Az alkesz Nagy Ervintestvérével szokott verekedni
A zsideszes média ott folytatja, ahol tavasszal abbahagyta: a Jobbik lejáratása az első számú céljuk. Ebben szerepet adnak a Jobbikban képviselői helyet nem kapó, s ezért sértődötten romboló selejtembereknek. Az alkoholista Nagy Ervin meglehetősen középszerű politikus volt, a nárcisztikus Bíber József Tibor pedig beteges egójú; önként távoztak, amikor nem ment a szekér, s most irigykedve fröcsögnek a Jobbikot sikerre vivő Vonáékra.
Nagy Ervin a Jobbik országos választmányának elnöke volt a 2003-as párttá alakulástól úgy, hogy valójában nem volt választmány; nem is tett érte semmit, hogy legyen, elég volt a fantompozíció. Vona Gábor 2006. őszi elnökké válásával indult rohamos növekedésnek a Jobbik, ekkor azonban Nagy Ervin már nem vállalt szerepet. Nem nagy veszteség: a Kuruc.info információi szerint súlyos alkoholista lett. 2007-ben az itt látható képet küldte be róla egy olvasónk, aki szerint Nagy Ervin azidőtájt azzal szórakozott, hogy testvérével egymást verték: ki tud nagyobbat ütni? Felváltva, és tűrniük kellett. Értelmes emberek, na.
Most a Fidesz egyik elvtelen bértollnoka (aki persze Széles Gábor ülepét is simára nyalja, ahogy kell), Huth Gergely meghívta az Echo TV-be Nagy Ervint. Most, 2010 őszén. Ahogy tavasszal is, minden választás előtt. Ha már a Jobbik jelenlegi vezetőit nem szólaltatják meg a médiatörvény által minden tévécsatornára előírt kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye szerint a saját témáikban, hát lehetőséget kapnak a régiek. A sértettek. Olyan ez, mintha a feloszlatott Fidesz-szervezetek (az elmúlt hónapokban így hirtelen: miskolci, gyöngyösi, újbudai alapszervezet) egykori vezetőit szólaltatnák meg, s nem pedig a legitimet. Helyesen teszi a Jobbik, hogy nem ül ezekkel egy asztalhoz. Mert pl. Orbán mikor élne a lehetőséggel, hogy pártjának múltjáról vitatkozzon Fodor Gábor ex-fideszes politikussal?
Nagy Ervin a tőle megszokott fogalmazási nehézségekkel küzdve fejezi ki felháborodását, hogy a Jobbik szavazatokat akar szerezni. Az ő idejében ez fel sem merült!

Bíber József Tibor is szerepet kapott a fenti műsorban. Ő alelnök is volt, míg meg nem kattant. Egója korábban is beteges volt, de 2008-ban összeesküvés-elméletei alatt teljesen meghülyült, üldözési mániája lett. A legelképesztőbb rágalmakkal illette aztán korábbi párttársait. Álljon itt végül néhány sor tőle:
„Anno a mindennapjaimat tették pokollá annak a (nem árulhatom el, hogy kikre gyanakszom) szolgálatnak az emberei - rám, a barátnőmre és a lányomra jó sokan ránk voltak állítva, és még autós merényletet (nem akartak megölni, csak figyelmeztetni) is csináltak ellenem...
Műholdon keresztül állították le a Chrysleremet Jászalsószentgyörgy határában egy kanyarban - soha nem volt előfizetésem a szolgáltatásra...
A lányomat is lefogták Szolnokon a Road Café nevű kávézóban, és általa üzentek, hogy megölhetik...
Nos, csak azért írtam, mert nem ártana már tisztába tenni egy-két dolgot...
Szabó G-nél nagyobb patkányt te még nem láttál, de [Szegedi] Csanádék is undorító férgek.”
Kuruc.info