője sem jogász. Kiemelte, hogy a jogszabály alapján nem kötelező, hogy az NVVH-nak jogász legyen a vezetője. Ami fontos és ami így is lesz, hogy a nyomozati elnökhelyettes, a vádemelési elnökhelyettes, a fellebbviteli elnökhelyettes jogász, ügyész legyen - szögezte le.
Ha az Országgyűlés tiszás többsége nem szavazta volna meg Unger Annát az NVVH elnökének, "akkor lehet, hogy örökre lekerül a napirendről az NVVH működése, a vagyonvisszaszerzés és a vagyonvédelem" - fogalmazott Magyar Péter. Új pályázatot kellett volna kiírni, új eljárást kellett volna indítani, ami hetekig eltarthat, és szinte lehetetlen lett volna olyan jelöltet találni, aki kétharmados felhatalmazást nyújtott - közölte.
Kitért arra is, hogy hallja a kritikákat amiatt, mert az elnökjelöltnek voltak olyan kijelentései, amelyeket "nem szívesen hallanak az emberek". Az egyikük azt mondta, hogy csak az ellopott vagyon tíz százalékára merné azt mondani, hogy visszaszerezhető, a másikuk pedig azt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben hat év előtt nem várható jogerős ítélet - emlékeztetett. Magyar Péter kijelentette, mind a ketten a fájó igazságot mondták el, még ha ez nem is tetszik az embereknek. Hozzátette, az azonban nem megengedhető, hogy kisebb-nagyobb büntetőügyek, adott esetben 5-10-15 évig tartanak. Hangsúlyozta, ezért benyújtják azokat a javaslatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy felgyorsuljanak az eljárások.
Az NVVH elnökének megválasztásáról azt mondta, hogy az titkos szavazás volt, egy ilyen döntésben van frakciófegyelem, ami azonban nem jelenti azt, hogyha valakinek aggályai vannak, akkor nem szavazhat nemmel vagy nem tartózkodhat. Hozzátette, mivel titkos szavazásról van szó, ezért nem tudja megmondani, hogy ki és hogyan döntött, illetve nem kérdezte meg Melléthei-Barna Mártont arról, hogy hogyan szavazott.
Azt is megkérdezték tőle, hogy mekkora vita zajlott a frakción belül az elnökjelöltekkel kapcsolatban, ugyanis voltak, akik Ligeti Miklóst is támogatták volna. Úgy fogalmazott: ezt nem nevezné vitának, voltak előzetes egyeztetések és inkább arról volt szó, hogy habár több jelölt is alkalmas ilyen-olyan okoknál fogva, de végül csak egyiküket lehet megválasztani. Hozzátette, minden körülményt mérlegelve igyekeztek a legjobb döntést meghozni. Kiemelte, hogy a politikai felelősség az övék, ha úgy érezték volna, hogy nem az a helyes döntés, amit például az igazságügyi bizottságban hoztak meg, akkor azt mondták volna, hogy a frakció nem tudja támogatni Unger Annát ezért indítsák újra a folyamatot.
Megkérdezték tőle, hogy mit tud kezdeni most a megválasztott elnök, akinek csak egy elnökhelyettese van, Magyar Péter azt mondta, hogy a legfontosabb munkát el tudják kezdeni, többek között kidolgozzák az SZMSZ-t, beköltöznek a remény szerint ideiglenes székhelyre, megkapják a költségvetési előirányzatot. Az alelnöknek kell verbuválnia ügyészekből, rendőrökből, nyomozókból, volt büntetőügyvédekből, könyvvizsgálókból egy olyan csapatot, amelyik a tényleges munkát elvégzi - emelte ki.
Kérdezték, hogy mikorra vár kézzelfogható eredményt a hivataltól, amire azt felelte, hogy egy miniszterelnöknek és egy pártnak biztos, hogy nem feladata, hogy megmondja, hogy egy ügyben mikor milyen ítélet szülessen, mikor, kit vegyenek őrizetbe és mit foglaljanak le. Ez mind távolabb áll a jogállamtól, mint bármi más - szögezte le.
Arra, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk is kritizálta a kiválasztás folyamatát és a szavazást azt mondta, hogy az igazságügyi bizottságban, a jogszabály tárgyalásakor tehettek volna érdemi javaslatokat. A Fidesz és a KDNP nem vett részt kiválasztásban - mutatott rá.
2. frissítés: Hadházy is nyugtalan
Közérdekű adatigényléssel fordul a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez Hadházy Ákos a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) vezetőjének kiválasztására kiírt pályázat értékelési rendszerének nyilvánosságra hozatala érdekében.
A korábbi országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán pénteken azt írta: annak a pontrendszernek a megismerését kéri, amely alapján a 94 jelentkező közül kiválasztották a végül nyilvánosságra hozott négy jelöltet.
"Ha megtagadnák, perelni is fogok érte" - emelte ki Hadházy Ákos.
"Nyugtalanító információkat kaptam ugyanis arról, hogy az egész pályáztatás csak egy színjáték volt, és a pályázatok jelentős részét el sem olvasták, a végül kiválasztásra került és nyilvánosságra hozott négy jelöltön kívül pedig senkit nem hallgattak meg" - indokolta az adatigénylést.
Ezek kétségessé teszik számára a pályázati eljárás menetét, ezért tartja szükségesnek annak tisztázását, hogy milyen szempontok alapján rangsorolták a jelentkezőket, és választották ki a négy jelöltet - emelte ki.
Azt írta, olyan információkat is kapott, amelyek szerint a győztes személyéről a miniszterelnök és a Miniszterelnökséget vezető miniszter "közötti vita, illetve az azt lezáró kompromisszum döntött".
Hadházy Ákos a bejegyzésében hangsúlyozta: állításainak ellenőrzéséhez alapvető fontosságúnak tartja a pályázatok értékelésénél alkalmazott pontrendszer nyilvánosságra hozatalát.
Magyar Pétert el kezdték zavarni a megmondóemberek
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésekben reagált az Országgyűlés által a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére megválasztott Unger Anna Rózát érintő kritikákra pénteken.
Magyar Péter úgy fogalmazott, egy működő és emberséges országban egy vezető munkáját a tettei minősítik, nem a megmondóemberek véleménye. Egy komoly hivatal vezetőjének kiválasztása nem kiszavazóshow és nem szimpátiaszavazás - jegyezte meg.
Hadházy Ákos korábbi országgyűlési képviselőre utalva pedig azt írta, "sokan egy állatorvost akartak az NVVH és a Legfőbb Ügyészség élére kinevezni, most pedig azt kifogásolják, hogy nem jogászt választottunk".
Hadházy Ákosnak arra a bejelentésére, hogy közérdekű adatigényléssel fordul a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez az NVVH vezetőjének kiválasztására kiírt pályázat értékelési rendszerének nyilvánosságra hozatala érdekében, Magyar Péter úgy reagált, "az ún. szakértő pedig a Miniszterelnökségtől kér adatokat, miközben az Országgyűlés járt el".
3. frissítés: Minden nagyon szakmai és transzparens volt, de tényleg
Magyarország megtisztulása és az ellopott közvagyon visszaszerzése ellenfelének nevezte a miniszterelnök pénteken azt, aki akadályozza vagy hitelteleníti a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkáját.
Magyar Péter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában úgy fogalmazott, lehet és kell a hivatalt kritizálni, ellenőrizni, az eredményeit számon kérni, de aki politikai érdekből gyengíti, hitelteleníti vagy akadályozza a munkát, aki titkos háttéralkukról és nem létező szabálytalanságokról hazudik, az tudatosan árt és rombol.
