Nem kell bizonyítani, hogy nemzetközi, rangos tudományos közlönyökben, kiadványokban  megjelent tanulmányok által is bizonyítottan 70-es átlag-IQ-val rendelkező cigányaink arra sem képesek, hogy felmérjék tetteik következményét. Komáromban egy ember meghalt, amikor ellopták a vasúti biztosítórendszer kábeleit; majdnem felgyújtottak egy tízemeletes panelt, amikor egy heverőt gyújtottak lángra stb. Azt sem képesek megérteni a maguk ember alatti szintjén, hogy ha ellopják a gátak fémből készült alkatrészeit, akkor egész vidékek kerülhetnek a víz alá. Velük együtt. Ez utóbbi valószínűleg nem zavarja őket, hiszen jól tudják, majd az adófizetők pénzéből úgyis új házat, lakást kapnak, amit aztán rekordidő alatt lebontandóvá amortizálhatnak. (Ahogy például Zajkon tették két év (!) alatt.)

“16 millió forint kárt okoztak a tolvajok tavaly az ár- és belvízvédelmi rendszerekben Borsod és Heves megyében. A tolvajok mindent vittek, ami csak mozdítható: több helyen ellopták a zsilipeket, a gátakat védő sorompókat, de még a szivattyúk üzemeltetéséhez szükséges transzformátorolajat is leszívták.

Több Hernád-menti zsilipet most már nem csak zárni nem tudnak - nyitni sem. A tolvajok ugyanis sok helyről ellopták a zsilip ajtókat. Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság által készített felmérés szerint a tolvajok tavaly mindent elvittek az árvízvédelmi töltésekről, ami csak mozdítható volt.

Több helyen ellopták a gátakat védő sorompókat, a zsilipek fém részeit, a szivattyúk üzemeltetéséhez szükséges transzformátor olajat, és volt olyan töltés, ahol még a helyét sem lehetett megtalálni a 100 méterenként felállított jelzőtábláknak.

Csont Csaba, az ÉKÖVIZIG szóvivője elmondta, a közelgő tavaszi árvizes, belvizes időszakban a megcsonkított zsilipek, szivattyútelepek nem tudják betölteni védképességüket. Az átfolyó vizek ezért közvetlenül belterületeket veszélyeztetnek. Az eltűnt tárgyakat megpróbálják pótolni, a lopások azonban folyamatosak. Azt sem tudni, hol mi tűnik el, tette hozzá.

Az árvízi kommunikációnál használt légvezetékeknek például Gesztelynél már csak az oszlopai vannak meg. Egyes becslések szerint most már több mint tíz kilométernyi hiányzik a vezetékből.

A tolvajok 2007-ben 16 millió forint kárt okoztak az ár- és belvízvédelmi rendszerekben. Katasztrófa esetén azonban egy néhány ezer forintos alkatrész hiánya is több százmilliós károkat okozhat. A lopások miatt több mint 30 feljelentést tett a rendőrségen a vízügyi igazgatóság. Egy tolvajt sem sikerült elfogni.”

(zsIndex)

***

"Brutálisan raboltak ki egy 17 éves lányt Kisvárdán

Teljesen indokolatlan brutalitással rabolt ki négy ember egy mindössze tizenhét éves lányt Kisvárda központja közelében.

Az egyelőre ismeretlen tettesek mindössze ezer forint készpénzt, valamint egy órát és egy telefont raboltak el a szerencsétlenül járt lánytól, akit ezután még össze is rugdostak. A helyi kapitányság nagy erőkkel indított nyomozást a kisváros lakosságát méltán megdöbbentő bűnügy tettesei után

Hétfőn délután öt óra körül a városi könyvtár épülete előtt támadott rá négy ismeretlen tettes egy 17 éves lányra. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfiak közrefogták a sértettet, majd kést szorítottak az oldalához, ezzel kényszerítve arra, hogy az épület mögé menjen velük. Ott a rémült lányt térdre kényszerítették, majd felszólították értékei átadására. A lány a fenyegetés hatására átadta mobiltelefonját, karóráját és pénztárcáját a benne lévő ezer forinttal. Az útonállók vélhetőleg kevesellték a zsákmányt, ezért bosszúból még össze is rugdosták az ekkor már földön fekvő sértettet, aki emiatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Kisvárdai Rendőrkapitányság csoportos rablás miatt rendelt el nyomozást, és kérik, hogy aki bármit tud az üggyel kapcsolatban, haladéktalanul értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

