A múltkor már idéztünk jópár BBC-cikket, amelyekben az angliai cigánybűnözésről számoltak be. Folytassuk a Sun-nal. Nem fordítunk le mindent, csak a leglényegesebbeket; az angolul tudók feltétlen olvassák el az eredeti cikkeket is.

Évi egymilliárd fontot zsákmányoló romániai cigány gyerek-zsebtolvajbandát göngyölítettek fel (cikk ITT)  

A cikk természetesen kiírta a származásukat: “GIPSY child pickpocket gangs sending £1BILLION a year back to Romania were smashed by cops in raids yesterday.” (Mivel az Egyesült Királyságban 1974 óta az amerikai milliárd-fogalom van érvényben, nem az európai, ezért nem billió!)

“Cigánypokol Tessa miniszter számára” (cikk ITT)

Ahogy látható, címlapos (!) a cikk. Igen, a "cigány pokol" ott olvasható a címlapon.



64 cigány, kihasználva a húsvéti ünnepeket és a rendvédelmi erők szabadságolását, hihetetlen gyorsan, öt hónap tervezés után birtokba vették az egy éve megvásárolt területet. Lerombolták a sövénykerítést, megcsapolták a vízvezetékeket és elektromos kábeleket.

Rémálom [alcím(!)]

Minden lakástulajodonos rémálmaként vették birtokba a Warwickshire-i földdarabot úgy, hogy senki sem állíthatta meg őket. [Kiemelt(!) Igen, a rémálom “nightmare” is, akárcsak a címben a “gipsy hell”]



Előző nap a cigányok azzal hencegtek, hogy NYOLC ÉVIG [nagybetű az eredetiben] is eltarthathat amíg kiebrudalják onnan őket.



Nem mondtuk meg a föld [akitől vették] eladójának, hogy cigányok vagyunk, mert akkor nem adta volna el [kiemelve] [na vajon miért? Biztos azért, mert az angliai cigányok beilleszkedtek, és nem bűnöznek, mi?]



“Egyikünk sem bűnöző, és a 90%-unk keresztény.” [Na igen, a szokásos “minden cigány hívő keresztéy, amiatt még csak véletlenül sem bűnözne” ismert és átlátszó, hazug érvelése. Bizony “nagyon” tartják magukat a Tízparancsolathoz: a Nagyhét alatt betörnek a tempolmba, és ellopnak mindent - a (réz)harangot is. Meg terrorizálják a papjukat, aki aztán elmenekült, ahogy az Gadnán történt. A “Ne ölj!”-ről meg nem is beszélünk...]


[Helyi lakosok]: “Ezt az új cigánytábort félelemmel nézzük. Nem olyan dolog, amit egy törvénytisztelő állampolgár maga mellett szeret látni.
Egy pánikba esett helyi elmondta: “Hihetetlen volt. Olyan, mint a Challenge Anneka sorozat.” [One horrified local said: “It was incredible – like watching an episode of the TV series Challenge Anneka.”]

John Rutter, a föld eredeti eladója, elmondta: “Földművelési célzattal adtam el. Ha tudtam volna, hogy cigányok laknak majd rajta, szóba sem jöhetett volna mindez.” [Lásd: feljebb már láttuk, hogy a cigányok közvetítőn keresztül vették meg a földet, hogy ne derüljön ki, az cigánynak kell.]

Kuruc.info: Hát kérem… kíváncsian várjuk, hogy a Sun-t mikor jelentik fel a fajvédők. Sokkal-sokkal durvábban fogalmaz, mint mondjuk a HVG által kőkeményen betámadott Magyar Nemzet (lásd EZT), még sem fikázza senki. Vajon miért? Talán csak nem azért, mert minden angol tudja, amit mi is: a cigányok bűnöző, élősködő, semmirekellő nép?

“Mind[en cigány] elment Angliába lopni és kéregetni”  (“HEADMISTRESS Steluta Mitrea gazed over the gipsy children’s empty desks in her classroom yesterday and sighed: “All gone – gone to Anglia.” “The rest are among 160 of the school’s pupils feared to be part of a growing army of child slaves trafficked to the streets of “Anglia” – England – to beg and steal.”)

A cigányok egy részének eltűnése után a helyi bűnözés 25%-kkal visszaesett, bár a rendőrfőnök [Politically Correct módon], tagadta a közvetlen összefüggést a cigányok és a bűnözés között. (“Meanwhile, police in Tandarei report a 25 PER CENT FALL in crime over the past 12 months – though police chief Manoloche Ion insisted the reduction and the gipsy exodus were not related. “)


“Az emberek dühösek a cigányok ingyen utaztatása miatt”

A dühös fehér szülők elmondták, hogy fizetniük kell a gyerekeik utaztatásáért, miközben a cigányok ingyen utaznak. “Nincs magyarázat. Minden cigánynak van kocsija, akkor meg mi a francért kapjanak adófizetői pénzen ingyen közlekedési lehetőséget?” (“ANGRY parents have been told they must pay for their children’s school bus fare – while gipsy pupils travel for free. … Councillor David Mudd said: “There’s no excuse. They all have cars so why on earth should they get free transport at the taxpayers’ expense?”)
 
“Senki sem akar arra ébredni, hogy 64 cigány vert állandó tábort a szomszédban”. (“NO one wants to wake up to find that 64 gipsies have, in the blink of an eye, set up permanent homes next door.”)

“Emiatt minden szimpátiánk Tessa Jowell miniszteré, aki pont ezen a rémálmon megy keresztül, és jópár évig nem fog tőlük megszabadulni.” (“So we have every sympathy for government minister Tessa Jowell, who’s going through exactly that nightmare and may not see the back of these families for years.”)

Kuruc.info: Fajvédők, nyomás feljelenteni a Sun-t. Igen, a legnagyobb példányszámú bulvárlap (tabloid) az Egyesült Királyságban. Tetszenek érteni? El tudják képzelni, hogy a Blikk (vagy akár a Néphazugság) már a címében is erősen cigányoz és pl. rémálomról beszél a cigányok megjelenése kapcsán?! Itthon, ha egy ilyet megpróbálna egy lap, azonnal feljelentenék, és azonnal megindulna a ballib gyűlöletkampány, ellehetetlenítés. Még egyszer: hadd idézzük fel a HVG kontra Magyar Nemzet esetét.

Kapcsolódó (a fentiek mellett):

Négerbűnözési körkép Angliából (The Guardian cikk)
Kuruc.info - Arppi S.