A Tisza Párt közösségéhez fordulva azt mondta, hogy rendkívül igazságtalan és méltánytalan megkérdőjelezni a képviselők vagy akár a kormánytagok rendszerváltás iránti elkötelezettségét és munkáját az NVVH rekordidő alatt történő felállítását követően.
Aki valóban a rendszerváltás mellett tette le a voksát, aki valóban szeretne eredményesen működő vagyonvisszaszerzési hivatalt, az a vezetést a jövőbeni tettei és eredményei alapján ítéli meg - tette hozzá a kormányfő.
Magyar Péter kiemelte, hogy a kiválasztási folyamat szakmai és transzparens volt. Ezt az egyik jelölt, Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója is megerősítette nemrég folytatott telefonbeszélgetésük során - számolt be róla a miniszterelnök.
Magyar Péter gratulált a megválasztott Ungár Anna elnöknek és Tasnádi Katalin nyomozati elnökhelyettesnek, akit az ország egyik legfelkészültebb ügyészének nevezett, és akinek feladata a "valaha látott legnagyobb magyar gazdasági bűncselekmények felderítése és a felelősök megnevezése" lesz.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy szeretnék meggyorsítani a büntetőeljárásokat, mivel "senkinek nem elfogadható az, hogy (...) 5-10 évig is eltarthatnak a büntetőeljárások". Ezért a kormány minden, a büntetőeljárások gyorsítását lehetővé tevő jogszabálymódosítást az Országgyűlés elé fog terjeszteni, amely érdemben lerövidíti a nyomozás, a vádemelés és a bírósági eljárások időtartamát - hangsúlyozta Magyar Péter.
A Fidesz azon kijelentését, amelyben az NVVH-t az ÁVH-hoz hasonlította, alantasnak, az AVH áldozatainak emléke és 1956 örökségének szégyenletes sárba tiprásának nevezte a kormányfő. Ugyanakkor megjegyezte, nem meglepő, hogy az ellenzéki párt alantas eszközökkel és módszerekkel támadja a hivatalt és annak új vezetését, mivel "az elmúlt 16 évben kifosztották ezt a csodálatos országot", így nekik van félnivalójuk és veszítenivalójuk.
Magyar Péter az állampolgároktól azt kérte, hogy ne üljenek fel a sokszor személyeskedő, bántó provokációknak, hanem álljanak azok mögé, akik ezt a munkát vállalták, adjanak nekik bizalmat, és védjék meg őket a minden ténybeli alapot nélkülöző támadásoktól.
4. frissítés: Csak éppen adatvédelmi okokból "nem tudnak" kiadni információkat
Nem adhatóak ki a zárt bizottsági ülés dokumentumai és adatai, ezért a pontozó sablon és a jelöltek sorrendjei sem ismerhetőek meg - válaszolta Hantosi István, az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának tiszás elnöke az atlatszo.hu megkeresésére pénteken. Az online lap azt szerette volna megtudni, hogy milyen folyamat alapján választották meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökét.
A portál csütörtök este küldte el kérdéseit a bizottság elnökének, amelyben azt szerették volna megtudni, megismerhető-e a nyilvánosság számára a NVVH elnöki posztjára jelentkezőket első körben értékelő lap, valamint hány pontot kapott az ezen szereplő első három-négy helyezett. Emellett arra is választ vártak, miért nem lehet nyilvános a legtöbb pontot kapott 3-4 jelölt írásbeli szakmai koncepciója, illetve a bizottság megfontolja-e, hogy a jelöltek esetleges engedélyével nyilvánossá tegyék a benyújtott szakmai terveket.
A lap kérdéseire Hantosi István azt írta, a hivatal elnökének és elnökhelyetteseinek jelölése a bizottság feladata, amely a jelölési eljárás során kiemelt figyelmet fordított a pályázók személyes adatainak védelmére, ezért döntött úgy, hogy zárt ülés keretében kívánja kiválasztani a személyes meghallgatásra javasolt pályázókat.
