Nincs visszaút, Svédország soha nem lesz többé az, ami volt, azt pedig, hogy az "új svédek" nem hajlandók integrálódni, hanem párhuzamos társadalmat hoznak létre, "pozitív erőként" kell felfogni; svédnek lenni nem a bőrszínt és a születési helyet jelenti - ilyen és ehhez hasonló üzeneteket tartalmaz az alább látható videó, melyet egy Soros- civil szervezet készített és terjeszt.
Zoom
A megerőszakolt svédországi nők és családjaik bizonyára maradéktalanul egyetértenek vele. A tényleg bólogató idióták pedig majd megtapasztalják a saját bőrükön az Új Ország előnyeit...
Frissítés: olvasónk írja:
"Svédnek lenni többnek kell lennie, mint a bőrszín és a születési hely" - erről egy korábbi, németországi eset jutott eszembe, amikor Lamya Kaddor hasonló dolgokat fejtegetett.
Róla azt kell tudni, hogy ő úgy német, ahogyan Ahmed svéd, vagy Mickey ló; az iszlám tanulmányok oktatója, aki a német köziskolákban bevezettette az iszlám oktatását. Öt korábbi diákja Szíriába távozott, hogy ott részt vegyen a dzsihádban.
Nos, Lamya Kaddor ezt mondta a 2015. decemberi kölni események után tartott televíziós vitában: „Én úgy látom, hogy tudatában kell lennünk annak, hogy bevándorlóország vagyunk. Németnek lenni a jövőben azt jelenti, hogy migránsháttérrel rendelkezni. A jövőben ez jelenti azt, hogy németnek lenni. Többé nem azt, hogy autochton [őslakos], kék szem, világos haj, meg hogy persze >>Mi mind németek vagyunk<<. Németnek lenni azt is jelenti, hogy hidzsábot viselni, vörös mittudoménmit viselni [a fejen], sötét hajúnak lenni, vagy bármi más legyen az. Manapság ez jelenti azt, hogy németnek lenni.”
A degenerált nézők tapsoltak.
Azt azért szeretném leszögezni, hogy a Lügenpresse (hazug sajtó) szereti úgy összeválogatni egy-egy vita nézőközönségét, hogy a többség a polkorrekt irányzatot támogatókból kerüljön ki, mert így próbálja befolyásolni a televízió előtt ülőket. A taps ezért nem feltétlenül a német átlagember véleményét tükrözi.