Azt gondolom, ha a cigánybűnözés témakörét járjuk körül, óhatatlanul bele-bele csúszunk az autókereskedelem kérdéskörébe is, bár erről ritkábban szoktunk beszélni. Félreértés ne essék, a minden hájjal megkent sunyi autónepper egyáltalán nem etnikumspecifikus, ám ha a piac azon szegletét vesszük górcső alá, ahol a nagyon olcsó, vagy akár motorhibás autókról van szó, ott már messze felül vannak reprezentálva. Vevői és eladói oldalon egyaránt.
Zoom
Néhány éve volt részem abban, hogy motorhibás autót, amire úgy ítéltük már meg, nem érdemes többet költeni, eladásra kínáltam nagyjából 100 ezer forintért. Az autó egyébként beindult, egy darabig lehetett is vele haladni, csak aztán felforrt a víz, és vége. Alighanem hengerfejes volt. Ezért is volt ilyen olcsó. Írd és mondd, én annyi cigánnyal még akkor sem tudtam volna beszélni, ha hét életem lenne, mint amennyiben abban a pár napban.
Borzasztóan fárasztó volt.
A „legjobb” az volt, amelyik telefonban nem cigánynak adta ki magát. Felhívtam a figyelmét rá, hogy nincs alkudozás, a hirdetésben feketén-fehér le van írva, mi baja az autónak, azért annyi az ára, amennyi. Erre megszólal: „jaj, hát mi nem olyanok vagyunk, kisebbségiek szoktak olyat.”
Az akcentusból azért már több volt, mint gyanús, hogy csak eljátsza, s valóban, ki is derült, cigányokról volt szó. Mégpedig megjelentek 5-en, egyikük sem volt 100 kg alatt. Persze én sem egyedül mentem, és természetesen nem adtam meg a címemet. Ennek ellenére üzlet nem lett, a szokásos „technikákat” bevetették, ócsárolták az autót, alkudoztak, ígérgettek, hogy most elviszik, de majd „hoznak vissza egy húszast” a jövő héten. Rövid úton lezártuk a „tárgyalásokat” inkább.
No, most ebből a történetből csak azért libbentettem fel néhány momentumot, mert szembejött velem egy nagyon mókás, de annál reálisabb videó. Akár április 1-je alkalmából is lehozhatnánk, de ebben az a vicc, hogy nem vicc. Tökéletesen élethűen ábrázolják a fent említett kört.
A videót a Budapesti Autósok Közössége készítette, nyilván ők nem mondják ki direktben, hogy az egyik karakter egy borsodi cigányt jelenít meg, de azt hiszem, ez mindenkinek teljesen egyértelmű.
Bár az anyag nem friss, két éve jelent meg, de semmit nem veszített jelentőségéből, ezért érdemesnek tartjuk közreadni.
Nézzük a videót, jó szórakozást!
Lantos János – Kuruc.info