„Katasztrófa, ami történik” – mondja Vidnyánszky Attila, aki egész éjjel a televízió előtt ült, és figyelte az ukrán fejleményeket.
Zoom
„Nyilván mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben, a Keletnek és Nyugatnak is. Nem kellett volna kiengedni a háborús szellemet a palackból, a háború gondolatával játszani is bűn. Mindez hozzájárult ahhoz, ami most kezdődik” – véli a Nemzeti Színház kárpátaljai származású főigazgatója.
Azt, hogy ki engedte ki a háborús szellemet a palackból, nehéz megmondani, szerinte „mindenki izmozott”.
Felelőtlenül lett hergelve az egész ukrán vezetés az amerikaiak által.
Azért mondja azt, hogy „ami most kezdődik”, mert ebből már nem lehet visszajönni. Belelavírozta magát Oroszország, ezt már nem lehet visszafordítani, az egész narratíva, a kommunikáció is erre utal.
„Nem tudom, hogyan lehet segíteni ezt a szerencsétlen népet, azonkívül, hogy a szolidaritását fejezi ki az ember. Az ukrán elnök azt monda, meg fogják védeni magukat, de azt nyilván nem mondhatja, hogy megadjuk magunkat. Nem tudom, mit kéne csinálni” – mondja Vidnyánszky. Ma este a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház adná elő a Tótékat a Nemzeti Színházban, de nem fog tudni átjönni a beregszászi társulat, amelynek tagjai közül az elmúlt években minden férfi megkapta a behívót. Vidnyánszky természetesen tartja a kapcsolatot az otthon maradottakkal, hiszen „az ember szíve csücske az a kis színház”, ahol az első téglákat ő rakta le, és ahol éppen elkezdte, vagy elkezdte volna rendezni A helység kalapácsát.
Az Indexnek korábban nyilatkozott Trill Zsolt és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház két kárpátaljai származású színművésze. Szerintük testvérháború folyik, olyan népek kénytelenek fegyvert fogni egymásra, akik korábban békében éltek. Nelli édesanyja is orosz származású, ahogy Vidnyánszky Attila első felesége, gyermekeinek édesanyja is. Hatvanéves korig minden férfit behívhatnak az ukrán hadseregbe, ezért sokan átjöttek Csonka-Magyarországra.
Sorok a határátkelőkön és a benzinkutaknál
Szemtanúk beszámolói szerint óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál.
A Kárpátalja.ma portál csütörtök délelőtti beszámolója szerint az országban kialakult helyzet miatt az emberek megrohamozták a boltokat és a benzinkutakat, a bevezetett hadiállapot miatt pedig többen elindultak Magyarország irányába.
Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója a megyei állami közigazgatási hivatal honlapján közölte, hogy megerősítették a kritikus infrastruktúra védelmét, menekültek befogadására készül a megye. Minden tanintézmény távoktatásra tért át. A hágókon ellenőrzőpontokat állítottak fel mind a kilépő, mind pedig a belépő forgalmat kontrollálják.
A megyei vezetője nyugalomra szólította fel a lakosságot.
(Index - MTI nyomán)