Andrij Szibiha egy hétfő esti X-bejegyzésben jelezte, meglepve értesültek Magyar Péter „Ukrajnával szembeni, feleslegesen támadó kijelentéséről”. Az ukrán külügyminiszter leszögezte, a Kárpáti Nyolcaknak (C8) az a célja, hogy fejlesszék az egész régiót annak érdekében, hogy hasznos projektekkel segítsék a fejlődést és a kapcsolatok építését. Hozzátette, nem tudják a pontos okokat, hogy Magyarország miért utasítja el ezt.
![]() Szibiha akkor még nem tudta, hogy egy orbánista Orbán mellett mosolyog... És azt sem sejtette, hogy a focis hasonlatoktól sem szabadultunk meg |
„Az is meglepő volt, hogy olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek kétségbe vonják az ukrán és magyar energiacégek közötti közvetlen, jó és mindkét félnek hasznos együttműködést, amiről korábban megállapodás is született. Amikor a politika beleszól az üzletbe, abból sosem sül ki semmi jó” – fogalmazott.
Andrij Szibiha rámutatott, hogy bár Orbán Viktor volt miniszterelnök nincs jelen, de az elutasító és elkülönülő politika „él és virul”.
Szerinte az orbánizmus sem Magyarországnak, sem a régiónak nem tett jót, és úgy véli, a jövőben sem fog használni. Ugyanakkor hangsúlyozta, Ukrajna továbbra is nyitott arra, hogy egy kölcsönösen előnyös, józan és tiszteletteljes kapcsolatot építsenek ki Magyarországgal.
Az ukrán külügyminiszter szavaira a kormány több tagja is reflektált a kommentek között. Magyar Péter kormányfő szerint elfogadhatatlan, hogy egy szuverén országot úgy tüntetnek fel egy nemzetközi együttműködés tagjai között, hogy azt előzetesen nem keresték fel, vagy nem egyeztek bele.
Mindezt pedig egy példával illusztrálta. „Szia, alakítottunk egy focicsapatot a szomszédos faluban. Ugyan nem ismerjük egymást, de bent vagy a csapatban, és neked kellene hoznod a labdát.”
Orbán Anita külügyminiszter emlékeztetett, Magyar Péter világossá tette, hogy Magyarország nem csatlakozott a C8-hoz. Hozzátette, semmilyen nemzetközi energetikai kezdeményezésre nem kerülhet sor a magyar kormány bevonása nélkül. Felhívta a figyelmet, hogy az új kormány több gesztust is tett Ukrajna felé, ezért nem lehet párhuzamot vonni köztük és Orbán Viktor között.
Volodimir Zelenszkij a napokban egy új regionális együttműködési formátum létrehozását jelentette be, amely a Kárpáti Nyolcak elnevezést kapta. Az elnevezés nyolc országot – köztük Magyarországot – fog össze, ám Magyar Péter hétfőn a parlamentben közölte, Magyarország nem tagja az együttműködésnek. A miniszterelnök emellett a Mol ukrán olajtárolós memoranduma miatt is élesen fellépett - legalábbis szavakban.
(Index nyomán)








