A délvidéki magyarságot megfélemlítőnek nevezte a temerini bántalmazás ügyében 2005-ben született ítéletet Horváth Árpád, az egyik magyar fiatal, akit egy szerb drogdíler megverése miatt állítottak bíróság elé.

Horváth Árpád szombaton a kiskunmajsai '56-os ifjúsági táborban arról beszélt, hogy 19 éves volt, amikor jogerőre emelkedett 10 éves büntetése. Máriás István 15, Illés Zsolt 13, Szakáll Zoltán és Uracs József 11 és fél év börtönt kaptak. A vád gyilkossági kísérlet volt.
A 2004. június 26-án a délvidéki Temerinben történteket felidézve azt mondta: tény, hogy azon éjszakán többen is megverték a szerb férfit, "aki drogkereskedő volt és provokálta a piactéren gyülekező fiatalokat". Horváth Árpád szavai szerint a szerb férfi a barátnője felé ökölbe szorított kézzel közeledett, ezért ő a védelmére sietett, és kétszer megütötte, majd egyszer belerúgott a férfiba.

"Halál a magyarokra!" - hirdeti egy temerini házfal 2013-ból. Ezt a Szerbiát várja tárt karokkal az unióba a "magyar" kormány
Az ítélet szerint a temerini fiatalok félholtra verték és meggyalázták a 37 éves Zoran Petrovicot, az áldozatot életveszélyes sérülésekkel, anyaszült meztelenül hagyták heverni a temerini piactérnél. Az újvidéki bíróság elsőfokú ítéletében gyilkossági kísérletnek minősítette a bűncselekményt, és tíztől tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a magyar nemzetiségű tetteseket. A legfelsőbb bíróság 2005 októberében helybenhagyta az ítéletet, ami hatalmas felháborodást váltott ki a délvidéki magyar közvéleményben.
Horváth Árpád úgy fogalmazott: "szokatlanul gyors tárgyaláson ítélték el őket", és közülük hárman még mindig börtönben vannak.

A magyarellenes koncepciós per elítéltjei közül hárman már 11 éve ülnek a rácok börtönében
Horváth Árpád megírta a temerini fiúk történetét, és könyv formájában is szeretné megjelentetni. Azt mondta: "Temerin központjában ma is veszélyes éjjel végigsétálni és magyarul beszélni", és utalt arra, hogy vannak újabb "temerini fiúk" is, akik bár "sértettek voltak egy verekedésben, mégis őket akarják elítélni".
A nyári tábort Pongrátz Gergely, a Corvin közi felkelők parancsnoka indította útjára tizenhat éve.
Kozma Huba történész, akitől Nahimi Péter, a Pongrátz Gergely Alapítvány alelnöke vette át a "táborparancsnokságot", arra hívta fel a figyelmet: a Kárpát-medence magyar fiataljainak befogadóhelyévé vált ez a tábor, és akadnak évek óta visszatérők.
Az évek során a még élő ötvenhatosok mellett, olyan kiváló sportolók, mint például Gyarmati Dezső és Balczó András is vendégei voltak a tábornak. Idén olyan hétköznapi hősökkel is találkozhattak a fiatalok, akiket megismerve, talán odahaza is jobban figyelnek majd a közöttük élő hősökre - hangsúlyozta Kozma Huba.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: