Tárkányi Zsolt kedd este Facebook-bejegyzésben tiltakozott a november 4. és 5. között a debreceni Kölcsey Központba tervezett Hungarian Battery Days konferencia ellen. A politikus felháborítónak nevezte, hogy a várost Európa akkumulátoripari központjaként emlegetik, miközben állítása szerint a lakosság nem akarta az üzemeket, és eddig csak a hátrányaikat szenvedték el.
– Debrecenben az akkumulátorgyárak ugyanis nem a fenntartható, környezettudatos, modern mobilitást jelentik a város polgárainak, hanem a bizalmatlanságot a gyárak működésével kapcsolatosan, a szennyezésektől való félelmet, valamint a lakókörnyezetünk és városunk jövője iránt érzett aggodalmat – fogalmazott Tárkányi.
A képviselő sérelmezte, hogy a magyar kormány egyik államtitkára előzetes tájékoztatás nélkül tervezett beszédet tartani az eseményen, ahová több kínai gyár, köztük a CATL felsővezetését is várják a szervezők.
A bejegyzés frissítéséből kiderült: annak élesítése után percekkel Tárkányit arról tájékoztatták, hogy az érintett államtitkár lemondott.
Tárkányi Zsolt a bejegyzésben továbbá kiemelte: az akkugyáraknak először szabályszerű működésükkel kell megteremteniük a közbizalmat, és csak utána rendezhetnek hasonló fórumokat Debrecenben, amihez szerinte sok évre lesz szükség.
(24 nyomán)