A mór mehet...
Célzott és talált: szerkesztőségünk gratulál annak a hazafinak, ki sikeresen leköpte a székházból távozó Gyurcsány Ferencet. Bajnai Gordonnak már csomagja is van. Meddig tűrsz még, magyar?
Tempósabb időszak jön, mondotta Gyurcsány Ferenc az elkövetkező időszakra utalva, s minket kivert a víz. Nem, nem vagyunk paranoiásak, csak ismerjük a vörösöket, ha ők azt mondják, hogy haladni akarnak, hogy jót fognak tenni, nos, akkor mi rettegünk, mert elképzelhetetlen rossz fog bekövetkezni.
Nem tévedtünk: Bajnai csomagja biztosan kivívja a bankárok és egyéb monetáris kalandorok elismerését. Az IMF, a washingtoni pénzügyi körök, Soros György és hittársai vélhetően sorba állnak, hogy megveregethessék Gordon vállát!
Tessék, magyar: a forinthiteles lakásvásárláshoz igényelhető kamattámogatás, az új és használt lakás vásárlásakor a gyermekek után járó lakásvásárlási kedvezmény (közismertebb nevén a szocpol és a félszocpol), a távhő- és gázkompenzáció megszűnik. A családi pótlékot a következő két évben befagyaszthatják, a rendszeres szociális segélyt visszavágnák. A cionistákkal bratyizó, Bajnait jól ismerő Zsindex (a portál egyik tulajdonosa Gordon elvtárs volt egy időben) információi szerint, a gyed csak a gyerek egy éves koráig járna a mostani kettő helyett, és már ott válthatja fel a gyes. (Míg a gyed az előző évi bruttó jövedelem, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70 százaléka, így akár nagyjából százezer forint is lehet, a gyes fix összegű támogatás, mely nem éri el a 30 ezer forintot sem.). Elhalaszthatják a 2010-es nyugdíjkorrekciós programot, befagyaszthatják a nyugdíjminimumot, és ezen keresztül a hozzá kötött szociális juttatásokat is. A MÁV-tól 30-50 milliárd forintos állami apanázst megvonhatnak. A minisztériumi pénzek pár tízmilliárdos zárolása, az egészségügyi kasszánál a lefaragás, az agrártámogatásoknál pár tízmilliárdos lecsípés már igazán derűs kormányzati lépésnek számít. Igen, a háttérhatalom és a szabadkőművesség félig nyílt szerve, a Reformszövetség, megcsinálja nekünk. Nemcsak, hogy leszegényedünk, de generációk élete megy majd tönkre, hisz ilyen körülmények között senki nem képes fejlődni. A birka nép meg csak tűr és hallgat, a műellenzék szájkaratézik, s csak a Jobbik megy ki az utcára követelni azt, ami egyértelmű kéne legyen mindenkinek: előrehozott választást!
(Zsindex nyomán, Geyer)
Korábban írtuk: A mai jelöltet Bajnai Gordonnak hívják. Igaz, erről – állítása szerint – Veress János nem tud. Fodor Gabriella vélhetően marihuánát szívott a szadesz ünnepi rendezvényén, mert egyre több hülyeséget beszél. Szerinte a mostani felfokozott állapot természetes egy demokráciában., Érdekes, a tv-ostrom ideje alatti felfokozott állapotot nem tartotta természetesnek.
Érdemes idézgetni tőle, vélhetően ennyi ostobaságot rég hallottunk: a kialakult helyzetet is meg fogják oldani. Habár annak még nem látszik a vége, de a megoldás véleménye szerint Magyarország erősségét fogja bizonyítani. Értjük, nem? A helyzetet ők alakították ilyenné, de meg is fogják oldani, bár a vége – mármint a helyzetnek – még nem látszik, de az mindenképp hazánk erősségét fogja bizonyítani. Mármint a nem létező megoldás. A helyzet fokozódása után megérkezett az újabb gyöngyszem: a helyzetnek vége is lesz. Egyszer. Majd. Ha ők már nem lesznek hatalomban és életben. A húsz évvel ezelőtti és a mostani helyzet között párhuzamot vonva, a buzipártoló Gabriella rámutatott: volt közös jövőkép: demokráciát és korlátok nélküli szabad választásokat akartak. Hozzátette: ma ez a jövőkép széttöredezettebbnek látszik. Én személy szerint inkább az ő pofáját látnám széttöredezve, a demokráciát és a szabad választásokat pedig vigye magával, csak rosszat hoztak nekünk.
