Finnországban  a cigányok, bár teletömik őket segílyekkel (havi euroezrek / főről van szó, nem zsebpénzről!), ingyenlakással és 18 éves korukban gyakorlatilag automatikusan rokkantnyugdíjazzák őket (lásd EZT), éppen ugyanolyan bűnöző életmódot folytatnak, mint nálunk.

Természetesen ez is a “kultúrájukból” adódik, hiszen, ahogy nem lehet elégszer hangsúlyozni, a gazdag, tehetős finn adófizetők (most még – majd megnézzük, mivel “lepik” meg őket tíz-húsz év múlva, amikor náluk is teljesen betelik a pohár, valamint Európában is előreláthatóan szélsőjobboldali fordulat lesz) tejben-vajban fürösztik őket, és egy hazai fehér átlagdolgozó örülne, ha olyan életszínvonalon élhetne, mint egy finnországi, munkakerülő, csak az adófizetőkön élősködő cigány. Tehát, az, hogy a finnországi orkok fele (!!) börtönviselt, és a finnek 95%-a utálja a romákat, mint a sz*rt, nem azért van, mert a rétinégerek úgymond “mélyszegénységben” élnek, és “rákényszerülnek” a “megélhetési bűnözésre”. Ahogy nálunk sem.

A finneknél is legalább olyan beszédtéma a cigánykérdés, mint nálunk, különösen az idén elkövetett véres leszámolások, gyilkosságok (lásd pl. EZT) valamint halálos fenyegetések miatt. Nézzük, egy átlagcigány hogy vélekedik a kérdésről – arról, hogy mennyire “eurokonform” az, hogy az egyes családok 40-50 éven át (!) képesek egymás tagjait gyilkolászni egy múltbeli sérelem miatt.

Idézzük OLAVI123 dec. 11. 11.37-kor kelt, a Suomi24.fi orkfórumára postázott óbégatását. (Nagybetűvel írta hozzászólását az ork; ezek használata ordibálásnak, kiabálásnak számít az Interneten. A központozás is erősen hiányzik hozzászólásából: egyetlen egy pontot volt csak képes kitenni, ezzel is mutatva felajzott lelkiállapotát, valamint a finn nyelv és helyesírás gyenge ismeretét. Hogy ne fárasszuk az olvasót ezzel, ill. a helyesírási hibák garmadájának magyarra való átültetésével, ilyen értelemben “tisztázott” fordítással lepjük meg.)

Cigányok vagyunk

Cigányok vagyunk, vagy gádzsók? Gondolkozz el ezen! Én nem válaszolhatok helyetted; csak azt tudom, hogy cigány vagyok: cigány apa és anya gyereke, aki cigány nevelést kapott. Ha a nemzetségemből valakit meggyilkol egy másik cigány, akkor teljesen természetesnek vesszük, hogy nem várunk több tíz évet, hogy a gyilkos természetes halállal meghaljon. Ilyenkor az elkövető közeli hozzátartozói közül bárkit kivégezhetünk, mivel bűnösnek tekintjük őket. Ilyen esetben mindenkit bűnösnek tekintünk: nem nézzük azt, hogy gyerek, öreg vagy nő: mindenkit megsemmisítünk.”

Azt hiszem, Kedves Olvasó, ehhez nincs mit hozzátennünk. Ez, kérem, az őskor, az előemberek „civilizációja“. A cigány „kultúra“ a maga véres valóságában.

Még egyszer hangsúlyozzuk: ahogy az ITT is elhangzik, a finn átlagork igenis ezen “nagyszerű” tradíció továbbélését támogatja – nem elszigetelt esetről vagy provokációról van tehát szó, hanem a cigányok véleményéről úgy általában. Szinte mindegyikük támogatja a vérbosszút. És ezt a Helsingin Sanomat-ban, Finország vezető napilapjában nyilatkozták.

Eredeti hozzászólás:

“OLLAAN KAALEITA
Kirjoittanut: OLAVI123 11.12.2007 klo 11.37


"OLLAANKOHA ME KAAJEITA VAI KAALEITA MIETI SITÄ MINÄ EN PYSTY VASTAA SUN PUOLESTA OOTKO KAALO VAI KAAJO MUTTA VASTAAN ITTENI PUOLESTA SEN AINAKI ET OON KAHEN MUSTALAISTEN LAPS JA OON SAANU MUSTALAISKASVATUKSEN. KYLLÄ SE KOKO MURHAAJAN SUKUA KATOTAAN SOPIMATTOMINA SEN JÄLKEE ETTEI AINOASTAA MURHAAJA KYLLÄ SANON ITTENI JA OMIEN PUOLESTA JOS MEIÄN LÄHI PORUKASSA TAPAHTUIS JOTAI ETT MEIJÄN VELIMIES TAI JOTAI VASTAAVAA TAPETAA NI EI ME KYLLÄ OOTETAA KYMMENTÄ VUOTTA ET MURHAAJA PÄÄSEE ULOS VAAN KAIKKI MURHAMIEHEN LÄHIMMÄISET KATOTAA SYYLLISEKS EI TÄMMÖSESSÄ TILASSA SIT ENÄÄ SÄÄLITÄ KETÄÄN EI LAPSIA EI VANHUKSIA EI NAISIA VAAN KOKO SUKU HÄVITETÄÄN."

Kuruc.info – Arppi S.