Reklám a híradó után a HírTV-n. A képernyőn Lukács Sándor, akit idáig színésznek véltem, nagy magyarokat sorol fel: „Elég ha annyit mondok, Szentgyörgyi Albert, Rubik Ernő...stb.” Csak másodpercekkel az utolsó név elhangzása után kapom fel a fejem.

- Mi van? Mi volt ez az utolsó név? Kertész Imre? Tényleg egy sorban említette Szentgyörgyi Albertet, Rubik Ernőt (nem biztos, hogy jól emlékszem a nevekre) valamint a kezdetleges zsidó firkászt akinek a Sorstalanság című könyve arról árulkodik, hogy ő is egy azon zsidó milliók közül, akik tehetség híján a cionista rendszer mögé bújva élnek meg?

Akinek a könyvből készült filmje még a könyvnél is nagyobb bukás volt? Akinek fajtársai sajátjuknak tekintik a föld minden vagyonát, a velük egyet nem értőket lefasisztázzák, 60 év után is minden nap holokausztról siránkoznak, közben gyerekeket gyilkolnak Palesztinában?

Lukács művész úr, már itt tartunk? Egy kis pénzért szembeköpjük magyar testvéreinket? A valóban nagy magyarokat egy sorban említjük egy utolsó ripaccsal, csak mert zsidó? Nos, remélem, nem csak nekem forrt fel a vérem, hanem a többségnek, aki az említett reklámot látta.

Én bízom benne, hogy a cionista média reklámfilmje ellentétes hatást vált ki, aki látja, még élesebben el fogja választani a valódit a hulladéktól. Szerintem vannak néhányan, akik Lukács úr művészetétől ezentúl el fognak tekinteni. Én biztosan.