Korábban írtuk: A szocionistákkal bratyizó viszonyban levő, szolgalelkű Zsindex úgy értesült, a megyei elnökök lemondatták Gyurcsány Ferencet, s Bajnai lehet a befutó a pártelnöki pozícióra. Azonban, hogy a kép még zűrösebb legyen, Kiss Péter nevét is lobogtatják a köztudatban. Oszkó Péter, a pénzügyminiszter-jelölt egyébként nem akar az államigazgatásban dolgozni. Mekkora romhalmazt hagyhat maga után a horgasorrú ElQró, hogy senki sem akar utána takarítani? Biztosak lehetünk benne, hogy jó nagyot, hisz mi érezzük, ahogy a nyakunkba ömlik az egész.
Szili Katalin szerint méltatlan ami az országgal történik, szerintünk meg egyenesen felháborító, hogy a szegfűt nem kedvelő politikusasszony nyilatkozik ilyesmit. Csak és kizárólag, ő és a bandája felelős mindezért! „Nagyon jól látszik az, hogy mindenki számára már ugyanazok a dolgok fogalmazódnak meg: szükséges lépni, nyugalmat és kiszámíthatóságot sugározni” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke. „Éppen ezért meg kell tennünk a szükséges lépéseket az irányba, hogy ez a helyzet minél előbb megoldódjon. Nyilvánvaló, ebben a párt különböző testületeinek kell meghozniuk azokat a döntéseket, amelyek a következő lépéseket segíthetik” - tette hozzá. Ilyen idióta beszédet már rég mondott politikus, azért vannak retorikai fogások arra nézve, hogy ne mondjunk semmit, de úgy tűnjön, hogy mégis. A jelek szerint Katalin elvtársnő ezeket nem ismeri. A megoldás a lépések megtétele a megoldások irányába – talán így lehetne összefoglalni, és a Brian életének rendezője vélhetően Magyarországra utazik stábjával együtt, hisz nem kell ironikus forgatókönyveket írnia, elég ha rögzíti azt, ami itt folyik.
 
Itt a régi-új jelölt: Bajnai Gordon, aki Gyurcsány régi cimborája, valamint a Zsideszben is vannak barátai. A 80-as évek KISZ táborainak aranytökű gyerekei úgy adogatnák egymásnak a bársonyszéket, mintha csak egy cigivel kínálnák egymást.
Olyan pletykák is terjengenek, hogy Bajnai pénzügyminisztere – egy csődközeli országban ez ugye lényeges kérdés, a mezőgazdaság, munkahelyteremtés stb., csak tucatrangú probléma – az az Oszkó Péter lenne, aki a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója, valamint a népellenes intézkedéseket javasló Reformszövetség tagja. Ez a Reformszövetség egyébként úgy néz ki, hogy a háttérhatalom félig nyilvános szervezete, gyakorlatilag minden olyan intézkedés meghozatalát javasolja, amely hazánk és nemzetünk tönkretételét, s a pénzügyi körök gyarapodását szolgálja. Szép kilátások. Mindezt egy előrehozott választás megakadályozhatná, ám a Jobbikon és szimpatizánsain kívül ezt senki sem akarja. Minden valamire való országban ilyenkor már milliós nagyságrendű tömegtüntetések lennének, nálunk viszont mély csend és trágyaszag.

Jön vagy megy?
Érdekes az SZDSZ kivárása. Talán a kenyéradó gazdáik sem tudják mit is tegyenek, ennélfogva – az egyértelmű felsőbb parancs híján – semmitmondó nyilatkozatokat eregetnek, miközben a "rendszerváltó" mivoltuk 20 éves évfordulóját ünneplik. Kóka János, a milliárdos zsidóképű hülyegyerek, a következőket nyilatkozta: „„A szocialista pártnál a helyzet óráról órára változik, de Magyarországnak megoldásra van szüksége, mert a válság egyre mélyül.” Köszönjük a magvas gondolatokat, értelmezzük hát, mit is javasol Kóka: a helyzet megoldása a megoldás. Rémisztő, ahogy nemcsak a politikai gyakorlat, hanem a szóhasználat is a Kádár-rezsim érzetét kelti bennünk. Lassan jönnek majd az olyan életbölcsességek, mint a „krumplileves legyen krumplileves” kádári beszólásai, valamint az olyan hivatali bikkfanyelvek, mint a „kutya hangjelzéssel rohant a helyszínre” című örökzöld kijelentés.
Különben könnyen elképzelhető, hogy mire ezeket a sorokat leírom, Bajnai sem lesz már miniszterelnök-jelölt. Így megy ez Abszurdisztánban.
