Alább olvasható a Háromszék (Farkas Réka) cikke:
Basescut támogatja az MPP (Cotroceni-ben ünnepelt Szász Jenő)
Traian Basescu újraválasztását támogatja az MPP a következetes, elvi alapon történő politizálás jegyében — jelentette ki Szász Jenő, a párt elnöke.
December elsején, a román nemzeti ünnepen, Cotroceni-ben tartott fogadáson találkoztak az államfővel, és a vele, no meg a D-LP több vezetőjével folytatott beszélgetések megerősítették korábbi szándékukat. Szász Jenő kifejtette, elmondták Basescunak, hogy szerencsétlen tévedés volt Budapesten és Tusnádon határozottan elutasítania az autonómiát, tényleges párbeszédre van szükség erről a kérdésről. Kiderült, a közeljövőben elnöki bizottságot hoznak létre, amely a közigazgatási reform kérdését tanulmányozza, és az MPP javaslatára ebben helyet kaphat az RMDSZ és a polgáriak egy-egy szakértője is. Szász Jenő szerint ez jelentős előrelépést jelentene, hogy az autonómia kérdését jobban megértessék a románokkal, és olyan megoldás szülessék, amely mindenki számára elfogadható. Véleménye szerint az MPP programjában szereplő aszimmetrikus regionalizmus egy ilyen lehetőség.
A polgáriak elnöke kitért az RMDSZ általa kétszínűnek nevezett politizálására, úgy véli, a szövetség túl sűrűn váltogatja partnereit, és az elmúlt években az is nyilvánvalóvá vált, inkább a baloldalhoz húznak. Az MPP ezzel szemben egy következetes jobboldali párt kíván lenni, a román politikai palettán első számú partnerük a D-LP — hangsúlyozta Szász. Traian Basescu jelenlegi helyzetét Orbán Viktoréhoz hasonlította, akit 2002-ben a sajtóval szövetkező balliberális oldal túrt ki a hatalomból, és most nyolc év után Magyarország alig várja, hogy visszaválassza a katasztrofális Gyurcsány-időszak után.
Szász Jenő elismerte, Traian Basescu valóban nem tett eleget meghívásuknak, időhiány miatt nem jutott el Székelyföldre a második forduló előtt, de ígérte, a választások után ismét idelátogat. Megjegyezte, az SZDP elnökjelöltje válaszra sem méltatta meghívásukat.
Az MPP elnöke kedd este Rácz Károly kézdivásárhelyi és Nagy István baróti polgármester kíséretében részt vett azon a fogadáson, amelyet 1918. december elseje tiszteletére rendeztek az államelnöki palotában. Büszkén jelentette ki kérdésünkre: az elnök vele kezet fogott, és megdöbbenésének adott hangot, hogy az RMDSZ-t senki sem képviselte a rendezvényen. „Ez valamit jelez" — mondotta.
Kapcsolódó: