Sokszor hivatkozunk a Szigetvárott történt állítólagos cigányverésről (néhány pofonról van szó) amelynek folyományaként az elkövetőket előzetesbe vágták, amit azóta meghosszabbítottak május végéig(!), miközben, természetesen, cigány gyilkosok szabadlábon vannak, esetükben szinte soha nem merül fel az előzetes. Megjegyzendő: Nagyon drága és nagyon rossz ügyvédek ugyanis (lásd pl. Mortimer esetét) nagyon el tudják cseszni az ember védelmét és életét.Ugyanakkor érthetetlen, hogy a magyar áldozatok miért nem fordulnak a Nemzeti Jogvédő Alapítványhoz.  Ez viszont klasszikus NJA-s ügy, amikor magyarellenes állami elvárások alapján hurcolnak meg magyarokat. Ráadásul a nemzeti jogvédők nagyon sok esetben tudnak nyerni a jogtipró rezsim ellen. www.nja.hu (Felhívással frissítve; legalul, pirossal kezdve!)
Lássuk, mit ír erről a srácok közül kettőt jól ismerő hopehope:

“Két gyanusított szüleit ismerem. A másik háromról semmit nem tudok. Annyit tudok, hogy a roma sértettek semmi olyan feljelentést nem tettek, hogy azért verték volna meg őket, hogy romák. A rendőrök ügyvéd nélkül hallgatták ki a gyanusítottakat és bevallatták velük, vagy legalábbis az került a jegyzőkönyvbe, hogy azért bántották mert romák.

A lényeg az, hogy a sérülések 8 napon belüliek, pedig öten voltak. Ha itt akkora romaverést akartak volna csinálni, akkor nem 8 napon belüliek a sérülések. 5 embernek elég 5 másodperc.

Csak látom, hogy a két gyanusított szülei hogy mennek tönkre, mind anyagilag, mind idegileg. Láttam az eset elött az egyik gyanusított édesanyját. Mindig mosolygott, látszott rajta tele van életkedvvel. Nem rég láttam a játszótéren hintáztatta a 3 éves kisfiát, látszott rajta, hogy az teljesen máshol jár gondolatban. Iszonyatos látvány volt. Sajnáltam nagyon. 10 évet öregedett.
A két gyerekről nem is beszélve. Mindkettő iskolába jár. A 20 éves most tenné le a szakmunkásvizsgát.

Meghosszabbították az előzetest nekik május végéig. A 18 éves még nem végzős, de ha ő is meghaladja azt az óraszámot, ami a megengedett hiányzás, neki is elveszik az éve.

Az iskola is írt kikérőt, jó a környezettanulmány mindkét esetben, rasszizmusnak semmi jele. Mégis bent vannak. Hallgatnak róla, tényleg. Jobb is. Azért vannak talán bent, mert túlságosan felfújták az ügyet.
Nem az a gond, hogy megbüntetik őket, ha (akkor és csak akkor!) hülyeséget követtek el. Nőt verni meg ronda dolog. De hogy megakadályozzák őket abban, hogy iskolába járjanak, holott kettő odajár és az iskola leigazolta, hogy soha magatartási probléma nem volt velük, pedig a tanulók zöme roma származásu a suliban. Nem engedik ki őket - nekik nincs joguk tanulni. MIért?

Kuruc.info: Igen, felfújták az ügyet - ugyebár ez akkortájt volt, amikor a Gárdára kezdtek rászállni, de azok meg az istennek sem akartak elverni egy romát sem. Emiatt, meg a közelgő népszavazás miatt, kellett produkálniuk valami ijesztőt. És történik. Ahogy kell... Közben meg cigány gyilkosok védekeznek szabadlábon."
Kuruc.info - Arppi S.
Olvasó (márc. 31): "Üdvözletem a szerkesztőgárdának,

szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szigetvári srácok máig előzetesben vannak a két cigány megpofozásáért. A kettős mérce ismét működik, míg a többszörösen visszaeső cigányok büntetlenül sétálhatnak, amíg meg nem ölnek valakit, a példás magaviseletű fehért azonnal előzetesbe helyezik. Nem tudnátok egy kis médiavisszhangot adni az ügynek?

Üdv, D

idézet:
A szigetvári gyanusított aki január 23-a óta előzetesben van, még büntetve sem volt. Szakmunkás vizsga elött áll, ő hova forduljon? Hiába kéri ki az iskola még mindig előzetesben van. Senki nem foglalkozik vele, hogy elveszik 4 éve. Ő tanul, hagyta tanítani a tanárait és nem engedik szakmunkásvizsgáni, mert hátha újabb bűncselekményt követ el, esetleg megfélelmiti a tanukat, vagy elbújkál a büntetés elől. Minden fennáll neki. Hiába igazolta az iskola, hogy a tanulók zöme a suliba roma és soha semmi baja nem volt velük. A gyakorlati helyén úgyszintén. A környezettanulmánya is szuper otthon. Csak az a bűne, hogy rossz időben volt rossz helyen, na meg nagyot akartak alkotni a rendőrök."
Kuruc.info / Arppi S.: megteszük minden tőlünk telhetőt, és felszínen tartjuk a kérdést – én is mindig visszautalok a cikkeimben a szigetvári esetre, hogy senki se felejtse el.
Felhívás az olvasókhoz

Természetesen, az eseményeket szépen összefoglalva, olvasóink maguk is "zaklathatják" a különböző helyi stb. médiumokat. Nem veszett fejsze nyele az ügy – ha akkora a társadalmi felháborodás, akkor az eset (talán) terítékre fog kerülni legalább a regionális lapokban. Miközben jól tudjuk, hogy Szigetvárnak vérszoci polgármestere van (talán ezért is ilyen példátlan a büntetés?!), talán sikerül oly mértékű botrányt csinálni, hogy legalább az ottani, helyi hírközlő eszközök kénytelen-kelletlen foglalkozzanak a kérdéssel. Például a Kuruc.info támogatása eredményezte azt is, hogy a kaposvári elmeroggyant cigánylány ügyét is felkapta a média, hiszen azt már nem lehetett tovább agyonhallgatni.

Nagyon ajánlom az EBBEN a cikkben alkalmazott stílust(!), helyesírást(!) és érveket pl. azzal kapcsolatban, hogy szegény srácok, mivel büntetlen előélettel rendelkeznek, nem voltak tisztában azzal, mire kötelező válaszolniuk, és mire nem - szemben egy fifikás, minden megszólalásában hazudó, a jogait, a joghézagokat jól ismerő cigánybűnözővel. Az is fontos, hogy szépen, akkurátusan soroljuk fel az előzetessel vagy bármilyen szabadságvesztéssel nem megtorolt súlyos bűncselekményeket roma oldalon – például az épp az imént történt vasúti kábellopást. Keressünk vissza a Cigánybűnözés-rovatban, és írjuk össze azokat az eseteket, amikor sokkalta durvább, sokszor életellenes és/vagy közveszélyt okozó rétinéger bűnözőket szabadlábon hagytak, hogy az esetleg cigányfajvédő előítélettel rendelkező olvasókkal is megértethessük: egyáltalán nem arányos a jelen büntetés a cselekmény súlyával.

Ne feledkezzünk meg a szórólapterjesztésről sem. Érdemes lehet a szülőkkel is beszélni, vállalják magukat – végül is, ennél rosszabb már úgy sem lehet, lévén ez az egész egy koncepciós per.