"Közösség tagja elleni erőszak bűntettében találtak bűnösnek öt férfit, akik 2013. július 6-án a Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmaztak három férfit. Két elkövető letöltendő, három pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A sértetteket a Háttér Társaság képviselte. Az ítélet nem jogerős" - kezdi a büszke beszámolót honlapján a Háttér Társaság elnevezésű köcsögjogvédő "civil" szervezet.
Az ő verziójuk szerint a provokációról hazafelé sétáló Derdák Tibor, Orsós János (róluk később - a szerk.) és Glonczi László a Nyugati tér közelében egy "20-30 fős fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött" ellentüntető csoporttal találta szembe magát, akik először útjukat állták, majd mindhármukat megverték “Buzik vagytok! Cigányok vagytok!” felkiáltások kíséretében. Glonczi László szenvedte el a legsúlyosabb sérüléséket, őt többen rugdosták, miközben magzati pózban, fejét fogva földön feküdt - állítják a köcsögvédők.

Derdák Tibor és Orsós János "szarrá verésük" után
A "verekedésnek" az vetett véget, hogy a helyszínre rendőrök érkeztek, azonban egyetlen elkövetőt sem igazoltattak vagy tettek bármiféle intézkedést, ezért a sértettek a verekedők után eredtek és a Nyugati téren próbálták a skandáló tömeg közül kiszűrni és azonosítani elkövetőiket - panaszkodnak a homárok, elfeledve azt a tényt - amit egyébként egy rendőrségi közlemény is rögzített -, hogy a rendőrök kérdésére a saját szavaik szerint "szarrá vert" áldozatok mondták azt, hogy orvosi ellátást nem igényelnek, rendőri intézkedést nem kérnek, ráadásul a támadóik a helyszínről már eltávoztak.
Az ügyészség a "harminc, katonai alakzatba fejlődött fekete ruhásból" végül hat főt vádolt meg csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetése, illetve könnyű testi sértés miatt. A bíróság egy vádlottat felmentett még az eljárás során, ma pedig a többi öt vádlottat bűnösnek találta.
Mint az a nyomozás során kiderült, valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja, ketten közülük vezető beosztásban tevékenykedtek a gárdában. Valamennyien a Bajtársiasság napja elnevezésű (a buzik szerint "neonáci") megemlékezésen vettek részt, majd onnan vonultak a Budapest Pride nevű provokációra, hogy kifejezzék nemtetszésüket.
A bíróság indokolása szerint az elkövetők egymásra tett terhelő vallomása, egy velük “elvhű” társuk vallomása és a rendőrség titkos információgyűjtése keretében történt telefonlehallgatás szolgált döntő bizonyítékul. Két elkövető - akiknek korábban más büntetőügyük is volt - három, illetve két év letöltendő szabadságvesztést kaptak közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt. A további három elkövető két év szabadságvesztést kapott négy, illetve öt évre felfüggesztve.
Orsós János, az egyik sértett így értékelte a bíróság döntését: “Örülünk, hogy a bíróság bűnösnek találta az elkövetőket, de ez sem feledteti velünk azt, hogy a rendőrök a helyszínen futni hagyták az elkövetőket. Ha nem romákról és melegekről van szó, biztos nem így járnak el.”
Sikkasztó ex-SZDSZ-es képviselő és buddhista cigány köcsöge
Orsós János és Derdák Tibor korábban egy "párt" alkottak. Derdák a sajókazai Dr. Ámbédkar nevű cigányiskola igazgatója, Orsós pedig az intézmény fenntartójának, a Dzsaj Bhím nevű buddhista cigányközösségnek a vezetője. Derdák egyébként volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, aki - nem mellesleg - portálunk betiltásán is fáradozott már annak idején. Kezei alatt 2007-ben tűnt már el 19 millió forint közpénz, de nemrég saját munkatársait is meglopta, fejenként 20-30 ezer forintokkal - írtuk korábbi összefoglalónkban. A fiatal cigány fiúkra gerjedő Derdák piszkos ügyeiről itt, itt vagy akár itt is olvashat a kedves érdeklődő. Csak hogy képben legyünk, milyen selejteket is véd manapság a törvény a normalitás helyett.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
Bővebb infó az "áldozatokról" és a sajókazai "buddhista cigányokról":