Számtalanszor foglalkoztunk már (lásd pl. EZT) Gilánfával, a volt színsváb településsel, ahonnan aztán a 60-as évektől kezdődően valósággal elüldözték a dolgos, szorgalmas, becsületes svábokat az évtized elején betelepített putriscigányok.  Ma már 100%-ig cigányfalu...

A finoman szólva nem rózsás képet tovább árnyalja a most következő cikk. Talán mondanunk sem kell, hogy másról sem szól, csak problémákról, feneketlen hordóba öntött segílyekről stb. Különösen ezt figyeljük meg: “a körjegyzőséghez kerülő szabálysértési ügyek 98 százaléka gilvánfai, pedig négy település tartozik hozzájuk.”. Szép kis cigánybűnözési arány, nemdebár? Hiába, az arányok, azok a fránya arányok, azok a nem hazudó, letagadhatatlan számok… Mindez szépen megmutatja, hogy ki a normakövető, és ki nem. Nem hinnénk, hogy a másik három falu gyakorlatilag kizárólag lakosságát felvetné a pénz – az arányszámból láthatóan mégsem bűnöznek, mégsem lopnak. Vajon miért? A fajvédők “[mély]szegénység = bűnözés” mantrája alapján pedig azt kéne tenniük, és a fenti 98%-nak emiatt durván 25%-nak lenne szabad csak lennie, feltételezve az azonos népességszámot az egyes falvakban.
A legszegényebb falu nagy gondjai

Gilvánfa: Az egyik legszegényebb település Magyarországon Gilvánfa, a faluban 96 százalékos a munkanélküliség.

Komoly ütközések színtere egy ideje a Magyarmecskei Körjegyzőség, amelynek munkájával Gilvánfa község lakosságának és a képviselő-testületnek különböző problémái adódtak. Hosszú évek óta legkésőbb minden hónap 28-án fizetik ki a rendszeres szociális segélyt és a béreket, magyarázza Orsós János polgármester, most márciusban pedig csak 30-án kívánták kifizetni. Ennek eredményeként az elmúlt pénteken azt tervezték, hogy átvonulnak Magyarmecskére, kikényszeríteni a pénzeket, de erre nem került sor, mert szombaton mégis fizettek.

Ötvenöt embernek lejárt a faluban a lakásfenntartási támogatása, mondja a polgármester, erről a körjegyzőség senkit nem értesített. Emiatt most egy hónapig elesnek a támogatástól. Megszűnt a helyi jegyzőség is a faluban, mert a közigazgatási hivatal kötelezte őket a körjegyzőséghez való csatlakozásra.

Közel két hete új körjegyző került a problémahalmazba, dr. Letenyei Róbert, a pécsi önkormányzat volt kabinetfőnöke, aki, mint mondja, dolgozik a megoldáson, de ez nem megy egyik napról a másikra. Jellemző a helyzetre, magyarázza, hogy a hivatal a működése során nagy részben gilvánfai ügyekkel foglalkozik. A körjegyzőséghez kerülő szabálysértési ügyek 98 százaléka gilvánfai, pedig négy település tartozik hozzájuk. Gilvánfán 96 százalékos a munkanélküliség, teszi hozzá, a rendőrségi megkeresések és az adóproblémák szinte csak gilvánfaiak.

A négy falu átlagában a segélyek 60 százalékát is Gilvánfa igényli. A szociális segélyek kifizetése ügyében elmondta, hogy a jogszabályok szerint a kifizetésre utólag, a hónap lezárását követő ötödikéig kell sort keríteni. A lakásfenntartási támogatást pedig nem a hivatal adja, azt kérni kell. A határozat tartalmazza, hogy mettől meddig állapították meg a jogosultságot. Ha lejárt a folyósítási időtartam, azt a jogosultnak kell figyelnie, és a körjegyzőség felé jeleznie.
(BAMA)