Jaromír Čiznár tót főügyész csütörtökön a Legfelsőbb Bíróságon nyújtott be egy javaslatot a Mi Szlovákiánk Néppárt (tótul Ludová strana Nase Slovensko, LSNS) feloszlatására vonatkozóan - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Andrea Predajňová, az ügyészség szóvivője. A nem éppen magyarbarát Kotlebáéknál a korábban hangsúlyosabb magyarellenes vonal helyett az utóbbi időben főleg az iszlamizáció, a cigánykérdés, a "Slovexit" és a korrupció kritikája került inkább az előtérbe, ami nem bizonyult jó ötletnek.
"A beterjesztett dokumentumok kiértékelése alapján bebizonyosodott, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt szélsőséges politikai pártként fasiszta tendenciáival, programjával és tevékenységével sérti az alkotmányt, a törvényeket és a nemzetközi egyezményeket. Az ügyészség véleménye szerint a politikai párt célja a Szlovák Köztársaság jelenlegi demokratikus rendszerének eltörlése" - mondta Predajňová.
A Legfőbb Ügyészség ezáltal lezárta a 170 regisztrált feljelentésre vonatkozó vizsgálatot és benyújtotta javaslatát a Legfelsőbb Bíróság felé a párt feloszlatására vonatkozóan.
A Legfelsőbb Bíróság a mai napon megerősítette a médiumoknak a Legfelsőbb Ügyészség javaslatát. "A szenátus elsőként azt vizsgálja, hogy teljesültek-e az eljárás feltételei. Keresetet nyújt majd be az alperes nyilatkozata alapján, majd az átfogó írásos dokumentáció áttanulmányozását követően meghozza döntését. A törvény nem állapít meg határidőt a Legfelsőbb Bíróság döntésére" - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Boris Urbančík, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője.
Zoom
A magyarellenességnél nagyobb vétek a számbűnözés
A Híd büntetőeljárásokat is követel
"A Híd extrémizmushoz való hozzáállása egyértelmű, ezért Jaromír Čiznár főügyész arra vonatkozó döntését, hogy javaslatot nyújtott be az LSNS megszüntetésére, logikus lépésnek tartjuk a büntetőeljárás megkezdését ezen párt tagjai ellen. Az írásbeli és szóbeli gyűlölködő támadásaikra nem tekinthetünk pusztán egyéni radikális nézetekként, a pártjuk ideológiáját képviselik. Az LSNS-Kotleba párt értékeiben, és számos esetben személy szerint identitásában egyezik a Slovenská pospolitost neonacionalista mozgalommal, amelyet a Legfelsőbb Bíróság az ún.  Szlovák Köztársaság alkotmányellenessége miatt 2016 március 1-jén feloszlatott. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróság feladata, hogy minden szempontot figyelembe véve meghozza döntését a párt feloszlatására, esetleges megmaradására vonatkozóan" - áll a Híd állásfoglalásában. (Bugárék pártja annyira nem finnyás, hogy nemcsak Ficót, de a valaha Jan Slota nevével fémjelzett magyarellenes Szlovák Nemzeti Pártot is bevállalta koalíciós partnerként.)
"A főügyész LSNS párt feloszlatására vonatkozó javaslata minden bizonnyal vitát vált ki. Hogy a javaslata megfelelő, stratégiai, hogy Kotlebáéknak árt vagy segít-e. Az efféle vitákat nem lehet elkerülni. De az efféle politikai megfontolások nem szolgáltathatnak indítékot sem a főügyész, sem a bírósági eljárás szempontjából. A bíróságnak végül a törvények alapján kell meghoznia döntését, ennek így kell történnie egy demokratikus társadalomban. Hogyha egy jogszabály érvényben van, akkor alkalmazni is kell" - jelentette ki az ügy kapcsán Zitňanská.
A Smer képviselője szerint Kotlebáék pártjának annyi
Lubos Blaha (Smer) képviselő szerint a Legfelsőbb Bíróság megszünteti majd Marian Kotleba pártját, az LSNS-t, ahogy Jaromír Čiznár főügyész javasolta. Meggyőződésem, hogy a bíróság feloszlatja a pártot" - írta a képviselő közösségi oldalán. "A Legfőbb Ügyészség benyújtott egy javaslatot Kotleba pártjának megszüntetésére, mert arra a következtetésre jutott, hogy ez egy extremista párt fasiszta tendenciákkal... Üdvözlöm!" - írta, valamint hozzáfűzte, hogy ha valaki úgy néz ki mint egy fasiszta, úgy jár, mint egy fasiszta és úgy beszél mint egy fasiszta, akkor egy fasiszta. "A fasisztáknak nincs keresnivalójuk a politikai életben egy civilizált társadalomban. Hogyha valaki azzal érvel, hogy legálisan jutottak be a parlamentbe, igaza van, de Hitler is. Az a különbség, hogy Hitlert nem állították meg időben. Több millió ember életébe került" - írta Blaha.
Az érintettek szerint persze tragikomédia
Az LSNS alelnöke, Milan Uhrík a Facebookon reagált a beadványra. Szerinte a beadvány tragikomédia, Čiznárt pedig politikai ügyésznek nevezte. Úgy véli, a főügyésznek nem őket kellene támadnia, hanem például Andrej Kiska államfőt, Robert Fico kormányfőt, Robert Kaliňák belügyminisztert vagy Igor Matovičot.
Radovan Bránik "szélsőségességszakértő" épp erre a reakcióra számított, véleménye szerint Kotlebáék még egy ideig mártírszerepben igyekeznek tetszelegni. Mindazonáltal rámutatott, hogy a szélsőségesek jó előre felkészültek a lépésre.
Zoom
Az iszlamizáció elutasítása már beindította a náciriasztót
Kotleba alól ugyanis korábban már kilőttek egy pártot, az akkor politikai álmokat dédelgető Szlovák Testvériséget (Slovenská Pospolitos»), még 2006-ban, amikor Dobroslav Trnka volt a főügyész. Akkor négy hónap alatt sikerült döntenie a bíróságnak – egyébként nem köti őket határidő. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében akkor hasonlóan érvelt, mint most Čiznár – úgy találták, a Szlovák Testvériség párt programja fel akarja számolni a demokratikus rendszert, és rendpárti állammal akarja felváltani. A Szlovák Testvériség volt eddig az egyetlen bírósági úton feloszlatott párt az önálló "Szlovákia" történelmében
A ciklus végig megtarthatnák a mandátumaikat
Ha a Legfelsőbb Bíróság a Főügyészség beadványára feloszlatja Marian Kotleba pártját, az alaposan megnehezíti az LSNS politikusainak dolgát. Az államtól nem kapnának többé támogatást – mandátumaikat azonban nem vesztenék el.
Kotlebáék az LSNS megszűnésével is a parlamentben maradhatnának, mandátumaikat ugyanis még akkor szerezték, amikor a párt még legálisan létezett. A jog tehát úgy kezelné őket, mint azokat a képviselőket, akik a választási ciklusban kilépnek parlamenti pártjukból. Az LSNS képviselői tehát függetlenként folytathatnák, s bár megszűnne parlamenti frakciójuk is, kezdeményezhetnék annak újraalakítását. Abban az esetben azonban, ha a szélsőséges képviselők valamelyike elveszítené mandátumát – elhalálozna, lemondana, vagy valamilyen komoly okból megfosztaná tőle a parlament – Kotlebáék nem hozhatnának pótképviselőt helyette, a képviselői poszt betöltetlen maradna a választási időszak végéig. A parlament azonban nem foszthatja meg csak úgy a képviselőket mandátumuktól akaratuk ellenére – ahogy azt az Alkotmánybíróság korábban Frantisek Gaulieder volt HZDS-es képviselő ügyében kimondta. Kotlebáék jelenlegi pártja értelemszerűen a következő parlamenti választásokon sem indulhatna, ám a szélsőségesek már régóta készülnek arra, hogy feloszlathatják az LSNSt, ezért már korábban bebiztosították magukat. Martin Beluský és Rastislav Kysel, Marian Kotlebapárttársa idén márciusban bejegyzett egy pártot, ·udová strana (Néppárt) néven. Ha kilövik alóluk a pártot, minden bizonnyal oda szivárognának át. Milan Uhrík ugyan korábban nem erősítette meg, hogy lenne „tartalékpártjuk”, de azt, hogy egyes tagjaik más pártokban is tagok, egy „előre átgondolt stratégia részének” nevezte.
Zoom
Hitlert nem állították meg, Kotlebát meg fogják
Az LSNS-t elsősorban anyagi szempontból érintené nagyon érzékenyen a megszűnés. A párt az előző választáson több mint 8 százalékot szerzett, és az állam már kifizette nekik a szavazatokért járó egyszeri támogatást, mintegy 1,8 millió eurót. A parlamenti pártok ugyanakkor a mandátumokért és a tevékenységükre további forrásokat kapnak az államtól a választási időszak alatt. Az LSNS ezáltal négy év alatt összesen 5 millió euróhoz jutott volna, ám ha feloszlatják, a döntéstől fogva további támogatásra már nem lennének jogosultak, és milliókat veszítenének – mindez azonban attól is függ, milyen hamar hozza meg ítéletét a Legfelsőbb Bíróság.
Megoszlanak a szakértők véleményei
A szakértők nem értenek egyet abban, hogy milyen hatásokkal járhat Kotleba pártjának feloszlatása. Ján Baránek, a Polis ügynökség elemzője szerint a feloszlatási javaslat Kotlebáék preferenciáinak növekedését hozhatja magával, és semmit sem oldana meg, hiszen a szélsőségesek új pártot vennének maguknak és ott folytatnák, ahol abbahagyták. Nem tudja elképzelni azt sem, hogy bizonyítja majd a Főügyészség, hogy az LSNS "Tótia" demokratikus berendezkedésének felszámolásán dolgozik. „Fenyeget, hogy a demokrácia védelme érdekében olyan intézkedéseket hozunk, amelyek nem demokratikusak. Ez a pokolba vezető út” – mondta. Szerinte a szélsőségesség problémáját inkább úgy kellene kezelni, hogy a kiváltó okokat oldja meg az állam: a korrupciót vagy épp a cigánykérdést.
Radovan Bránik "szélsőségességkutató" azonban üdvözli a beadványt. A lépés szerinte jogi szempontból helyes, amennyiben pontos, megalapozott a Főügyészség által benyújtott indítvány. „A politika nem lehet fontosabb a törvényeknél” – jelentette ki azzal kapcsolatban, nem lehet-e kontraproduktív a lépés. Arra azonban ő is rámutatott, Kotlebáék mártírszerepben tetszeleghetnek, felgyorsíthatja őket, és nőhetnek a preferenciáik.
Grigorij Meseµnikov elemző üdvözli a főügyészi beadványt, rég vártnak és nagyon helyesnek nevezve azt. „A szélsőségesség kezd túlnőni rajtunk. Feltételezem, hogy a főügyész kvalifikált beadványt készített elő és nyújtott be, és a Legfelsőbb Bíróság abban a szellemben foglalkozik majd vele, hogy van itt egy párt, mely minden nap megsérti a törvényeket tagjai révén” – vélekedett. Negatív hatása szerinte nem lesz. „Szlovákiában törvények vannak, melyeket be kell tartani, ők pedig ezt nem teszik meg. A választóik felé a beadvány egy erős jelzés, mely rámutat, voltaképpen kiket támogatnak” – zárta.
(Kuruc.info - Bumm - Új Szó nyomán)
Kapcsolódó: