Konzorciumi megállapodást ír alá Pécsett Baranya Megye Önkormányzata, a Baranya Megyei Kormányhivatal, Vajszló Község Önkormányzata, a Baranya Megyei Cigány Önkormányzat és a Türr István Képző és Kutató Intézet. A felek együtt tevékenykednek Vajszló és térsége felzárkóztatásáért - írja a Pécsi Napilap.

Felzárkóztatott cigányok és lakásaik Nagybányán
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága egy olyan lakhatási és képzési modell-programot állított össze, melynek lényege, hogy cigány házakat, lakásokat, "mélyszegénységben élő lakókörnyezeteket", telepeket lehet egy 410 millió Ft-os keretből felújítani, renoválni, átépíteni.
Négy térség szerepel a kísérleti jelleggel indított programban. Az Ormánság térsége kiemelt ezek között, a program egyik megvalósítási helyszíne Vajszló. Az előkészítés és a megvalósítás a Türr István Képző és Kutató Intézet feladata. A program megvalósítására konzorciumi megállapodást írnak alá az együttműködést vállaló felek - olvasható a lapban.
Ha a kedves olvasóban esetleg felmerül, hogy az ő házát miért nem újítja fel ingyen a nemzeti ügyek kormánya, holott ő még dolgozik és adózik is (a fenti program kedvezményezetteivel ellentétben), akkor a kedves olvasó egy utolsó rasszista kirekesztő, aki nem akarja megérteni a felzárkóztatási programok lényegét, s akit annyira elvakít a gyűlölet, hogy nem hajlandó elhinni, hogy a sajátos roma kultúra miatt (melyre rendőreinknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk) e kisebbségnek egyszerűen jár az, hogy ingyen házat, ingyen jogosítványt és egyebeket kapjon a pénzünkből. Aki pedig azt merészeli mondani, hogy az elmúlt húsz évben hasonló "felzárkóztatásokra" elköltött milliárdoknak semmi látszatuk és eredményük nincs, mert a cigány egyszerűen integrálhatatlan, az a náci gyűlöletbeszéd minősített esetét követi el, és számíthat arra, hogy egy szép napon bekopog hozzá Balog Zoltán, és meghívja a székesfehérvári roma központba, hogy ismerkedjen a roma kultúrával. Aki ugyanis elég sok cigány rokolyát megnézett már kiállításokon, az sokkal könnyebben fel tudja dolgozni, ha Kolompár Dzsúlióék egy szép napon kirabolják, megerőszakolják és feldarabolják a nagymamáját.
(Kuruc.info)