Mester (Messinger) Ákos, a 168 Thóra nevezetű nettó zsidó hetilap főszerkesztője közölte a nyilvánossággal, hogy visszavonul. No, nem egészen: a jövőben szakmai tanácsadó lesz ugyanott. („Van az a pénz!”) A lap átalakul, az új főszerkesztő a Népszabadságtól jön, cserélődnek a munkatársak, a hírszerkesztés közös lesz a Klubrádióéval, így döntött a pénzügyi hátteret vezénylő cionista-szabadkőműves-hitgyülis háttértőke.

A lap „nem annyira” ment az utóbbi években, mint látszott, a tulajdonosok elégedetlenek voltak. Ennyit így már nem ér meg nekik. Másképp kell rombolni a jövőben, mert Messinger belesavanyodott saját szélsőségesen liberális sablonjaiba, közhelyeibe. A globálkozmopolitizmus új nagyjai más jelszavakkal hatásosabban hazudnak a legkisebb nemzetállamban is. A rasszista, antiszemita, fasiszta megbélyegzés, a nacionalista, antidemokratikus, kisebbségellenes jelzők önmagukban már nem nyerők, kéne valami ötletes fordulat, mint az SZDSZ legjobb napjaiban („nemdéef, eszdéesz!”), valamivel hihetőbb hohmecolás vagy rettegést okozó riogatás, amivel az olvasókat be lehetne terelni a DK, az MSZP, az Együtt-PM, az LMP, a Mazsihisz, a B’nai B’rith tagsága és a Göncz Árpád-városközpont lakói mögé.

Az utóbbi években többször is Messinger orra alá dörgölték munkáltatói, hogy az ATV (Alantas Thóra Vállalkozás) más tel-avivi és New-York-i tankönyvekből dolgozó főmunkatársai (Kálmán Olga, Bánó András, Rónai Egon, Simon András, Bombera Krisztina, Vicsek Ferenc, Buzerikusz) hatékonyabban alkalmazzák Alinsky és Sharp tételeit az emberek utcára vitele érdekében, ügyesebben manipulálnak, lázítanak, szerveznek, hörögnek; provokatívabbak, gátlástalanabbak, agresszívebbek, kíméletlenebbek, mint a hetilap munkatársai.

Messinger (1940) 30 évet töltött a Magyar Rádiónál (1964-1994). Jelentéktelen, iskolázatlan, többszörösen személyiségtorzult figura maradt volna, ha nem nyúl a hóna alá egy ávós ezredes: Hárs István, az MR elnöke, volt belügyminiszter-helyettes. Megtanította arra, hogyan kell a hatalomba beépülni és belülről sikeresen szétverni. A savanyú herceg ezért hálás is maradt Hársnak élete végéig, minden alkalmat megragadott, hogy ülepét tisztára nyalja: „Mi nem felejtünk”, „Vagyunk, akik voltunk!”

1989-től aztán bő 26 évig állt a 168 Thóra élén, bezsebelve minden támogatást, amit csak lehetett a hazai és a nemzetközi judeobolsevik piacról.

A középiskolát nehezen végezte el, a kétéves újságíró iskolában – ahova a „Közért Újság” gyakornokaként járt (1960-62) – alig volt értelmes mondata. Életrajzában évekig tanárnak mondta magát, de nincs semmilyen egyetemi végzettsége, az egyetem közelében sem járt. Újabban pedagógusként jelöli meg foglalkozását, de pedagógiai végzettsége sincs. Mindössze az újságíró iskolában tartott időnként műfajelméleti órát arról, hogy mi a különbség az interjú és a riport, vagy a glossza és a vezércikk között.

Ha valami megmarad utána, az a tanulság: miért nem szabad az újságírói pályára engedni súlyosan személyiségzavaros törtetőket, akik ha rászabadulnak a társadalomra a skizofrénia és a paranoia tüneteivel, vezetői posztról annak öncélú kritikusai lesznek, s az épelméjűek áldozatként szenvednek tőlük, mint az ávós egyenruhába bújt véres kezű zsidóktól a magyar társadalom 1945 után. Az ideggyengeség kórossá válik, a belső félelem rettegéssé, a tudat alá szorult indulatok kiszámíthatatlan gyűlöletté fajulnak. A kényszeres üldöztetés érzése, a szorongásos neurózis abból a téveszméből származik náluk, hogy ők felsőbbrendűek, mégis félniük kell, mert az alattvaló gojok nem szolgálnak elég engedelmesen. Ezért meg kell torolni ellenállásukat minden eszközzel: megvetéssel, megalázással, lejáratással, lekicsinylő, nevetségessé tevő módszerekkel, kirekesztéssel, bosszúállással, teljes egzisztenciális ellehetetlenítéssel.

A zsidó újságírás ezen hiszteroid, részvétlen, flegmatikus, visszataszító, folytonosan viszályt szító, akciózó, tiltakozó, aláírást gyűjtő, kilépő, feljelentő, önkitüntető vonulata jól nyomon követhető 1945 óta a mindenkori hatalom szférájába kapaszkodva, abból arcátlanul gazdagodva.

Kiegészülve a modern média pozícióinak megszerzőivel, dührohamaik gyűlölethullámai minden ciklust kitöltöttek 1990 óta is. Mester-Messinger Ákos, Dési János, Rangos Katalin, Pikó András, Aczél Endre, Bolgár György, Ungvári Tamás, Váradi Júlia, Mészáros Tamás mellett ott vannak a pszichiátriai kezelés alatt álló mániás depressziós pojácák Fiala Jánostól Havas (Rockobauer) Henrikig. Ezeket épp úgy el kell tűrnie a bamba birkanépnek, mint a narcisztikus fontoskodók küldetéstudatával és fajtajellemző paranoid labilitással a közéletben is taposó, megkopott médiaprostituáltakat, a vágópistákat, wisingerpistákat, rádaymisiket, horvátjancsikat.

Messinger egyetlen tisztességes utódot sem tudott kinevelni 26 év alatt. Kintről kellett új embert hoznia a hitközségnek.

Bezzeg a Hitgyüli-alapú ATV napjainkra megtalálta új sztárját: a volt III/III-as besúgó, SZDSZ-es Hont Iván (1948) fiát: Hont Andrást (1975), a HVG rovatvezetőjét, aki fideszes korában Deutch és Rockenbauer kampányfőnöke volt, aztán kizárták, s most „okoskodom-fontoskodom, tehát vagyok” stílusban már cöcög, nanázik, ítélkezik, megfellebbezhetetlen tételeket hirdet, stúdiópartnereit leszólja, ha vitában vesztésre áll, gyorsan szempontot vált, s másról kezd beszélni, ahogy ezt Wisinger szokta annak idején.

Mester Ákos ma a Mazsihisz Farkas Flóriánja: senki sem látta még a felsőfokú végzettségét tanúsító oklevelét, mikor, s hol szerzett tanári vagy pedagógiai diplomát. Vajon miért nem követeli bemutatását a Népszabadság, a Népszava, a Zsindex vagy a Hócipő?

Azért egyvalakire még lesz okunk emlékezni neve hallatán. Egyetlen hasonszőrű riválisa volt a legelutasítottabb bértollnokok sorában. Az állambiztonság szigorúan fedett bizalmasa, a "kékfényes" Szabó László, a Szabad Nép és a Népszabadság munkatársa (1953-1989), a belpolitikai rovat vezetője 1976-tól, a lap pártszervezete vezetőségének tagja, aki a vérszívásban verhetetlen volt. („A Hiéna”) Előbb az osztályellenséget üldözte, aztán saját magát, ha nem volt meg a napi áldozata, akkor végigordítozta a munkaidőt, tombolt, dührohamait beosztottain vezette le.

Az elsők között szerzett protekciósan színes televíziót az országban. Mikor elromlott a készülék, beült a szerkesztőség kocsijába, s levitte a gyártó székesfehérvári nagyvállalathoz. Bejelentés nélkül érkezett, ezért várnia kellett az igazgatói titkárságon másfél órát. Ezt azonban nem bírta el hiúsága, őt nem szokták megvárakoztatni. Beteg lelkületű, született bosszúálló volt. Két hónap alatt kinyírta az igazgatót. Nyilvánosan. Keresett és talált rá okot. Azt a munkatársát pedig, aki a szerkesztőségben ezt szóvá merte tenni, másnap áthelyeztette a belpolitikai rovatból az ipari rovatba.

Igen, Messinger-alkatú kommunikátorokkal vagyunk körülvéve, reménytelenül. Mester Ákos visszavonul, de azért marad, mint a többiek. Van az a pénz.