Alexandru Halauca, a Román Jégkorong Szövetség elnöke bejelentette: sürgősen összehívja a szervezet ügyvezető testületét, hogy vizsgálja meg azokat a felvételeket, amelyek szerint a "román" válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a Székely himnuszt vasárnap a ljubljanai divízió I/A világbajnokság zárónapján, a két csapat mérkőzését követően.
Zoom
Fotó: Dömötör Csaba/NSO
A román sportsajtó botrányosnak minősítette, hogy a romániai válogatott magyar nemzetiségű játékosai a tét nélküli, 4–2-es magyar sikert hozó találkozó végén a magyar szurkolótábor előtt elénekelték a Székely himnuszt a magyar csapattal együtt. A romániai együttes három román nemzetiségű játékosa a felvételek szerint nem csatlakozott társaikhoz.
A román szaksajtó azt is kifogásolta, hogy a lelátó magyar szektorában ült Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter, a román hokiszövetség volt elnöke.
Az ügyben megszólalt Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter, volt román szociáldemokrata miniszterelnök is, aki gyalázatosnak nevezte a román válogatott magyar nemzetiségű tagjainak cselekedetét, hogy elénekelték az "úgynevezett Székely himnuszt" a román nemzeti mezben. Szerinte ez Románia és a románok iránti tiszteletlenség jele. Azt kérte a szakszövetségtől és Novák Eduárd sportminisztertől, hogy büntesse meg a játékosokat.
"Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keressen piros-sárga-kék mezben!" – írta a miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szintén a közösségi médiában reagált a történtekre. Azt írta, hogy más román szurkolók is a magyar lelátóról nézték a meccset, tőle pár méterre szurkolt egy román család, akik mindannyian a román válogatott mezét viselték. Hozzátette, hogy ő kedvenc csapata, a román bajnok Csíkszeredai Sportklub mezét viselte.
Az már a vasárnapi mérkőzés előtt eldőlt, hogy ljubljanai tornán a román csapat az utolsó, ötödik helyen zár, és kiesik a divízió I/B-be, míg a magyar csapat második lett, és jövőre a világelitben szerepel.
Frissítés: koalíciós vitát robbantottak ki a frusztrált tolvajok
Romániában koalíciós vitát váltott ki, hogy a ljubljanai divízió I/A jégkorong világbajnokságon a magyar és a "román" válogatott vasárnapi mérkőzése után a román válogatott székelyföldi tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az ukrajnai háború összefüggésében "tűrhetetlen provokációnak" nevezte a himnuszéneklést. Kijelentette: biztos benne, hogy a koalícióban megtárgyalják az ügyet.
"Ezek olyan túlzások, amelyeknek nincsen helyük Románia területén 30 év demokrácia után. Mindenkinek meg kell értenie, hogy Románia és Európa egy másik szakaszba lépett. A háború összefüggésében tűrhetetlennek tűnik ilyen provokációt elkövetni" - jelentette ki Ciolacu, aki a képviselőház elnöki tisztségét is betölti. Hozzátette: ő és társai mindig megadták a tiszteletet az RMDSZ-nek és a kisebbségeknek, az efféle megnyilvánulások azonban nem a megfelelő irányba viszik a dolgokat.
Adrian Cozma, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alelnöke azt kérte Nicolae Ciuca miniszterelnöktől, váltsa le tisztségéből Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, aki - a román sajtó közlése szerint - a nézőtér magyar szektorában nézte a mérkőzést. Tánczos - aki korábban a Román Jégkorongszövetséget is vezette - a közösségi médiában tisztázta, hogy más román szurkolók is a magyar lelátóról nézték a meccset, tőle pár méterre egy román család a román válogatott mezét viselte. Ő maga pedig a "román" válogatott legtöbb tagját adó csíkszeredai klub mezét viselte.
Adrian Cozma a közösségi oldalán közölt bejegyzésében minősíthetetlen gesztusnak ítélte a székely himnusz eléneklését. Szerinte ezzel megalázták Romániát, és Tánczos Barna a jelenlétével biztosította ezt.
"Románia jelképei szentek minden román számára, bármilyen nemzetiségű legyen is. Aki nem tiszteli a haza szimbólumait, nem lehet tagja Románia kormányának" - jelentette ki a politikus.
Az elítélő nyilatkozatok sorát Sorin Grindeanu szociáldemokrata párti szállításügyi miniszter indította el még hétfőn, aki gyalázatosnak nevezte a történteket. Azt kérte a szakszövetségtől és Novák Eduárd sportminisztertől, hogy büntesse meg a játékosokat. "Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keressen piros-sárga-kék mezben!" - írta a miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a közösségi oldalán közzétett keddi bejegyzésében Grindeanu nyilatkozatára reagált. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke büszkeségének adott hangot, amiért a román jégkorong-válogatott kijutott a világbajnokságra, és a csapat kilencven százalékát székelyföldi játékosok alkotják.
"Nekünk most köszönetet kell mondani, és nem kell senkit megbüntetni minden alap nélkül" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus. "Semmilyen alapja nincs annak a kérésnek, hogy a Székely himnusz elénekléséért a sportminiszter megbüntesse a székely játékosokat. Szolidárisak vagyunk azokkal, akiket méltánytalanul támadnak. A büntetést kezdeményező szállításügyi minisztert vajon felelősségre lehet vonni azért, hogy a vonaton a kalauz és az utas mit dalolászik?" - fogalmazott Kelemen Hunor.
Hasonló szellemben reagált a képviselőházban Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője. Kifejtette: a Székely himnusz olyan értéke Románia magyar kisebbségének, amely nem irányul sem a román közösség, sem Románia ellen. "Fontos, hogy megértsük (...) az országban sokféle regionális identitás van - így a székely is -, és ez csak erősebbé tesz bennünket közösségként, országként" - hangsúlyozta Csoma Botond.
(Index  - MTI nyomán)