A szlovák koalíciós pártok nagyvezérei tegnapi találkozójuk után tájékoztatták a nagyérdeműt az ország ügyes-bajos dolgairól. Aranyköpéseik ezúttal sem változtak, hűek maradtak önmaguk színvonalához: napirenden hagyták a magyarok ócsárlását, az újságírók becsmérlését, amiben nem maradt adós Fico kormányfő sem, ő is hozta Slota-szintű formáját.

A Szlovák Nemzeti Párt idióta nagyvezére, alias Slota Ján közös sajtótájékoztatójukon bejelentette: megegyeztek az oktatási törvény elfogadásáról, amelynek jelenlegi verzióját már csaknem elfogadhatónak tartja a Magyar Koalíció Pártja is.

Egyidejűleg Slota arra hívta fel a figyelmet, miszerint a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákban olyan tankönyvből tanítják a történelmet, amelyet (szerinte) a magyar oktatási minisztérium hagyott jóvá. Slota tiltakozott ez ellen: példaként előhúzta a szóban forgó történelemkönyv egy példányát, a Simon Attila-Kovács László felvidéki történészek által jegyzett "A magyar nép története - A 20. század" címűt, a szlovák oktatási minisztérium által is engedélyezett segédtankönyvet. Slota szerinte annak hátlapján egy "magyar lovas bohóc Budapesten" látható, valamint magyar zászlók a címlapon. (A hátlapon Szent István budai várban található lovasszobra, a címlapon pedig egy 1956-os kép látható.)

Slota szeszes "szakvéleményét" követően Vladimír Me?iar megjegyezte: a koalíció egységes az oktatási törvény támogatását illetően, csupán néhány apróságot kell még kidolgozni.

Fico: nem bízok holmi titkosszolgálati dokumentumokban

Szó esett a Slota és Me?iar által utóbbi időben kipellengérezett Nemzeti Emlékezet Intézetről (ÚPN) is, amely Slotáról szellőztetett meg kompromittáló információkat ifjúkori viselt dolgairól. Robert Fico véleménye volt kérdéses a témában, aki eddig nem nyilvánított határozott állásfoglalást a kérdésben volt komunista pártja háttér tevékenységéről. Slotáék időközben visszavonták az intézet megszüntetésére beterjesztett törvényjavaslatukat, miután nem látták annak kellő támogatását a Fico-párttól. Fico megjegyezte: számára az ÚPN egyáltalán nem fontos, mivel nem bízik a kommunista titkosszolgálat "megbízhatatlan dokumentumaiban". (Értsd: már egykori kenyéradójának sem hisz!)

Azt azért "mellékesen" megjegyezte a miniszterelnök, hogy a különféle sajtótermékek tulajdonosai között is találhatóak volt kommunista ügynökök. "Találnának ott néhány szépfiút," közölte Fico, aki rögtön élt is a példával: a Plus7dní című hetilapnak szinte kizárólag exügynökök a tulajdonosai. Nem pontosította viszont, hogy vajon az általa éppen imént megbízhatatlannak nevezett ÚPN-dokumentumokra hivatkozva állítja-e ezt, vagy más forrásból szerzett tudomást. Szlovákiában az ÚPN kezeli a volt kommunista titkosszolgálat megmaradt dokumentumait.

Slota és a korrupt újságírók

Slota a TA3 hírtelevízió egyik riporterét pécézte ki magának. "Például az az úr ott hátul, a téáháromból, az a kopasz, ő nagyon undorító ember. Azt a látszatot kelti, mintha a koalíció lenne a legnagyobb rossz az országban," közölte Slota. A nemzeti pártvezér azzal is vádolta az újságírókat, hogy megrendelésre írnak cikkeket. "Nagyon jól tudjuk, mennyit kapnak egy megrendelt írásért. Néhány fiatal szerkesztő ötvenezer koronáért bármit leír," állította Slota. Részleteket azonban nem volt hajlandó elárulni a korrupt újságírókról.

Me?iar Vladimír sem maradt ki a sajtó elleni támadásból, arra panaszkodott, hogy a kereskedelmi tévékben a műsorvezetők az ellenzéki politikusoknak kedveznek, mivel azoknak megengedik, hogy támadják a nem jelenlévő kormánypolitikusokat.

A jelenlegi szlovák kormánykoalíció hatalomra kerülése óta hadban áll a sajtóval. Emlékezetes, hogy a választások éjszakáján a győztes Smer épületébe nem engedték be az újságírókat, az utcán kellett éjszakázniuk. Ezen logika(?) szellemében fogadták el nemrégiben az új sajtótörvényt, amely vélemények szerint jelentősen korlátozza majd a sajtószabadságot.

(FENET/SITA/Nemzeti Hírháló)