Történt még tavaly év végén, hogy valamelyik miniszteriális elmebeteg ötletére született egy új kormányrendelet az óvodai nevelés alapprogramjáról, miszerint a kisgyermekek nevelésénél ezentúl tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, elő kell segíteni a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását. Továbbá az óvodai foglalkozásokon a pedagógusoknak kerülniük kell a nemi szerepek és azonosságtudat erősítését.

Ugye tetszenek érteni, hogy ez mit jelent magyarra fordítva? Egyszerűen azt, hogy ezek a zárt osztályra csukandó, kötöznivaló elmebetegek azt akarják elérni, hogy egyfajta szexuális semlegesség (se férfi, se nő, illetve egyszerre mindkettő) tudat alakuljon már ki a kezdetektől gyermekeinkben.

Ezek szerint bűnös dolog a kicsikkel az óvodában papás-mamás játékot játszatni, hiszen az a nemi identitástudatot erősíti, s, miként tudjuk, az uralkodó ideológia szerint az a trendi, ha például két bácsi él egy családban, akik örökbe fogadtak egy gyereket, s a szerencsétlen pici apukáját is, anyukáját is egyikben is, másikban is felfedezheti. Micsoda modernség és haladás ez, kérem, a sötét, tradicionális-vallásos világképen és babonás hiedelmeken alapuló régi világhoz képest! Apukának látszó anyuka vagy anyukának látszó apuka egy családon belül, a szexről már nem is beszélve. Egyenesen fenomenális!

Ennek a tudathasadásos elképzelésnek az „eszmei” hátterét az ún. gender-ideológia adja. Eszerint tilos a nemek megkülönböztetése, s az egyénnek kell eldöntenie, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát. Vagyis mindenki eldöntheti, hogy hetero-, homo- avagy transzszexuálisként kíván-e létezni és párkapcsolatot kialakítani. Ezek a szerencsétlen agyhalottak elszánt küzdelmet folytatnak azért, hogy bevezettessék a „társadalmi (értsd: semleges) nem” fogalmát. Tehát szexuálneutronjaink elleneznek minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy különbséget tegyünk a férfi és a nő hivatása között házasságban, családban, ágyban s bármely más területén az életnek.

A gender-ideológiájának érzékeltetésére idézzünk egy posztmodern írót, bizonyos Leslie Feinberget, akinek egyik regényében épp a szexuális neutralitás az alapprobléma. A szerencsétlen főszereplő, akit normális irodalmi művekben főhősnek is szokás nevezni, egész életében azon vívódik, hogy nem tudja eldönteni, vajon ő most férfi avagy nő-é? Ezért aztán szexuális élete meglehetősen változatosan, illetve eklektikusan alakul, amin azt kell értenünk, hogy egyszer férfiakkal, másszor nőkkel bújik ágyba. Eddig rendben is lenne a dolog, illetve egy frászt van az rendben. „Hősünk” a nemi semlegesség problémájának igazi, mondhatni filozófiai mélységeivel akkor szembesül, amikor, szükségét végezni akarván, egy közvécé elé ér. Nem fogják a kedves olvasók kitalálni, hogy mi jelenti emberünknek ekkor az igazi nagy dilemmát. Bizony, bizony, az, hogy akkor most balra vagy jobbra fordulva a női, netán a férfi részlegbe térjen-e be. S ekkor igazi liberális, kirekesztésmentes, toleráns, mélységesen humánus gondolata támad: kellene léteznie egy harmadik helyiségnek is, melyre az lenne kiírva: ember WC. Na az lenne az övé. Milyen magasröptű, fennkölt, megható és igaz, mélyenszántó liberális gondolat!

Van azonban a vonatkozó nevelési alapprogramnak egy másik pontja is. A kedves olvasók könnyűszerrel kitalálhatják, hogy mi lehet az. Mi más is lenne, mint az, miszerint az óvodai nevelésben biztosítani kell a hazájukat elhagyni kényszerülő, vagyis migráns családok gyermekei számára az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését. Az újabb liberális standardhülyeség. Amennyiben én egy másik országba megyek, én alkalmazkodom annak szokásaihoz, kulturális tradícióihoz, elvárásaihoz. Amennyiben pedig más országbeli jön hozzánk, teljes joggal elvárható, hogy ő alkalmazkodjék a befogadó ország szokásaihoz, törvényeihez, sajátítsa el annak nyelvét, ismerje meg a történelmét, miegymás. E vonatkozásban nem árt idéznünk a világ egyik legfejlettebb és legszabadabb országa, Ausztrália egykori miniszterelnökének, John Howardnak bölcs szavait, melyeknek a lényege a következő. Az ausztrál kormányfő elmondta, hogy országa mindig is nyitott és befogadó volt, örömmel nyitotta meg kapuit a hazájukból bármely ok folytán távozásra kényszerülők előtt. Cserében viszont elvárja, hogy a jövevények asszimilálódjanak, ismerjék meg, vegyék át új hazájuk nyelvét, keresztény hagyományait és kultúráját. Akinek viszont ez nem tetszik, az a szent szabadság nevében elmehet! Ezt Ausztrália nem fogja megakadályozni. Azt hiszem, ez olyan fontos alapelv, amelyet hazánkban is alkalmazni kell a migránsokkal szemben, érkezzenek azok a világ bármely pontjáról is hozzánk.

Végezetül arra kérném a szerintem teljes egészében becsületes és normális magyar óvodapedagógusokat, hogy ezt az eszement jogszabályt bojkottálják, s ugyanolyan tisztességes, hagyományos értékeken nyugvó nevelőmunkát folytassanak, miként teszik ezt már hosszú-hosszú ideje gyermekeink testi-szellemi épülésére. Könyörgöm, a legkisebb engedményt se tegyék meg. Ennek az elmebeteg, végóráit élő kormánynak már úgy sincs sok hátra. Ahhoz pedig, hogy elzavarjuk őket a jó fenébe tavasszal, az óvodai dolgozók szavazataira is szükségünk lesz, hiszen ők is láthatják, hogy ezek a tudatzavaros, agyhalott emberek — akárcsak más szakmák képviselőiét is — az ő munkájukat teljesen el akarják lehetetleníteni. Nem fogjuk hagyni!

Lipusz Zsolt — Kuruc.info