"A bizottság zárt ülésén elhangzottak és az azon tárgyalt dokumentumok mindegyike az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése szerint kezelendők, így nem áll módomban azokat kiadni" - írta Hantosi István.
Az atlatszo.hu kérdésére, miszerint mindez az értékelő lapra is (vagyis arra a sablonra, ami alapján pontozták a jelölteket) vonatkozik-e. Hantosi azt írta, igen, szerinte "a zárt bizottsági ülés dokumentumai és adatai nem ismerhetőek meg. Az Ön által kért további adatok és információk is ebbe a körbe tartoznak".
A bizottság elnöke hozzátette: "a hivatal elnöki tisztségére jelentkezők meghallgatását a bizottság nyílt ülésen folytatta le, amelyen valamennyi meghallgatott részletesen ismertette szakmai koncepcióját, így minden érdeklődő közvetlenül is tudomást szerezhetett az érintettnek a Hivatal feladatát és működését érintő céljairól, elképzeléseiről."
A lap cikkében ugyanakkor azt is megjegyzi: egy másik eljárásban, az Integritás Hatóság új alelnökeinek kiválasztása során megismerhető volt az értékelő lap. Bár az öt legtöbb pontot kapó jelölt közül csak egy pályázó nem kérte az adatai zárt kezelését, az értékelést végző Alkalmassági Bizottság nyilvánosságra hozta az elért pontszámaikat (a nevüket természetesen nem) - írták.
Az atlatszo.hu emlékeztetett: amikor az illetékes Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságtól (EUTAF) kikérték a pontozó lapot, még aznap kiadták.
A pozícióra 96-an pályáztak, közülük Unger Anna Rózát, az ELTE Társadalomtudományi Karának docensét, Ligeti Miklós Zoltánt, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját és Janics Dávidot hívták be személyes meghallgatásra az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának ülésére, Janics Dávid azonban még a meghallgatás előtt visszavonta pályázatát, a helyére Sárvári Nicholast jelölte a Tisza-frakció. A három jelöltet kedden hallgatta meg a bizottság, majd a csütörtöki ülésén Unger Anna jelölését támogatta a hivatal élére.
5. frissítés: Török Gábor: ez politikailag életveszélyes
Reagált az elmúlt napok történéseire, és leginkább Magyar Péter azokkal kapcsolatos megnyilvánulásaira Török Gábor politikai elemző.
„Ha egy politikai párt a retorikájában folyamatosan a népi felhatalmazásra hivatkozik, vezetője állandóan kommentel és a közösségi médiában szerepel-kormányoz, akkor bizony politikailag életveszélyes, amikor az ezerfejű cézár nagyon mást akar” – írta Török, utalva arra, hogy a Tisza-kormány is rendre a nép felhatalmazására hivatkozik, most ellenben, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének kiválasztása kapcsán olyan döntést hozott a kormánypárt, amely látszatra szembe megy a választók nagy többségének akaratával. Jelen esetben, hogy a parlament Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságában helyet foglaló tiszás képviselők nem Ligeti Miklóst, hanem Unger Anna Rózát javasolták a hivatal élére, akit a tiszás kétharmad ma hivatalosan meg is választott.
„Egyszer már megtörtént, akkor gyors korrekció lett a vége. Most inkább beleálltak, ami minden bizonnyal ennek a ciklusnak az első nagy tesztje lesz” – folytatta Török, felidézve, az államfői castingot, amikor Magyar Péter bejelentette, hogy Polgár Juditot tervezi felkérni a feladatra, majd a kedvezőtlen fogadtatás (és Polgár visszautasítása) miatt mégis más jelölt után kellett néznie a Tiszának.
Egy más működésmód mellett nem lenne ennyire kockázatos mindez, ebben viszont leginkább az a kérdés, hogy Tisza vagy a Tisza megítélése változik inkább ezek után
– zárta bejegyzését az elemző.
(MTI - 24 nyomán)
Kapcsolódó:







