Elhunyt Sebestyén Ferenc rendőr altábornagy, a Kormányőrség alapítója és 31 éven keresztül parancsnoka. Ez idő alatt az MSZMP főtitkárának legközelebbi bizalmasainak egyike, és a Kádár János biztonságáért felelős testület vezetője. 87 éves volt.
A Köztársasági Őrezred hivatalosan megerősítette, hogy a múlt héten, 87 éves korában elhunyt Sebestyén Ferenc rendőr altábornagy, a Köztársasági Őrezred jogelődjének számító Kormányőrség volt parancsnoka, és 31 éven át volt a pártállami vezetők, de legfőképpen Kádár János biztonságáért felelős testület vezetője.
Sebestyén Ferenc a Kormányőrség 1958-as önálló testületté válása előtt egy évvel, ezredesként került az ÁVH-ból kivált BM Kormányőrség élére. 1989 márciusáig volt a testület parancsnoka, majd nyugdíjba vonulásának emlékére áprilisban magas állami kitüntetéssel, a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval díszített csillagával jutalmazták.
A rendőr altábornagyot a Köztársasági Őrezred saját halottjának tekinti, temetésén díszőrség búcsúztatja majd.
(Stop)