Hajdúsámsonban 1600-an, köztük 618 szülő írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kérik, hogy a jövőben állami, illetve önkormányzati fenntartású legyen a helyi általános iskola és az óvoda - közölte az önkormányzati Fidesz-frakció vezetője szerdán. Máthé Attila Gyula közleménye szerint május 14-én átadta Hamza Gábor (független) polgármesternek azt az indítványt, amelyben tájékoztatták az aláírásgyűjtés eredményéről.
A Fidesz képviselőcsoportja azért kezdett aláírásgyűjtésbe a 11 500 fős hajdú-bihari kisvárosban, mert szerintük a város vezetői a helyi Eszterlánc Óvoda és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fenntartói jogát a Hit Gyülekezete egyháznak tervezi átadni, a szülők többségének támogató nyilatkozata nélkül.
Hamza Gábor korábban azzal indokolta az intézmény szektának történő átadási szándékát, hogy ebben az esetben marad némi beleszólása az önkormányzatnak a település egyetlen iskolájának működtetésébe, míg ha január 1-vel állami kézbe kerül az intézmény, erre nem lesz lehetőség.
A polgármester tájékoztatása szerint valamennyi egyháznál kezdeményezték az átadást, de végül erre csak a Hit Gyülekezete mutatott hajlandóságot.
Hamza Gábor emlékeztetett: az általános iskola fenntartását 2013. január elsejével köteles átadni az önkormányzat az államnak. A törvény lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy egyházi fenntartást is válasszanak. Ennek lehetőségét vizsgálta meg a képviselő-testület.
"Szerződéskötésről, átadásról csak akkor lehet majd beszélni, ha a kormányhivatal független szakértője, az intézmények pedagógusai, a szülői tanács, a diákönkormányzat, a kisebbségi önkormányzat és a szakszervezetek véleménye pozitív lesz, és a szakértő, illetve a kormányhivatal a törvényes feltételeket megvizsgálva egyetért az intézmény átadásával. Ha nem, a képviselő-testület a meghatározott időben állami fenntartásba adja az iskolát, az óvoda pedig marad önkormányzati fenntartásban" - mondta Hamza Gábor.
A fideszes Máthé Attila Gyula közleményében azt állítja: "a Fidesz képviselőinek nem az egyházak oktatásban vállalt szerepével van problémája, hanem a hajdúsámsoni városvezetés hozzáállásával". Szerintük nem volt ugyanis elegendő az érdektelenségbe fulladt összevont szülői értekezleteken megjelent néhány szülő megkérdezése, ezért kezdtek aláírásgyűjtésbe, és remélik, hogy "a május végi testületi ülésen a képviselő-testület tagjai figyelembe veszik a szülők, a lakosság akaratát".
Tegnap Ajkán tüntettek azért, hogy az ottani két középiskola ne kerüljön a Hit Gyülekezete fenntartásába.
(MTI nyomán)