Mindannyian emlékezhetünk az állítólagos pusztadobosi molotovozás utáni fajvédői hecckampányra (példák: Néphazugság, BORS, ATV és Magyar Elemér).

Nos, ahogy az lenni szokott (lásd pl. a legújabb Tatárszentgyörgy-sztorit), megint kiderült, hogy cigányaink hazudtak; nem véletlen, hogy hamis tanúzás miatt tettek ellenük feljelentést.
Hamis tanúzás miatt feljelentést tett a rendőrség azzal a nővel szemben, aki tavaly ősszel egy állítólagos Molotov-koktélos támadás sértettjének mondta magát – értesült a HavariaPress. Az eset óta eltelt öt hónapban kiderült, hogy a nyírségi Pusztadoboson történt eset nem következhetett be úgy, ahogy azt a kárvallott nő előadta.
Tavaly november 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pusztadoboson, az akkori bejelentés szerint Molotov-koktélt dobtak egy családi ház udvarára, valamint elhelyeztek oda egy „Meghaltok!” feliratú kartontáblát is.
Mivel sem személyi sérülés nem történt, sem anyagi kár nem keletkezett, a rendőrség csak közveszély-okozás kísérlete miatt indított nyomozást az ügyben. Ennek során a bejelentő férfiról hamar kiderült, hogy látássérült; a rendőrséget csak a feleségétől és családtagjaitól kapott információk alapján értesítette.
A további adatok, szakértői vélemények és tanúvallomások egyre több ellentmondást vetettek fel a bejelentéssel szemben, hiszen ezek egyike sem állt összhangban a bejelentő, illetve az észlelő tanú által elmondottakkal. A szakértői vélemény leszögezte, hogy a tűz nem keletkezhetett a család vallomásaiban szereplő módon. Az üvegmaradványok elhelyezkedéséből ugyanis megállapítható volt, hogy a palackot nem dobhatták be az udvarra tanúk által elmondottak szerint, illetve a gyulladás sem történhetett meg úgy. A szakvélemény kimondta azt is, hogy a földön keletkezett tűz nem volt összefüggésbe hozható a palackkal.
Az asszony tanúvallomása is ellentmondásos részleteket tartalmazott, ezeket a tűzvédelmi szakértő, a helyszíni szemle adatai, valamint a környéken lakók által elmondottak is cáfolták. Mindezek alapján a rendőrség már március 3-án megszüntette a nyomozást, bűncselekmény hiányában.
A megszüntető határozat most emelkedett jogerőre, s ezt követően a rendőrség immár a nő ellen tett feljelentést a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészségen hamis tanúzás miatt.