STOP/HavariaPress"

Kuruc.info: Miért kell ez a brutalitás? Miért? Miért nem elég a kifosztása? Miért kell megalázni, megrugdalni? Négy csávó egy 17 éves lány ellen. Ezeknek valóban a génjeikben van a lincselés, a mások összerugdalása? Nem volt elég Olaszliszka, nem volt elég Putnok??? A brutalitás a megdöbbentő ebben az esetben is, mint megannyi másikban (pár kapcsolódó link az ITTENI cikk első szekciójában).

***

Folytassuk egy olaszliszkai hírrel. Úgy látszik, nem csak az embereket lincselik ott az igen “kulturáltan” élő cigányok (lásd például EZT és EZT), hanem a kutyáikkal sem bánnak sokkal tisztességesebben.

"Olaszliszka, Vámosújfalu - A talált kutyus iszonyatos látványt nyújt a combja előtt, a medencéjénél levő seb: mintegy egyméteres lánc – nehéz leírni – lóg ki a kutyából, a karabiner belenőve a húsába.

Kutyahorror: a húsába nőtt a lánca"

(boon.hu)

***

Nézzük, hasznos volt-e a Gárda tatárszentgyörgyi erődemonstrációja:

"Elítéli a rasszizmust a Magyar Gárda - jelentette ki Békéscsabán a főkapitány

"— Tatárszentgyörgyön a demonstrációnk előtt 5-10 körül volt a heti rendőri intézkedések száma, azután azonban gyakorlatilag a nullára csökkent. Ráadásul a település különböző forrásokhoz jutott, hogy megsegítse az ott élő hátrányos helyzetű családokat. Ez persze nem akadályozza meg a hatalmat abban, hogy minket támadjon — hangsúlyozta a szervezet operatív irányítója, aki szerint adminisztratív eszközökkel fel sem lehetne számolni a Gárdát, hisz az mozgalomként ez esetben is tovább működne."

Kuruc.info: Igen, hasznos. Most (legalábbis egy ideig) elbújnak a cigányok. Hogy meddig? Ki tudja.

***

Szociális program: lakásokat építenek ötezer cigány családnak

A cigányok integrációja melletti mély elkötelezettségét hangsúlyozta a kormányfő egy a témában rendezett konferencián. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) új szociális lakásépítési programja keretében negyven család lakhatási problémáját kívánja megoldani idén a kormányzat segítségével – jelentette be Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke.

„Nem hiszek abban, hogy lehet két Magyarország. Nem hiszek abban, hogy lehet beszélni tisztességesen nemzetről és köztársaságról, amikor alapvetően elkülönülnek a polgárok (...) identitásuk alapján” – mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: ugyanakkor osztja azoknak a véleményét, akik szerint az integráció több, mint roma és nem roma gyerekek egy osztályban tanítása.

Ehhez támogató pedagógiai módszerek, jelentős szakmai segítség szükséges. Az integráció nem egymás mellett élés, hanem az együttélés megtanulása – hangsúlyozta. A miniszterelnök azt mondta, hogy olyan országot szeretne, ahol romának lenni nem egyenlő a mellőzöttséggel és szegénységgel.

Gyurcsány Ferenc szerint ma Magyarországon romának lenni többszörös életnehézséget jelent.

Lakást építenének, pénzt követelhetnek vissza

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) új szociális lakásépítési programja keretében negyven család lakhatási problémáját kívánja megoldani idén a kormányzat segítségével – jelentette be Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke szerdán budapesti sajtótájékoztatóján. Nyitrai Ákos, az OCÖ Lakásépítési Kht. műszaki vezetője közölte: a többi között Lenti, Sarud és Tiszaroff településeken építenek majd házakat, amelyek a tervek szerint egyenként 7,8 millió forintból készülhetnek el.

Kolompár Orbán beszámolója szerint 2000 és 2002 között az OCÖ nem tudta befejezni azt a lakásépítési programot, amit az akkori kormánnyal közösen terveztek meg. Ezt a meg nem valósult tervet, melynek mostani költsége 300-400 millió forint lenne, szeretnénk most befejezni az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium támogatásával – mondta.

Kolompár Orbán kitért arra is, hogy a ciklus végéig, 2010-ig a kormányzattal közösen mintegy ötezer család lakhatási problémáján szeretnének segíteni. Az OCÖ kívánatosnak tartja azt is, hogy a tartósan munkanélküli romák számára induljon olyan szakképzés, amelynek révén visszatérhetnek a munkaerőpiacra – hangsúlyozta az OCÖ elnöke.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy azért kellett ennyi időt várni a lakások építésének újrakezdésével, mert csak tavaly decemberben sikerült lezárni azt az elszámolást, amelyet az akkori kormány nem fogadott el a Farkas Flórián által vezetett országos önkormányzattól. Az akkori pénzügyi elszámolás nem felelt meg a valóságnak. Az ügyet a közgyűlés elé kívánom vinni, hogy a testület hozzon állásfoglalást arról: büntetőfeljelentést tesz-e, vagy visszaköveteli az érintettektől a több százezer forintos, jogosulatlanul felvett összegeket – közölte Kolompár Orbán.

(MNO)”

Kuruc.info: Ezeknek? Minek? Sokszor két év alatt annyira lelakják őket a lakásonként adófizetői (tíz)milliókból épült házakat, lakásokat (lásd Zajk esetét), hogy azokat le kell bontani. Minek a cigánynak ingyenlakás?! Miért nem kap inkább a rendes, adófizető fehér, aki 100-150 év alatt sem lakná le?

***

Megint trükkös lopásokkal próbálkoznak orkjaink. (Ha valaki nem kapcsolt volna, újabban a sajtó a “trükkös” szót használja akkor, ha egyérteműen cigánybűnözők által elkövetett, pénzkicsalási, idegen lakásokba való bejutási aktivitást tárgyal.) Két példa a sokból:

Jászberény

Egy jászberényi hölgy tett bejelentést a rendőrségre miszerint a délelőtti órákban két ismeretlen személy jelent meg a házánál.

A két férfi azt állította, hogy rendőr, majd el akarták kérni a nyugdíját, azzal az indokkal, hogy a postás hamis pénzt kézbesített ki a nyugdíjasoknak. Az óvatos hölgy gyanúsnak tartotta a történetet és nem adta át a kért pénzt, így az idegenek távoztak.”

(szoljon.hu)

Ismét megszaporodtak a trükkös lopások Tolnában

Az elmúlt napokban Tolna megyében ismét megszaporodtak a trükkös lopások, melyekben leginkább az idős emberek veszélyeztetettek.

A trükkösök több településen és több alkalommal különböző történetekkel tévesztették meg áldozataikat, így jutottak hozzá a megtakarított pénzükhöz, értékeikhez. Jellemzően valamilyen szolgáltató (gáz-, víz-, villamosművek), vagy más szervezetek embereinek adják ki magukat a tettesek. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy legyenek óvatosak az idegenekkel szemben. A lakásokba, főleg ha egyedül vannak, ne engedjenek be ismeretleneket, bármilyen ürüggyel akarnak is bejutni."

(MNO)

***

"Fatolvajokat fogtak a polgárőrök

Nyírpazony - A nyírpazonyi erdőrészen – Libabokor mögött – Bálint András, Fintor András és Kósa Sándor polgárőrök, a Sóstói Polgárőr Egyesület tagjai, tetten értek három fő kisebbséghez tartozó fa tolvajt. (Kuruc.info: a szon.hu becsületére legyen mondva, hogy ezt így leírták a cikkükben – tessék, lehet ellenőrizni.)

Tetten értek három fő kisebbséghez tartozó nagyhalászi személyt, akik baltákkal, láncfűrésszel vágták a fasort.

A kivágott fát utánfutóra pakolták és egy Opel gépkocsival akarták elszállítani. A polgárőrök azonnal értesítették a rendőrséget és az elkövetőket ott tartották azok megérkezéséig, miközben biztosították a helyszínt."

***

A „Magyar“ TV Pártkeltéjében persze megy ezerrel a cigányfajvédői propaganda és hazudozás. A tegnapi adásban Lévai Katalin, Teleki és egy díszdiplomás szerepelt.

Hihetetlen, amit előadtak. Lévai Katalin - két erotikus regény megírása közben - megint felemelte szavát a szegregáció ellen. Amiről, nem győzzük elégszer hangsúlyozni, a balliberális Hírszerző ballib Papp László Tamása hangsúlyozta, hogy törvényszerű, bármilyen deszegregációs kísérlet bukásra ítéltetett és hogy a sokkal tehetősebb, sokkal erősebb USA-ban is teljes egészében megbukott a feketék iskolai integrációjának kísérlete.

Elmondták azt is, hogy távmunka kell a cigányoknak, ez a jövő. Ez valóban jövő: science fiction! Latrinát ásni távmunkában???? Vagy utcát seperni???? Mikor többdiplomás kismamák sem kapnak távmunkát... Röhejes... Vagy úgy gondolják, hogy mindenki a saját udvarán seper, a Köztisztasági Vállalat pedig fizet neki érte plusz segílykét??

***

Nem csak nálunk lopják a cigányok a hidakat, hanem Oroszországban is:

Hidat loptak az orosz fémtolvajok

A 200 tonnás szerkezetet észrevétlenül, szilveszter előtt két nappal vitték el. Ez volt a 3. ilyen eset tavaly Oroszországban.

Szakmájuk mesterei lehettek azok az orosz fémtolvajok, akik egyetlen éjszaka leforgása alatt megfújtak egy egész acélhidat Habarovszkban.

A kétszáz tonnás, 11 és fél méter hosszú építészeti műtárgyat ráadásul úgy vitték el, hogy senki sem vette észre mesterkedésüket.

A Vladivostok News szerint a híd négy fémpillérét vitték el a tettesek december 29-én.

A fémszerkezet az egyetlen átjáró volt az Oroszország keleti részén fekvő város hőerőművéhez, Habarovszkot kötötte össze Topolevóval. Ez volt a harmadik hídlopás Oroszországban 2007-ben, az előző kettőt a rijazani és a primorszkii régióból vitték el.

A híd helyreállítása legalább tízszer annyiba kerül majd, mint amennyiért a fémhulladéktolvajok túladhatnak rajta. Egy tanulságot azért levontak: a következő hidat betonból építik.“

(zsIndex)

***

Két óra alatt elkapták a késes bankrablót

Két órán belül rendőrkézre került a bakonyszombathelyi takarékszövetkezet kifosztója. A 22 éves férfi azt sem tudta, mennyi pénz van nála, mert 600 ezer forint után elunta a számolást.

A Komárom-Esztergom megyei rendőrkapitányság nyomozói két órán belül elfogták azt a rablót, aki hétfőn késsel felfegyverkezve egymillió forintnál többet rabolt el a bakonyszombathelyi takarékszövetkezetből.

Az elkövető 22 éves P. Zsoltnak már volt némi rutinja a rablásban, korábban egy pénzintézetet rámolt ki fahasábbal fenyegetőzve, majd egy ékszerbolt jött. A rablásokért kapott büntetésből feltételesen december elején szabadult.

Most a bankfiókba lépve maszkot húzott az arca elé, majd késsel fenyegetőzve a pénz átadására kényszerítette a három alkalmazottat, akiket később bezárt egy szobába. A hölgyek a távozása után kimásztak az ablakon, és értesítették a rendőrséget.

Mivel az elkövető nem autóval menekült, a nyomozók a kutatást a szomszédos falvakban is folytatták, és Keréktelekiben jutottak olyan információkhoz, melyek a tettes nyomára vezették őket. A rabló azt sem tudta megmondani, mennyi pénzt vitt el, mert hatszázezer forintnál megunta a számolást. Várhatóan csütörtökön bíróság elé állítják, s visszaesőként nyolc évet kaphat.”

(zsIndex)

Kuruc.info: Nem tudta mennyi pénz van nála, mert elunta a számolást... Aha - én is ezt mondanám, ha nem tudnék addig elszámolni.

***

Végezetül, idézzük Kakastoll76v2 ITTENI hozzászólását, arra reagálásként, hogy faluhelyen egy polgármester(i hivatal) mennyire tarthatja vissza, vonhatja meg a cigányok segílykéit - pl. a gyerekvédelmi törvényekre hivatkozva:

Elmondom mi fog történni ha esetleg valaki nem úgy dönt, hogy XY-nak "nem adható"

1. XY körbejár, összeszed egy kis csoportot, áthívja a sógorokat, unokatesvéreket, szomszédokat, és elmeséli, mit tett vele az a "gexi gádzsó polgármester"

2. elkezdenek vadul italozni, jól felheccelik magukat

3. a "kis" csoport - 50-100 ember - odavonul a polgármesteri hivatalhoz, elkezdenek dajdajozni, cigiznek, szotyoláznak, qrvaanyáznak

4. azok közül, akik bent dolgonak, és levágják a szitut, aki tud, megpróbál elmenekülni a hivatalból. Sajnos csak a csoporton keresztül van kijárat, a hátsó ajtót  már régebben befalazták a betörések miatt. Útjuk szitkozódások és köpködések közt vezet, de legalább élnek.

5. A KMB-nek hirtelen sürgős dolga akad a másik faluban / a külterületeken / Budapesten / bárhol máshol.

6. A kis csoport dajdajozva, cigizve, szotyolázva, qrvaanyázva benyomul az irodába. Hirtelen előkerülnek a kések, balták.

Azoknak a hivatali dolgozóknak, akiknek nem sikerül kimenekülniük, elgyengülnek a záró és gátizmaik, lassan savanyú csatornaszag terjeng a levegőben. A kis csoportot ez cseppet sem zavarja, hozzá vannak szokva.

7. Az életveszélyes fenyegetések, qrvaanyázások, a polgármesteri hivatalban  dolgozók gyerekeinek testi épségére vonatkozó egyértelmű utalások és a villogó pillangókések hatására a polgármester "természetesen" azonnal megváltoztatja XY-nal kapcsolatos döntését, aztán elájul. 3 nap múlva magához tér, miután a felesége felmossa. Addig abban a hitben van, hogy a férjét elevenen megnyúzták.

8. A kis csoport annyira megörül a győzelemnek, hogy elfelejtik kifosztani az irodát, ami ennek ellenére úgy néz ki, mintha bombát robbantottak volna benne.

9. úton a kocsma felé egy pár nyugdíjast leszednek a bicikliről, leköpdösik és megpofozzák, majd a könyörgések hatására továbbengedik. Mégiscsak egy öreg.

A bicikli persze marad. A gyereknek szülinapja lesz. Valamelyiknek biztos.

10. megszállják a kocsmát, és irgalmatlanul bebaxnak. A buli min. 3 napig tart. Ez idő alatt a kis csoporton kívül más nem tartózkodik az üzlethelységben, zártkörűvé vált a parti.

Ha a kocsmáros magyar, a piáért "természetesen" elfelejtenek fizetni.

Epilógus: A hó elején a segély természetesen és rendszeresen érkezik XY-nak. A segélyt az önkormányzat soha többet nem vonja meg XY-tól. Mindekinek így a legjobb.

"  H  A  P  P  Y  "      E   N  D”
 
Kuruc.info - Arppi S.
Frissítés (jan. 11.): a gátlopás kapcsán idézzük a Büntető Törvénykönyvet:

"259. § (1) Aki árvíz okozásával, robbanó, sugárzó avagy más anyag, energia vagy tűz pusztító hatásának kiváltásával közveszélyt idéz elő, vagy a közveszély elhárítását, avagy következményeinek enyhítését akadályozza, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okozva követik el.
(3) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a közveszélyokozás egy vagy több ember halálát idézi elő.
(4) Aki a közveszélyokozást gondatlanságból követi el, vétség miatt három évig, különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrány esetén öt évig, egy vagy több ember halála esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Aki közveszélyokozásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a közveszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti."


Kedves Rendőrség, Kedves Bíróságok! A törvény betűjét ismerik. Miért nem lépnek?! Miért nem torolják meg az ilyen és ehhez hasonló, közveszélyt okozó, bűnszövetségben elkövetett (!!) lopásokat? Miért nem hallottunk arról, hogy a komáromi halálos vasúti szerencsétlenséget előidéző “rezeseket”, a hármas pont értelmében, legalább 5 évre lecsukták? Azt, hogy a tízemeletes panelt majdnem felgyújtó, már börtönviselt cigányt közveszélyokozás miatt lesittelték?! Miért csak a gyorshajtókat és a Bombagyár / Kuruc.info-féle “rendszerelleneseket” vegzálják, miért nem nyúlnak a valódi közveszélyt okozó cigányokhoz?