Egy jó ideje tele van a magyarországi sajtó az üggyel, különös tekintettel a vezető európai hatalmak által bevezetett vagy bevezetendő energetikai megszorítások taglalásával. Ezt a fősodratú média kettő aspektusból jeleníti meg: a kormányoldal, igazolandó a kormány hozzáállását a témához nemzetközi porondon, a zsidó sajtó viszont a kormány tevékenységének a kritikájával van elfoglalva.

Egyik oldal sem foglalkozik természeténél fogva az események elemzésével, melyek felvetnek magukon túlmutató aspektusokat is.

Távlatokban már jól látszódik az előjáték (pandémia) kapcsán a művi beavatkozások sorozata, amik szintén gazdasági megszorításokkal jártak.  Nem taglalnám ezeket, mindenkinek van, volt lehetősége tájékozódni a témában.

Egy dolog azonban teljesen világosnak látszik: a túlhevült nyugati gazdaságokat sikeresen fékezték le általuk, úgy, hogy a nagyobb társadalmi robbanás elmaradt.

Ez nem csoda, hiszen a járvány örve alatt nagyon komoly személyi szabadságot korlátozó intézkedéseket lehetett hozni, amik szinte kizárják a komolyabban szervezett tiltakozásokat, de az egyéb fizikai akciókat is.

Az események számomra mint piacról élő péknek jelzik a tényt: gazdasági bajok tömkelege állt elő, a korlátozások fő okai ebben, és nem a járványban keresendők.

Térjünk is át most a háború ügyére, ami szinte a küszöbünkön zajlik, és idáig sikeresen kimaradtunk a komolyabb sodrásból.

Ma nevetünk a nyugati ötleteken, amikor takarékoskodásra intik a helyi lakosokat, de gondoljunk az ide vezető események sorozatára.

Az első időkben hallottuk a szakértőket nyilatkozni az említett vezető gazdaságokról: a kitettségüket mindenhol 25% alá pozicionálták, sőt a francia gazdaságot mint jó példát emlegették a maga 10% alatti kitettségével.

Mit hallunk ma?

Újra kell indítani a szénerőműveket az áramtermelés fokozása érdekében, sőt a már Németországban leállított atomerőművek kapcsán is felmerült az újraindítás szükségessége.

Sajnos néhány baki kapcsán leállt az Északi Áramlat vezetékeken a gázszolgáltatás, ezért a hőn áhított tározó telítettségi szintek is előreláthatóan elmaradnak majd az elvártaktól.

Nálunk itt, a pékségben, ha szilárd tüzelőanyagot használunk, akkor a téli szükségletek már nyáron deponálva vannak, télen pedig a nyáriakról gondoskodunk.

Ezt annak az apropójából kellene tekintetbe venni, hogy szóba kerültek bezárt szénbányák újranyitási tervei is.

Ez egy ad hoc ötletelés, mert úgy látszik, nincs már más a tarsolyban.

Mi következik ebből?

Számomra egyre világosabb az ötletelés kapcsán az eredeti terv: nem az orosz haderő akart villámháborút, hanem az őket „lépre csaló” nyugati szövetségesek.

A terv nagy vonalakban: lépre csaljuk az oroszokat (a csali Ukrajna) majd egyesült erővel katonai és gazdasági téren gyorsan lehűtjük őket, lesz számukra egy visszautasíthatatlan ajánlat, amit el kell fogadniuk. (Háborús kárpótlás gyanánt energetikai és alapanyagszállítások az idők végezetéig, az újjáépítések fedezetéül, satöbbi, satöbbi.)

A napokban fordulat állt be a zsidó narratívában: az orosz sikerekről kezdtek cikkezni, mintegy felkészíteni a polgáraikat a még keményebb események láncolatára.

Miért is történik mindez?

A terv láthatóan nem működik, az oroszok köszönik szépen a nekik szállított fegyvereket, üzenik, hogy jól vannak és küldjenek még belőle, mert hátha jó lesz még valamire.

Gazdasági tekintetben sem túl sikeres a nyugati tömb, erről nyilvánvalóan nagyon sok anyagot találnak a kedves érdeklődők.

Mindezek okán felvetődik a kérdés: milyen alapon, milyen információk birtokában döntöttek a kedves európai vezetők a terv végrehajtása mellett? Volt ennek esetleg valamilyen informatív háttere? Kik készítették a szükséges anyagokat a döntéshozóknak? Kik voltak a döntéshozók? Ezen események és a folyamatban lévő események után a döntéshozók és az információs szervek vajon kompetensnek érzik magukat?

Az Európai Unió egy gazdasági érdekközösségnek indult világos gazdasági megfontolások és célok alapján. Hol volt a félresiklás, mikor zsidó érdekek ferdítették el az eredeti célokat, és most eregetik nekünk a lila habokat az ideológiai oltárról, háttérben a lemenő nap arany sugaraival? Mik azok a mechanizmusok, amik elfedik előlünk ezeket a felelősségeket, amiket fentebb említettem? Felmerült-e vagy felmerül-e a jövőben valahol a felelősség kérdése, azok konzekvenciáival együtt (itt nem kizárólag a harci cselekményekre gondolok)?

Itt, a pékségben tapasztaltak vagyunk, ezért több oldalról szemléljük a dolgokat. Ha valaki hoz egy brutális tevepatát, akkor annak a hátterére is kíváncsiak vagyunk, ezért szereltünk a falra tükröket, hogy lássunk mindent is. (Nem utolsósorban így látszódik, ha Orsós Leokádia a termékeket kéretlenül babusgatja.)

Mindezek után nekem csak eszembe jut a Kukori és Kotkoda jelenete, mikor Kukori a műmenyéttel gyúr, és nagyon megveri, de az igazitól valahogy elmegy a kedve. Az EU (Kukori) jó ideje gyakorolt előkészített nyilatkozatokat tett, verte a mellét féltéglával, de valahogy így az események láncolata megmutatta a valódi képességeit és az ebből fakadó lehetőségeit is.

Nem szeretném mélységeiben boncolgatni a témát, mert még a távlati következmények nem tisztán látszanak, de értelmes ember elgondolkodik a lehetséges jövőképeken. Ezek egyike sem tartogat kellemes meglepetéseket az EU számára, legalábbis e pillanatban ez nem látszik.

(A szerző olvasónk.)