Alig pár napja vázoltuk fel a valószínű kimenetelét annak, hogy a rendfenntartás mindinkább cigányvajda-kézbe csúszik (mindezt a magyar “rendőrség” elégedett tapsikolása mellett), és máris jön az újabb hír arról, hogy romákéknál hihetetlen népszerű a fegyveres (!) rendőrségi munka.

Nyíregyháza - A végzett roma fiatalok fegyveres biztonsági őri szolgálatot láthatnak el a rendőrség kötelékében. A megyéből 21 fiatal vehet részt a négyhónapos miskolci képzésen, amely iránt óriási volt az érdeklődés.

– Maguk a szervezők, a Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat (MTCKÖ) közgyűlésének vezetői is meglepődtek, hogy milyen óriási az érdeklődés a 18–30 év közötti, roma származású, regisztrált munkanélküliek számára kiírt fegyveres biztonsági őri képzés iránt. A Megyeháza Bessenyei termében a roma fiataloknak a Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata által megtartott tájékoztató után Lakatos István, az MTCKÖ közgyűlésének elnöke újságírók előtt arról számolt be, hogy a kormányprogramként meghirdetett képzésre ötszörös volt a jelentkezés (több mint százan jöttek el), de még ennél is nagyobb lett volna, ha pénteken le nem állítják a további érdeklődést.

Elmondta, hogy a négy megyéből: Szabolcsból, Borsodból, Hajdúból és Szolnokról összesen 84 roma fiatalt vesznek fel a miskolci rendőr-szakközépiskolába, megyénként 21–21 főt. A jelentkezettek gondos orvosi és pszichológiai vizsgálaton esnek át, s a legjobbak vehetnek részt a négyhónapos, bentlakásos képzésen. Az eredményes vizsga után a roma fiatalok fegyveres biztonsági őri szolgálatot láthatnak el a rendőrség kötelékében, közalkalmazotti státuszban.

A sajtótájékoztatón több romavezető, így Farkas Tibor és Varga Zoltán is megerősítette: a nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy a roma fiatalok akarnak tanulni és dolgozni, csak erre roppant kicsi az esélyük. (Kuruc.info: 1.) érdekes, tegnap meg arról olvastunk, hogy az erősen cigányfertőzött – lásd Duránda – Gyöngyösön egyetlen egy mokka sem akadt, aki jelentkezett volna középiskolába.  Akkor ki akar és ki nem tanulni?! 2.) az is hazugság, hogy a munkahelyeken szegregálnák őket, lásd pl. EZT a pár nappal ezelőtti cikkünket.)

(SZON; nem fűzhető hozzá olvasói megjegyzés. Előre látták a szerkesztők, milyen felháborodotott véleményeket írnának az emberek…)

Kuruc.info: Vajon bolgárkertész tanfolyamra is ennyien jelentkeztek volna? A kérdés költői, a válasz ismert – tekintve az eddig mindig, minden egyes esetben, érdeklődés hiányában(!!) befuccsolt roma felnőttképzési tapasztalatokat.

Persze megértem a mokkákat, erre (az egyre) persze hogy van kereslet - a kamatozóknál elkél a szakképzett fegyveres testőr - pláne most, hogy törvényt hoznak az uzsora ellen. Meg kell védjék magukat. Ha meg éppen szabad a vásár, akkor még könyebben fenyíthetik be az egyes pénzesemberek az adósokat…

Persze nem csak uzsorás-kontextusban látjuk majd viszont a fegyverforgató cigányokat. Majd ha ezekkel a fegyverekkel, az itt szerzett tudással is gyilkolják a magyar időseket, a gyerekeket, nézhetünk majd ki a fejünkből. És az még csak a legjobb eset (“Milyen a jó cigány? Amelyik a párját ritkítja!”), ha csak a “hagyományőrző bálokban” dörögnek majd a fegyverek…