Körülbelül száz programmal, egyebek mellett filmvetítésekkel, koncertekkel, műhelybeszélgetésekkel és biciklis városnézéssel várják az érdeklődőket július 1-je és 8-a között a "Budapest Pride Film- és Kulturális Fesztiválon".
A július 7-i buzifelvonuláshoz kapcsolódó "kulturális fesztivál" célja, hogy felhívja a figyelmet a "leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer" (minden évben bővül a sor valami új baromsággal - a szerk.) közösséget érő "hátrányos megkülönböztetésre, megerősítse a közösséget, valamint jobban összehozza azt a többségi társadalommal is" - közölték a rendezvénysorozat szerdai sajtótájékoztatóján az aberráltak szóvivői.
Karsay Dorottya és Hanzli Péter beszámolója szerint a fesztivál megnyitóját vasárnap tartják az Odeon Lloyd moziban, ahol beszédet mond Majtényi László jogtudós és a lengyel Anna Grodzka, a világ egyetlen "transznemű" parlamenti képviselője; Kulka János színművész dalokkal, Erdős Virág költő pedig verseivel várja a közönséget.
Ezután tartják a fesztivál nyitófilmjének vetítését: a vígjátéki és drámai elemeket ötvöző, Parádé című szerb mozi a 2010-es Belgrád Pride körülményeit dolgozza fel. A fesztivál nyolc napja alatt 24 filmet láthat az Odeon Lloyd és a Kino moziban összesen 41 vetítésen a közönség.
Karsay Dorottya elmondta: a Bálint Házban 22 műhelybeszélgetést tartanak, egyebek mellett az "LMBTQ emberek" gyermekvállalási lehetőségeiről, a jogvédelem módjairól gyűlölet-bűncselekmények esetén vagy "a magyar LMBTQ-történelem ellentmondásos személyiségeiről".
A Francia Intézet ad otthont Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint fellépésének, majd a Continuo zenekar barokk és reneszánsz koncertjének, míg a Pepita Ofélia bárban egyebek mellett Bán Zsófia, Nádasdy Ádám és Parti Nagy Lajos irodalmi estjét tartják Veiszer Alinda vezetésével.
Nem hiányoznak a programból a "közösségi események" sem: lesz "rapid randi", bringás városnézés, gyalogtúra, és megtartják a Szabad mikrofonok éjszakáját is, amelyen bárki megmutathatja tehetségét. A fesztivál ideje alatt a Bálint Ház "LMBTQ-barát keresztény és zsidó istentiszteletnek is otthont ad".
Karsay Dorottya a július 7-i köcsögfelvonulásról is beszélt. Elmondta, hogy délután pikniket rendeznek Civil faluval, koncertekkel és egyéb programokkal a Városligetben, ahonnan 16 órakor indul el a menet a rendőrség által biztosított útvonalon.
A fesztivál részletes programját a www.budapestpride.hu honlapon és a keddtől terjesztett programfüzetben találhatják meg az érdeklődők.
(MTI nyomán)