Talán emlékezhetünk rá, nem is olyan régen, a Fidesz kongresszusán felszólalt Sztojka Attila, úgynevezett roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, és mesébe illő módon előadta, a cigányok ma már bizony tanulnak és dolgoznak. És az önbecsülésüket is visszaszerezték. Mondjuk én nem vettem soha észre rajtuk, hogy azzal bármi probléma is lenne, tehát arc az volt, és van is mindig rendesen, többek között ezért sem igaz Pintér legutóbbi kijelentése, ami nem más, mint hogy ők megállították a bűnözést.
Zoom
Igen, így, röviden, tömören, Pintér Sándor megfékezte a bűnözést Magyarországon. Jó ezt tudni, ugye? Csak a valóságérzékelésünkkel van a gond biztosan…
Sikertörténetnek értékelte az elmúlt tizenegy év büntetőtárgyú jogalkotását Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes az október 11-én az Igazságügyi Minisztérium által megrendezett nagy sikerű konferencián, amelynek tárgya a 2010–2021 közötti időszak büntetőpolitikájának bemutatása, értékelése volt – idézte fel a Magyar Nemzet.
A bűnözés folyamatos növekedése sokkolta, félelemben és feszültségben tartotta a társadalmat, demoralizálta a közállapotokat. Ez a helyzet változott meg gyökeresen annak a büntetőpolitikának a megvalósításával, amelyet a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség fogalmazott meg, és célul tűzte ki, hogy Magyarországon megteremtse a közállapotok szilárdságát, a törvénytisztelő polgárok létbiztonságát, azt a köznyugalmat, amely alapja egy jóléti társadalom felépítésének.
Gondolatának első fele valóban igaz, csakhogy ez a mai napig így van, tehát a többi nem több mint meseszövés.
Nyilván Pintér alapos és precíz ember, statisztikákkal támasztja alá mindezt, csakhogy mást gondolnak erről azok, akik a rendvédelemben dolgoznak, tehát belülről látják a trükközéseket, ezért egy olyan forrásunkhoz fordultam, aki a rendvédelemben, azon belül pedig a büntetés-végrehajtásban dolgozik.
– Pintér, ha elhiszi, amit mond, nagyon burokban van – fogalmaz velősen.
– Tekintve, hogy vannak olyan települések, ahol megszűnt a rendőrőrs (például Szabadszállás), van olyan megye (Baranya), ahol egy bűnügyi helyszínelő van hetekig. De nagyon sok helyen megszűnt a körzeti megbízott. Városokban (megyeszékhelyek) egy, esetleg két járőr van. Ezért indoklás nélkül utasít el a rendőrség sok nyomozást bejelentett (sokszor ledokumentált) bűncselekménykor! Még az is előfordul, hogy egyes átkíséréseket polgárőrök hajtanak végre. Így ezek a statisztikák biztos szépek, de a valósághoz nincs közük – indokolja.
Így látják tehát ők bentről, mi, a társadalom pedig kívülről látja azt, hogy a bűnözés nem tűnt el, sőt. A cigánybűnözés folytán Magyarországon valóságos no-go zónák alakultak ki (nem csak nyugaton van tehát ilyen…), amelyek felett a magyar állam elveszítette az irányítást, továbbra is napi szinten olvashatjuk a híreket, hol lincseltek vagy késeltek halálra ártatlan magyarokat cigányok, de Sztojka Attila cigányügyi biztos és Pintér Sándor belügyminiszter szerint paradicsomi állapotok (Bencsik András is helyeselne) uralkodnak hazánkban, legalább ők jól érzik magukat. Ez is valami.
Lantos János – Kuruc.info