Korábban írtuk: A nemzet jövőjét érintő igazán fontos problémát vitattak meg a szocionisták. A miniszterelnöki és pártelnök poszt nem választható szét. Ez azt jelenti, hogy amennyiben maszopos kormányfő lesz, akkor Gyurcsánynak mennie kell a pártelnöki székből

Igazán értelmes és fontos volt mindezt megvitatni. Időközben a zsidók pártja jelezte, kész az előrehozott választásokra. Azonban korai lenne még ezen örvendezni, a szadesz már annyiszor mondott ilyesmit, valamint ennek az ellenkezőjét is, hogy józan ember már nem hisz nekik.
Jelenleg a megyei elnökökkel kibővített ülés zajlik, hogy ismét mily fontos és életbe vágó kérdést vitatnak meg, az majd később kiderül.
Az államfő pedig elhalasztotta e hétvégi kirándulását, a "belpolitikai helyzetre való tekintettel" című ostobaságra való hivatkozva. Sólyom úr, inkább menjen kirándulni, azzal még mindig kisebb bajt okoz, mintha otthonában marad, vagy ne adj' Isten, megpróbál tenni is valamit.
Korábban írtuk: Úgy látszik a cionisták nagyon jól tudják mekkora a baj hazánkban. Bokros Lajos, a Bilderberg-csoporthoz közel álló globalista pénzügyér sem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.

Netán marad?
Mint fogalmazott: még a gondolata is sértő annak, hogy olyan programhoz adja a nevét, amelynek nem bízik a sikerében. Kérdés: minek a sikerében nem bízik és miért? Van program? Ha van, akkor miért nem bízik a sikerében? A bajszos gazdaság bérgyilkos, aki egyszer már padlóra küldte hazánkat a nevéhez köthető gazdasági intézkedéscsomaggal, hozzátette: ahol ekkora nézetkülönbség van a stratégia, illetve az értékrend között, szó sem lehet az ajánlat elfogadásáról. Mi meg azon gondolkodunk, hol láthatott Lajos elvtársunk stratégiát és értékrendet? Évek, évtizedek óta nincs ilyesmi a magyar politikai körökben.
Gráf József, kinek neve ma reggel merült fel mint pártelnök és miniszterelnök-jelölt, szintén ódzkodik a feladattól. Előkerült Bajnai Gordon neve, mint kormányfőjelölt és Szekeres Imréé, mint pártelnök. Glatz Ferenc pedig levélben kérte Gyurcsány Ferencet, vegyék le a nevét a kormányfőjelöltek listájáról. Úgy látszik akkora a baj, hogy mostmár dolgozni is kéne abban a bársonyszékben, ehhez viszont cionistáink nem értenek, menekülnek a munkavégzés elől, mint patkányok a süllyedő hajóról. A nép pedig csak tűr, némán, pedig most itt az alkalom, hogy az egész csürhét elkergessük örökre.
Egyszerűbb lenne egy apróhirdetést feladni, a következő szöveggel: elkúrt, csődbe vitt állam miniszterelnököt keres. Rugalmas munkaidő, korlátlan kereseti lehetőség, birka nép. Zsidók előnyben, hazafiasság, nemzet iránti elkötelezettség kizáró ok.
Korábban írtuk: Menekül a főpatkány a süllyedő hajóról. Leginkább így lehetne jellemezni a szocionisták háza táján zajló eseményeket.
Ma délelőtt ugyanis Gyurcsány Ferenc lemondott pártelnöki posztjáról is, Gráf Józsefet ajánlva maga helyett, mind a miniszterelnöki, mind a pártelnöki posztra. Az érintett állítólag meglepődött, nem is tudott erről, ami azt jelenti, hogy valószínűleg egyeztettek a böszmeség nagymesterével.
ElQró pártelnöki posztjáról történő távozását már több szocionista is követelte, legutóbb például a zsidó Suchmann Tamás, a hazai szabadkőművesség egyik legsötétebb figurája fogalmazott elítélően a pápai hülyegyerekről. Ez leginkább azt jelzi, hogy a hazánkat alapvetően befolyásoló cionista pénzügyi körök között is versengés folyik, mindegyik a saját gazdasági bérgyilkosát próbálja helyzetbe hozni, ezért is lehetne lassan Dunát rekeszteni a sok miniszterelnök-jelölttel. Igaz, ezt a magyar nép bánná a legkevésbé.
A zsidók pártja korábban úgy nyilatkozott, hogy pártpolitikust nem hajlandóak támogatni, igaz, ők az elején Bokrost sem szerették, tegnapra pedig már csak ő jöhetett szóba a szadeszosoknál. A kutyakomédia folytatódik a gyarmaton, pedig a megoldás kézenfekvő: előrehozott választás. Ezt viszont, az áruló politikai elitünkből, a jelek szerint senki sem akarja.
(Hír tv nyomán)