A parlament előtti Kossuth- és Károlyi-szoborra is igényt tart Siófok. Az Országgyűlés tavaly nyáron döntött arról, hogy visszaállíttatja a budapesti Kossuth tér 1944 előtti arculatát, új helyet keresve a ma a téren álló szobroknak.
A siófoki önkormányzat szakbizottsága elfogadásra javasolja a csütörtökön ülésező képviselő-testületnek: a városhoz több szálon kötődő alkotások kerüljenek Siófokra. Mindkettőnek már a leendő helyét is kijelölték.
A Kossuth-emlékművet a hajóállomás melletti Rózsakertbe tervezik. Kossuth Lajos 1842 nyarán megjelentetett egy cikket, amely a balatoni gőzhajózás hiányát taglalta. Az első gőzös a tavon 1846-ban tehette meg próbaútját. Az átköltöztetés után az emlékmű méltó módon állítana emléket és fogadhatná a hajósokat. Talapzata balatonalmádi vörös kőből készült, tehát az többszörösen is mondható balatoni vonatkozásúnak.
Varga Imre Károlyi Mihályt ábrázoló, sokat - leginkább a Jobbik részéről - támadott szobra a Millennium parkban állna. Siófok városa nem az ábrázolt személlyel, annak politikai nézeteivel kíván azonosulni, sokkal inkább magával a művészeti alkotással, mely a város szülötte és díszpolgára nevéhez köthető, illetve az üdülőhelyen egykor megforduló ismert vendég megörökítésének is tekinthető. Az alkotások elhelyezésével felmerülő költségeket a budapesti Kossuth tér átalakításának költségvetésébe „illesztené” a siófoki önkormányzat.
(Sonline nyomán)