Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, a legnagyobb ellenzéki párt várható főpolgármester-jelöltje volt múlt pénteken a BZSH Nagyfuvaros utcai Körzetének vendége - olvasható a Mazsihisz honlapján, alább a folytatás eredeti formájában (a hibákkal és magyartalanságokkal együtt).



Kapcsolódó: "Elnyomjuk a Gárdát és a Jobbikot is; még jobban kellene büntetni őket"

A fővárosi politikust péntek este, a Sábesz beköszönte után tartott kiduson látták vendégül, s kérdezték napi ügyekről és a terveiről. A beszélgetést Szabó György képviselő (FIDESZ) szervezete meg, s hozta tető alá. (Róla bővebben itt - a szerk.)
Streit Sándor a Nagyfuvaros utcai zsinagóga körzet és a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a vendéget és vezette le a diskurzust. Tarlós István teli terem előtt-nyílt, de kultúrált hangvételű beszélgetésen fejthette ki nézeteit. Ez nagy eredmény, előrelépés, amely a körzet tagságának demokratizmusát és az est szervezőit dicséri.
A beszélgetés előtt Streit Sándor röviden ismertette a Nagyfuvaros utcai Zsinagóga múltját és jelenét, a nagy múltú józsefvárosi templom Pest egyik legnagyobb, minden reggel és este imádkozó zsidó közössége. Sok közkeletű tévhittel szemben, a holokauszt előtt itt Józsefvárosban élt Budapest legnagyobb zsidó közössége. Sajnos a nyilas-náci terror miatt nagyrészüket kiirtották, de a Nagyfuvaros utca vallási és világi vezetői mindmáig tartják őseik hitét, hagyományőrző zsinagógát fenntartva. Tarlós István megalapozva az est hangulatát, bensőséges légkörét elmondta, hogy ő is a Nyóckerben született. Bár csak néhány napig élt a kerületben.
Tarlós István megköszönte a meghívást és elmondta, hogy meghatódott a gesztustól és az istentisztelettől. Elmondta, hogy ő is hívő ember, római katolikus vallású, de II. János Pál pápa elveit követve testvéreinek tekinti zsidó vallású embertársait:
„Hívő ember vagyok és a történelmi vallásokat nagyon tisztelem. Az Ószövetséget együtt hisszük és a kereszténység is a zsidó vallásból ered.”

Röviden ismertette életét: 1948-ban született a VIII. kerületi Bábaképzőben, rövidesen a család átköltözött Óbudára és azóta is III. kerületben él. Eredetileg műszaki emberként, mérnökként dolgozott, de a rendszerváltás után a politikai tevékenysége miatt nem volt ideje foglalkozni szakmájával és frissíteni ismereteit. Ma már nem tudna elhelyezkedni a szakmában, annyi új technikát és fejlesztést vezettek be.
A politikával csak 1989-ben került kapcsolatba, politikai pályáját az SZDSZ-ben kezdte: „Azért léptem be és segítettem munkájukat, mert akkor még antikommunista párt volt.” Hozzátette, hogy nem gyakran jár zsinagógába, de polgármesterként jó néhányszor volt már.
Tarlós István kétszer járt Izraelben, legutóbb pedig a Dohány utcai zsinagóga évfordulós ünnepségén vett részt. A Fidesz frakcióvezetője kérdésünkre elmondta, hogy nem igaz, közönséges hazugság, hogy a legutolsó főpolgármester-választáson a Jobbik támogatásával indult volna: „Egyetlen párt támogatott, a Fidesz. A jobbikosok tényleg megkerestek és felajánlották támogatásukat, de én nem kértem tőlük semmit sem.”
A „Zsidónegyedre” vonatkozó terveire is rákérdeztünk: Tarlós István nagy kuszaságot, káoszt és számos egymással ellentétes véleményt lát az ügyben. Mindenképpen rendezni szeretné a terület sorsát és megszépítené annak házait, közterületeit. Azonban nem egy személyben kíván dönteni a rendezésről. Az érintettek, a zsidó közösség és a szakmai szervezetek véleményét kikérve szakmai és konszenzusos döntést szeretne hozni.
Streit Sándor elnök arról kérdezte a főpolgármester-jelöltet, hogy mit kíván tenni az aluljáróinkban, közterületeinken tapasztalható antiszemita megnyilvánulások ellen. Hogy ne köpjék le többet kipát viselő vagy Dávid-csillagos nyakláncot viselő vallásos zsidó hittestvéreinket. Tarlós István elmondta, hogy programjában nem tesz különbséget zsidók és nem zsidók között. Szerinte a városban káosz van, sok helyen félnek az emberek és ez ellen egy szigorú büntetéseket kiszabó közterület felügyelet létrehozásával segítene. Határozottan elítélte az antiszemita megnyilvánulásokat, falfirkákat, amelyektől meg kell tisztítani a várost.
Tarlós István józsefvárosi zsinagógában tett látogatása fontos gesztus volt a hazai zsidóság felé-főként ilyen radikalizálódó időkben. Elviekben és elvileg egyetértés alakult ki, kérdés, hogy Tarlós István megválasztása esetén az elmondottakat a gyakorlatban is megvalósítja e…? Az általa hosszú ideig vezetett Óbudán a Fidesz a MIÉP-el és a Jobbikkal együtt kormányoz és számos más önkormányzatban is van ilyen együttműködés. Tarlós jószándéka és nyitottsága fontos dolog és némileg megnyugtató, azonban a Fidesznek is választania kell.
Egy biztos: a szélsőjobb minden eddiginél jobban megerősödött Budapesten, reális veszélyt jelent és ennek megállítása minden demokratikus erő érdeke.
Kapcsolódó: