A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hibáztatja az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történt incidensért és Klaus Iohannis román elnök közbelépését sürgeti a Traian Basescu volt államfő által alapított ellenzéki Népi Mozgalom Pártja (PMP).
Zoom
A Marius Pascan ügyvezető elnök által aláírt közlemény úgy értékeli: az RMDSZ “Budapest utasítására” mozgósított mintegy ezer magyar állampolgárt, köztük olyanokat, akiket buszokkal hoztak Magyarországról, azzal a céllal, hogy megakadályozza a hőseik emléke előtt tisztelegni akaró románok bejutását a sírkertbe.
A magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült politikus szerint az RMDSZ elvesztette hitelét a magyar választók jelentős része előtt, és azért „mérgezi a románok és magyarok közti viszonyt”, hogy áldozati szerepben tetszelegve igazolhassa létjogosultságát.
A PMP ügyvezető elnöke szerint az RMDSZ támogatására szoruló bukaresti kormány képtelennek bizonyult kezelni a súlyos helyzetet, ezért szükség van Klaus Iohannis államfő közbelépésére, akinek alkotmányos feladata, hogy közvetítsen az államhatalmi ágak között.
Az ellenzéki párt nemzetbiztonsági problémaként értékeli „Magyarország beavatkozását ebbe a súlyos konfliktusba”, konkrétabban azt, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az incidens előtti napon felkereste az úzvölgyi katonatemetőt.
A csütörtöki feszült helyzetről valós időben beszámoló kormánypárti román hírtelevíziók is azt hangsúlyozták, hogy magyar tüntetők próbálták megakadályozni, hogy a román megemlékezők hőseik emlékhelye előtt tiszteleghessenek a hősök napján. A történteket szintén nyomon követő ellenzéki portálok azt is hozzátették, hogy a sírkertet megrongáló, a kaput kitépő, a magyarokat gyalázó, erőszakosan viselkedő fiatalok az Új Jobboldal nevű magyarellenes szervezet tagjai voltak.
(MTI nyomán)