A budapesti Corvinus Egyetem Tárcatükör című sorozatában Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor, a Jobbik elnöke Török Gábor politológus vezetésével hazánk közbiztonsági helyzetéről, a rendőrségi átszervezésekről, a titkosszolgálatok működéséről és a politikusbűnözésről folytatott vitát. Kérdésre válaszolva Pintér Sándor kijelentette, hogy a Jobbik szavazóin kívül a Kuruc.info mindenkiben félelmet kelt Magyarországon.

Vona Gábor és Pintér Sándor (Fotó: Hering J.)
Pintér Sándor belügyminiszter elöljáróban elmondta, hogy nagyon súlyos körülményeket vett át a Fidesz-kormány a legutóbbi választások után a közbiztonság területén, mert korábban a szabálysértések, bűnelkövetések megtorlatlanul maradtak, ám a mostani kormány az ilyen ügyeket a rendőrségre, majd a bíróságra adja, magasabbra emelték a büntetések mértékét, s az úgynevezett három csapás törvénye is megtette a hatását. Biztonságosabbak a kistelepülések, s a büntetés-végrehajtási intézetekben pedig dolgozni kell. Jelenleg már 17 600 elítélt tartja el saját magát és az őröket, jelentette ki a miniszter.
Vona Gábor ezzel szemben hangsúlyozta: Magyarországon nőtt a bűnözés az új kormány idejében, s ennek egyik oka a Belügyminisztérium nem kellő hozzáállása a cigánybűnözéshez. A rendőrség átszervezése is sikertelen, mert az jóformán csak a Belügyminisztérium hatalomkoncentrációjáról szól. Ha végignézzük a BM állományát, meg kell állapítanunk, hogy nem forradalmi, hanem ellenforradalmi tárcával állunk szemben, mondta Vona.
Pintér Sándor szerint egyre több az úgynevezett „gördülő rendőr”, akik faluról falura járnak, s ezzel máris csökkent a bűnözés a kistelepüléseken, mire Vona Gábor azt felelte, hogy a magyar társadalom szubjektív biztonságérzete nem javult. Lehet, hogy a közterületeken kevesebb a bűnözés, ám a magánterületeken javában zajlanak. A Jobbik elnöke elmondta, hogy a fiatalkorúak által és kárára elkövetett bűncselekmények száma is nőtt. A bűncselekmények száma pedig ott volt magas, ahol magas a cigány lakosság aránya. Az idősek elleni bűncselekmények száma és brutalitása is növekedőben van, mondta Vona, mire Pintér azzal érvelt, hogy csökkent a testi sértések száma, s az öregek védelmére a települési önkormányzatokkal együttműködve a rendőrség kiépíti a riasztórendszert. A készenléti rendőrséget kihoztuk a laktanyákból, faluról falura mennek, miközben lebontottuk a kordonokat, sorolta Pintér.
Vona Gábor szerint a Kubatov-listák országában az embereknek joggal vannak fenntartásaik a különböző biztonsági szervekkel szemben. Dobozy József, Bene László, Gergényi és Pap Károly közben vígan élik a világukat, s egy részük továbbra is BM kötelékében dolgozik, mondta a Jobbik elnöke, majd emlékeztette vitapartnerét arra, hogy a 2010-es választás az 2006-os társadalmi akarat hozadéka is volt. Pintér erre azt válaszolta, hogy Pap Károly rendkívül tehetséges ember, akire nagy szükség van közmunkatervezés területén.
Közben a hallgatóság soraiból érkezett kérdés föltevője azt szerette volna megtudni, hogy neki magyar zsidóként miért kell félnie. Pintér erre azt válaszolta, hogy Magyarországon igenis vannak különféle félelemkeltő hírportálok. A Kuruc.info például egyértelműen félelmet kelt, lehet, hogy nem a Jobbikban és a vele rokonszenvezőkben, de a többi emberben igen. Vona válasza az volt, hogy ő csak a Jobbik hivatalos sajtóorgánumaiért vállal felelősséget.
A Pintér-Vona vitáról nemsokára bővebben is beszámolunk.
Hering József – Kuruc.info