Merthogy a drága jó anyuka azt találta mondani az egyik sajtómunkásnak, hogy Ivánka rendes gyerek, odahaza például sohasem szokott késeléssel és védelmi pénzekkel foglalkozni, a szép háza, meg a BMW terepjárója abból van, hogy az Iván bodzázott.

Ekkor még egy kicsit hitetlenkedtem, azt gondoltam, hogy ennyit nem lehet bodzázni. Mondtuk is egymásnak az ismerőseimmel, hogy hát ez nekünk miért is nem jutott az eszünkbe: bodzázni kellett volna karon ülő gyerekkorunk óta, akkor most nem lennénk akkora nagy csórók, mint amilyenek vagyunk.

Persze első körben jó lenne tudni, mi is az a bodzázás. Először arra gyanakodtam, hogy az ember kimegy az erdőbe, begyűjti a bodzát, és utána eladja. De egyáltalán nem biztos, hogy a bodza erdőben terem, lehet, hogy réten, vagy sivatagban, jéghegy, netán egy hegyorom magas tetején. Az sem kizárt, hogy magasba kell felmászni érte, veszélyes vadállatok között megközelíteni, ezért annyira értékes, mint a szarvasgomba, vagy teszem azt, az uránium. 

De aztán az is eszembe jutott, hogy mégsem lehet olyan nagy művészet a bodzához hozzájutni. Meg talán nem is olyan nagyon megerőltető, lám, a Sztojka Ivánnak is milyen szépen összejött. Még terepjáróra is futotta belőle, meg egy mélygarázs bérleti díjára, ahol késelés esetén elrejtőzhet a terepjáró. 

De vannak itt más jellegű problémák is, azon kívül persze, hogy hova rejtse az ember a bodzázásból szerzett terepjárót. Jelesül arra gondolnék, hogyha már megvan a bodza, utána mit kell vele csinálni? Nyilván fel kell dolgozni, szörp lesz belőle, jobb esetben gyógyszer, leginkább valamilyen potencianövelő, mert annak van most keletje. Esetleg az Örök Élet Titka is kisajtolható belőle, bár, ami a lényeget illeti, a kettő majdnem ugyanaz.

Hogy a magyarországi bodza-helyzet fokozódik, azt az is mutatja, hogy szerdán egy igazi bodzást is behívtak a reggeli Mokkába. Nem olyat, mint amilyen a Sztojka Iván, nem terepjárós-késelős volt az illető - maga a bodzaszövetség elnöke beszélt a televízióban. Mert ahol bodza van, ott szövetség is van, a szövetség élén pedig elnök áll - így van ez rendjén. Tényleg nagyon szimpatikus fiatalember volt az elnök úr, csak az volt lehangoló, amit mondott. Nem kevesebbet állított ugyanis, minthogy a bodzázáshoz alapesetben kell vagy 500 millió forint - ennyit kell befektetni három év alatt, és csak utána kezd el jönni a pénz.

A riporternek, akit Róbertnek hívnak, persze azonnal kis kapzsi fények kezdtek csillogni a tekintetében, magában nyilván azt mérlegelte, hány havi fizetését kell félretennie, hogy belevágjon a bodzába. Meg is kérdezte a bodzás embertől, hogy akkor három év után az ember fogja magát és dúsgazdag lesz? Sajnos a válasz nem volt biztató: szó sincs meggazdagodásról, a tisztes megélhetés talán összejön, amibe szerény tapasztalataim szerint nem fér bele a BMW terepjáró.

De így, egymás között bevallhatjuk: nekünk, magyaroknak, a tisztes megélhetés is megtenné. Lehet, hogy kishitűek vagyunk, földhözragadtak és földszintesek a gondolataink – mi akkor is beérnénk egy valamirevaló tisztes megélhetéssel. 

Pedig boldogult úrfi koromban még én is az egykori polgárpukkasztó jelszót vallottam magaménak: legyetek mértéktartók, kívánjátok a lehetetlent! Kívánnánk persze, például abban a formában, hogy a politikai elit végre hagyjon fel a parttalan pártérdekekből fakadó marakodással - de hát ez tényleg lehetetlennek látszik, maradjunk inkább a realitásoknál.

Vagyis, jöjjön a bodza!

Szerintem a magyar gazdaságot rá kellene állítani a bodzára. Ha már Sztojkáéknak annyira jól bejött kicsiben, nagyban, kellő szorgalommal és szakértéssel párosítva talán még egy terepjárónál is többet kaszálhatnánk. 500 milliót az állam bárhonnan könnyűszerrel le tud akasztani, ennyit elvenni valamelyik területről nem egy nagy vasziszdasz, három év múlva pedig termőre fordulnak a bodzaföldek, (bodzaültetvények, bodzamezők?).  

Bodzára hát mind, aki magyar! Én mindenesetre már holnap veszek egy bodzaföldet. Nem kicsit: nagyot.