Több százan tüntettek csütörtökön este Szatmárnémetiben a megyei sürgősségi kórház épülete előtt egy 15 éves lány egy héttel korábbi hirtelen halála miatt - számolt be az Agerpres román hírügynökség.
Az emberek a kórház sürgősségi részlegének bejárata előtti parkban gyűltek össze, ahol gyertyákat és virágokat helyeztek el az elhunyt arcképe előtt. Utána eltorlaszolták a kórházhoz vezető utat, és igazságtételt követeltek. "Ki a gyilkosokkal a kórházakból!" - skandálták, és a lányt ellátó orvos lemondását követelték.
A 15 éves lány január 18-án légzési nehézségekkel jelentkezett a szatmárnémeti megyei kórház sürgősségi osztályán, de vizsgálat közben kétszer is leállt a szíve. Második alkalommal már nem tudták újjáéleszteni az orvosok.
Szülei nem akarják elfogadni a történteket, azt állítva, hogy lányuk "saját lábán" érkezett a kórházba, és orvosi műhibára gyanakszanak. Az állítják, hogy az ügyeletes orvos csúnyán beszélt a tinédzserrel, és túlsúlyosnak nevezte - írta az Agerpres.
A hírügynökség szerint az orvost 2016-ban már felfüggesztették állásából, de a bíróság a javára döntött, így újra alkalmazták.
Adrian Marc, a megyei sürgősségi kórház menedzsere szerint a mostani ügyben több vizsgálat is indult.
A Szatmár megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást az ügyben, mint fogalmaztak, a lány "gyanús körülmények között" bekövetkezett halálának körülményeit vizsgálják.
(MTI)