Bebizonyosodott! A magyarságot a végtelenségig lehet alázni, szembeköpni, kiröhögni. Úgy nemzeti jelképeiben, mint erkölcseiben. Ma megtörtént az, ami sehol egy egészséges nemzet által lakott országban nem történhet meg! Romanapot tartottak. Nem máshol mint Olaszliszkán. Amikor a P. Mobil tartott ott koncertet a magyar áldozatért, zsidó és cigányfajvédők hordái kezdtek ajvékolásba. Miért nem tiltakozik a Jobbik vagy bármely magyar szervezet a lincselők közpénzes bulija ellen? Követeljük egy magyarnap megszervezését Olaszliszkára. A cigánytetvek egyébként egyetlen fillért sem ajánlottak fel a liszkai cigányok által megölt Szögi Lajos árváinak. Ahogy bocsánatot sem kértek, mégis most megbékélésről papolnak a gyilkosok és támogatóik. Megbékélés bocsánatkérés nélkül nem lehetséges, persze a lincselésre semmilyen körülmények közt nincs bocsánat. Nem mellékes, hogy a helyi sajtó csak utólag számolt be az eseményről, nem volt nagy előzetes hírverés, nehogy magyarok is megjelenjenek. Az meg csak hab a tortán, hogy az állam pénzéből működő Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány mintegy 100 ezer forinttal támogatta az olaszliszkai romanapot.


Csak nyolc lincselő ellen indult eljárás, köztük van Horváth Dezső, akit – a Horváth Aladár vezette, s e romanapot is rendező – Roma Polgárjogi Mozgalom színeiben helyi kisebbségi önkormányzati képviselővé választottak tavaly. Nincs információnk róla, hogy azóta lemondott, vagy a kizárólag RPM-es tagokból álló testület feloszlatta volna magát.

A büdös cigányoknak semmi sem szent manapság. Persze meglehet, hogy ez mindig is így volt az esetükben, viszont tény az, hogy hazánkban mindent megengednek maguknak a magyarokkal szemben. Megtehetik, hiszen míg másutt tarthatnak a rendőrségtől, nálunk szinte azt tesznek, amit akarnak.

Olaszliszkán verték halálra a tisztességes, adófizető magyar tanárembert. A tettesek -többtucatnyian- kivétel nélkül cigányok voltak, jellemző, hogy az ÁVH csak nyolcat vágott hűvösre a közel ötven patkányból. Olaszliszkán, nem egészen egy évvel az események után cigánynapot tartanak. A szervezők szerint, nem csak a liszkaiakat, de az egész megye cigányságát szívesen látják. Nesze neked etnikumközi békesség, nesze neked tolerancia, ezek a kártyák csak akkor használatosak, ha a magyar ellen kell felhasználni.

A szervezők szerint a liszkai cigánynapnak üzenete van. Így is van, de az üzenet tartalma nem a közhellyé silányult "békés egymás mellett élés", hanem a következő: mi azt is megtehetjük veletek magyarok, hogy az általunk megölt áldozata sírja fölött mulatunk. Ez az üzenete a liszkai romanapnak!

Bezzeg más országokban, ahol él még valamiféle egészséges önvédelmi reflex a társadalomban, többezer adófizető látogatott volna a helyszínre, hogy megkérdezze a szervezőket: ugye a rendezvény teljes bevételét a meglincselt Szögi Lajos árváinak ajánlják fel?! Nálunk néma csend, persze amikor a P. Mobil koncertezett Olaszliszkán akkor zengett a magyarellenes sajtó, hogy fasizmus, meg skinheadek, meg neonácik. Itt az ékes példa, hogy Magyarországon nincsenek - vagy legalábbis számuk, szervezettségük nem jelentős- skinheadek és neonácik. Ha lennének, akkor biztos nem lehetett volna Olaszliszkán cigánymulatozást rendezni, mert a település a cigánybűnözés áldozatainak mártírfaluja!

Összegzésként: a magyar nép többsége a birkák szintjére süllyedt. Irányítható, a táplálékszerzés ösztöneinek megmozgatásával könnyen manipulálható. A cigányok felismerték ezt a helyzetet és saját országot kívánnak alkotni maguknak Magyarországból. Ha hagyjuk, hogy Olaszliszkán mulasson a cigánysöpredék, akkor meg is érdemeljük, hogy Kurvaország még tovább süllyedjen, egészen a cigányputri szintjére!

Végső megoldást, magyarok! Most!

Kuruc.info - Florian Geyer