Hat embert vettek őrizetbe Felvidéken a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi gázrobbanással kapcsolatban - derül ki a tót rendőrség honlapjáról. Mind egy építkezési cég vezetői és alkalmazottai, a rendőrség azzal vádolja őket, hogy felelősek azokért a munkálatokért, amelyek valószínűleg összefüggenek a tragédiával.
A hatóságok általános veszélyeztetés ügyében indítottak ellenük eljárást. Az építkezési cég alkalmazottai földmunkákat végeztek a toronyház előtt.
Néhány szemtanú szerint a pénteken történt robbanás előtt gázszagot lehetett érezni a levegőben.
A tűzoltók szombaton átvizsgálták az egész 12 emeletes épületet, amelynek felső hat emeletét és a lépcsőházát a nagy erejű gázrobbanás és az azt követő több órás tűz teljesen tönkretett.
Zoom
(Forrás: AFP/Ho)
Az áldozatok végső száma a hatóságok szerint valószínűleg nyolc lesz, hét holttestet már sikerült megtalálni, míg egy ember holléte továbbra is ismeretlen.
A tűzoltók az épület összes emeletét átvizsgálták, de újabb áldozatot már nem találtak. A rendelkezésünkre álló információk szerint az eltűnt személy, a feltételezett nyolcadik áldozat, egy 12. emeleten lakó nő lehet - nyilatkozta Peter Kovalík, a mentésben részt vevő eperjesi tűzoltók szóvivője. A tűzoltók feltételezik, hogy a nyolcadik áldozat holtteste a romok alatt heverhet. A mentőszolgálat vasárnap speciálisan kiképzett kutyákat vet be, és átvizsgálja a romokat.
A mentési munkákat válságstáb irányítja. A szlovák kormány szombaton egymillió eurós (320 millió forint) összeget hagyott jóvá a tragédia következményeinek felszámolására és a károsultak megsegítésére. Szükség esetén az összeget megemelik. Ugyanakkor lakossági gyűjtés is indult, a speciális számlán vasárnap reggel már több tízezer euró volt.
A statikusok első vizsgálatai szerint a toronyház felső, robbanás által megrongált emeleteit le kell bontani, míg az alsó emeleteknél ezt "mérlegelni kellene" - közölte a vizsgálatok eredményét Jozef Polák statikus.
A kárfelmérés folyamatban van.
Zoom
A felvidéki rendőrség által közreadott kép arról a lángoló tizenkét emeletes épületről Eperjesen (kép: MTI/AP)
Vladimír Tomek, a válságstáb szóvivője szerint a város konkrét szakértői tanulmányt készíttet a tömbházról, és annak sorsáról ennek alapján fognak dönteni.
A robbanás konkrét oka egyelőre ismeretlen. A tűzoltók azt gyanítják, hogy a gázvezeték cseréje következtében kiszivárgott gáz gyűlhetett össze a ház felső részében, amely azután felrobbant.
Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője újságíróknak elmondta: a tűzoltók már 2017-ben ellenezték a ház átépítését, mert szerintük több biztonsági előírást nem tartottak be. Szerinte ennek tudható be például, hogy leomlott a lépcsőház nagy része, ami nagyon nehezítette a mentési munkálatokat.
A házban mintegy 40 család lakott, most ideiglenes szálláshelyeken vannak.
(MTI nyomán)