Olvasónk írja:
Én vagyok az a volt gárdista, aki 2 év börtönt kapott. Családom védelmében szeretném a nevemet titokban tartani.
Hogyan történt? Leírom. 2013 nyarán, a buzifelvonulás idején igen meleg volt Pesten. Nemcsak a tűző nap, de a buzik miatt is. A Bajtársiasság napján vettünk részt, aki jobboldali, tudja mit jelent ez. Véget ért a megemlékezés, és elindultunk, hogy a buzik vonaglása miatt felemeljük a hangunkat. Jól tudtuk, hogy egy ilyen ellentüntetés mindig kockázatot rejt. Barátaimmal és feleségemmel mentem, követtük a menetet a kordonon kívülről. Mivel ismerőseim körében több nő volt, mint férfi, így kicsit leszakadva követtük a többieket, rendőri kísérettel, természetesen.
A Nyugati térhez érve hallottuk, hogy volt valami verekedés. Ekkor részleteket még nem tudtunk, csak szófoszlányok értek el hozzánk. Kicsit előrébb hallottunk nagy hangzavart. Előretolakodtam, hogy megtudjam a hangoskodás okát. Azt láttam, hogy a rendőrsorfal mögött két egyáltalán nem szimpatikus "úriember" mutogat a tömeg felé. Ott hallottam, hogy volt valami pofozkodás. A rendőrtiszt kérdésre, hogy mutassa meg, kik az elkövetők, az egyikük, D. Tibor azt a választ adta: nincsenek itt, elfutottak.
Zoom
Derdák Tibor és Orsós János, a sikkasztó SZDSZ-es és a buzi buddhista cigány - az ő szavuk csakis kétségbevonhatatlan lehet
A tömeg elindult visszafelé a Nyugati tér irányába, majd ez a két egyén benyomakodott a tömegbe, és provokációgyanúsan szólogatott be. Harmadik társuk ekkor már sehol sem volt látható, később emlékeztünk rá, hogy menet közben találkoztunk vele, és motyogott valamit az orra alatt.
A Nyugati térnél kb. két méterre álltam a két buzitól, rám sem néztek, nem is szóltak hozzám. Pár perc múlva oszlani kezdett a tömeg, mi is elindultunk az autóinkhoz. Pár nap múlva hallottam, hogy pár ott lévő, akkor még gárdista bajtársat letartóztattak. Gondolni sem mertem volna, hogy én is köztük leszek.
A rá következő hajnalon vártam a munkásbuszomat, amikor egy rendőrautó megállt előttem, és az abból kiszállók közölték, hogy le vagyok tartóztatva. A rendőrkapitányságon kb. másfél órát üldögéltem bilincs nélkül a váróban. Bármikor elszökhettem volna. Azonban, mivel hittem ártatlanságomban, eszem ágában sem volt. Közben szófoszlányok ütötték meg a fülemet: dühöngtek a rendőrök, hogy legközelebb rózsaszín ruhában fognak buzi esküvőn sorfalat állni?... Majd közölték, be kéne fáradnom a fogdába. Ott körülbelül 3 órát álltam, ugyanis csak vendégségben ülök le. Majd meghallottam feleségem és ügyvédem hangját. Pár perc múlva ügyvédemet beengedték, gyors papírmunka, majd a két elfogó tiszt bilincs-pórázra vert. Egyikőjük telefonált, és azt mondta a telefonba: megvan, de ügyvéddel, ahogy sejtettük is.
Majd, mint a kutyákat, kikísértek a kocsijukhoz. 40 éve itt élek, kisváros. Mindenki ismer. Soha nem követtem el semmit, így gondolhatjátok, hogy érintett.
Irány fel Budapestre, BRFK-központ. Alagsorban vittek végig, sorakoztak a feketére festett vasajtók. Valószínűleg a félelemkeltés volt a cél. Két emelet, rácsos ajtó mellett pad, bilincs a rácsra, én a padra. A feleségemtől kapott táska, benne a cigi és a szendvicsnek való, tőlem éppen hogy elérhetetlen kartávolságra. Viccesen megjegyezték, egyek nyugodtan, van időnk, amíg az ügyvédem felér.
Közben hallom, ahogy egy "szépen" csengő nevű nyomozó hölgy szól, vegyék le a bilincset. Nem történt meg, sőt, WC-használat után még magasabbra rakták. Kb. két perccel azelőtt, hogy az ügyvédem megérkezett volna, rohangászás, bilincs le, a padra szivacs. Kihallgatás, ahol előadom a dolgot. 18 órakor szabaduló levél a kézben, rajta 15 órai dátum. Ezek szerint jogtalanul ültem bilincsben lógatva. Tárgyalások tömkelege, szappanoperába illő bírói viselkedés. És az ítélet. Két év letöltendő. A beidézett hat tanúm és a rendőri tanúk semmibevétele. Csak a vádakat vette figyelembe. Nevetséges indoklása a büntetésnek, s kaján vigyor a sértetti védő és a bíró pofáján. Ez a mai Magyarország. Ártatlanul bűnhődni, mert ők ezt akarják.
Kitartás!
(Kuruc.info)