Hirtelen jött anyai rosszullét miatt elmaradt tegnap a Pénzes Henriettát állati kegyetlenséggel meggyilkoló cigány újabb kihallgatása, amely a hatóságok szerint az utolsók egyike lett volna, hiszen azt várták, hogy az ifjú roma beleun a hazudozásba az egyértelmű bizonyítékok hatására.

K. Andrásnak, mivel kiskorúként adta fejét a pezsgő roma életmód huncutságaira, édesanyja számít a törvényes képviselőjének a bíróságon. Ő azonban a kihallgatás előtt rosszul lett, mégpedig - az esetet hírül adó Délmagyarország szerint - azért, mert "nem tudta feldolgozni, hogy fiát ilyen súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják."

Mint azt már hírül adtuk, fiatal roma polgártársunk sem igazán, eddig ugyanis Heni barátját vádolta a bűntett elkövetésével. Neki viszont alibije van, a bizonyítékok pedig a vádlottra mutatnak. A rendőrség arra számított, hogy a bizonyítékok hatására megtörik és beismeri, hogy ő követte el a közvéleményt is sokkoló bűncselekményt. A tegnapi kihallgatás az anya rosszulléte és kórházba szállítása miatt elmaradt.

(Délmagyarország nyomán)