Ezt a kényszerszünetünk alatti, általunk most feltöltött hírt is előredátumoztuk, kapja meg a megérdemelt figyelmet: igen,
1.)    megint egy cigány által elkövetett gyilkosság,
2.)    megint egy eset, amikor a közismert cigányfajvédő, Szikinger István védi a védhetetlent.

"Halált okozó testi sértés: elfogták a férfit a soroksári akcióban
2008. július 30. 15:36

MNO
Soroksáron egy családi házban kedden éjszaka fogták el azt a férfit, akit korábban szintén Soroksáron, a Vadevezős utcában romák által lakott házakban (Kuruc.info: egyéb kérdés?) éjszaka kommandósok kerestek; az akkori akció miatt fegyelmi eljárás indult a parancsnok ellen, míg jogvédők beadvánnyal fordultak a Független Rendészeti Panasztestülethez.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán közölte: a 28 éves férfit azért körözték, mert halált okozó testi sértés bűntette elkövetése miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg. Közlésük szerint a július 17-i éjszakai akció V. János felkutatására és elfogására nem járt eredménnyel, ezért újabb akciót szerveztek a körözött férfi elfogására: kedden a késő esti órákban összehangolt akció keretében egy szintén soroksári, Táncsics Mihály utcai lakásban végül elfogták a férfit. (Kuruc.info: gyengébbek kedvéért: ezt is bújtatták a cigányok. Ennyit azok törvénytiszteletéről, tisztelet a nagyon kevés, max. ezrelékekben mérhető kivételnek. Lásd a somogyi Rambó és a többiek esetét, ugyebár.)

Múlt szerdán Szikinger István, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) ügyvédje egy sajtótájékoztatón törvénytelennek, szakszerűtlennek és emberi jogi szempontból is elfogadhatatlannak tartotta a július 17-én hajnali 2 órakor zajlott rendőrségi akciót, mert, mint fogalmazott, fegyveres kommandós egységek rontottak roma családokra Soroksáron. Gyerekekre, asszonyokra, betegekre és idősekre fegyvert szegeztek, majd órákon át feltett kézzel térdepeltették őket az udvaron.

Az ügyvéd, aki egyben a családok jogi képviselője is, közölte, hogy beadvánnyal fordult a Független Rendészeti Panasztestülethez, amelyben kérte az ügy kivizsgálását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint szükségszerű, törvényes és jogszerű volt a soroksári rendőri intézkedés, ugyanakkor felmerült, hogy az akció során szakmai hiányosságok történtek, ezért Bodnár Zsolt, a főkapitány bűnügyi helyettese hétfőn kezdeményezte, hogy fegyelmi eljárás keretében tisztázzák az akciót irányító parancsnok felelősségét. A rendőrség szerdán azt közölte: a fegyelmi vizsgálat jelenleg folyamatban van."

(MTI)