Se vége, se hossza az egyértelműen kormányközeli, balliberális, általában SZDSZ-es (lásd pl. Hell István témabeli beismerését ITT) indíttatású és/vagy súgású lejárató förmedvényeknek.

Ma, kicsit korábban, a Times hazug cikkét szemléztük; következzék most a Tagesblick eredetileg ITT található, angolul/németül kommentálható mocskolódása. (Megint megkérnénk a cikkhez megjegyzéseket fűzőket, hogy a "lassan járj, tovább érsz" elve alapján számoljanak mindig el tízig, és ne írjanak első felháborodásukban. Koncentráljanak a dokumentálható, közismert tényekre - pl. arra, hogy a rendőrség eddig egyetlen egy esetben sem említett rasszista indítékot (míg Olaszliszkán "Öld meg a magyart" üvöltéssel lincseltek a fekete gyilkosok), sőt: Pécs esetében egyenesen cigányoknak bizonyultak az elfogott elkövetők.  Ezen felül, nem mellesleg, figyeljenek oda az angol/német nyelvhelyességre. Ha nagyon nem megy egyik nyelv se, akkor a családból / rokonságból nézessék át az elküldendő írásokat olyasvalakivel, aki viszont jól beszél idegen nyelvet.)

Magyarország veszélyes szélsőjobboldali emberei

Kik ezek, a magyar szélsőjobboldaliak, akik a Jobbik nevű pártban gyűltek össze, a "Führerin" Morvai Krisztina vezetésével? (Kuruc.info: eredetiben "Führerin". A német balbiberális sajtó kedvelt szokása Führerezni a jobboldali, szerintük náci politikusokat. Ez még Orbán Viktorral is megcsinálták annak kormányzása alatt. Természetesen azt, hogy Führer, vagy Führerin, soha nem írnák le egy "normális", nem "szélsőjobboldali" politikussal kapcsolatban.) És kik a Magyar Gárda, egy olyan félkatonai szervezet tagjai, amely a Jobbiké és amelyet azzal gyanúsítanak ("verdächtigt wird"), hogy az elmúlt hónapok több romagyilkosságáért felelős? ("die verdächtigt wird für mehrere Roma-Morde in den letzten Monaten verantwortlich zu sein?")

Magyarországot a Keleti Blokk idején a gyulyáskommunizmus hazájának tartották, amely sokmindent jelentethet, például azt, hogy laza gyeplővel fogták őket (az "auch mal Fünf gerade sein lassen" fordítása; akit bővebben érdekelnek a jelentései, ITT megtalálja); mégis, keleti körülmények között éltek. A kommunizmus végeztével gazdasági és politikai felemelkedést jósoltak nekik, európai mintaállamot, mivel a szabadságért az utcára mentek, és Ausztriával is igen szoros kapcsolatokat ápoltak.

De ezek az illúziók gyorsan szertefoszlottak. Több, mint egy évtizede hosszúra nyúló krízisben van az ország. Hatalmas hitelállományt halmoztak fel, és az elmúlt évek kormányai képtelennek bizonyultak arra, hogy az igazgatási, képzési és egészségügyi problémákat megoldják. A konzervatívok, akik most ellenzékben vannak, már a 90-es évek közepe óta mérgezik szélsőjobboldali retorikával a közbeszédet. Az emberek minden párt politikusának a korrupciójáról beszélnek. Erre jön még a globális pénzügyi krízis: az államcsődöt az ország csak az EU, az IMF és a Világbank gyorssegélyével tudta elkerülni.

Tömören: a magyaroknak rosszul megy. A rossz viszonyok között erősödnek a szélsőjobboldaliak. (Kuruc.info: a szokásos süketelés és hazudozás. Miközben Európában ugyanúgy hihetetlen mértékben felerősödtek a radikális jobboldali, bevándorlás-ellenes, anti-EU pártok. Lásd pl. Finnországot, Hollandiát, az Egyesült Királyságot stb. Persze, "biztos" azért, mert nekik annyira rosszul megy... Frászt. Tökük tele van a bevándorlóbűnözéssel és az azt támogató libsi politikusokkal.) Egy új közvéleménykutatás szerint minden tizedik magyar szimpatizál a Jobbik "Magyar Gárdájával", és a megkérdezettek több, mint a fele félt a "cigánybűnözéstől".

Ha az ember Magyarországon körülnéz, a szélsőjobboldaliak természetesen nem tudják, hogy a krízisből hogy másszanak ki. (Kuruc.info: botrányos hazugság. Már maga a cigánybűnözés és a megélhetési gyerekgyártás [hadd használjunk egy olyan szót, ami olyannyira "kedves" a fajvédőknek: "cigánytenyészet"] visszaszorítása évi több ezermilliárd Ft-os kiadáscsökkentést jelentene [a megnyirbált, kizárólag természetben adott segílyek mellett nem kellene költeni évi minimum több száz milliárdot a cigányok által tönkretett távvezetékek, távközlési és árvízvédelmi berendezések, vasutak, iskolák, közintézmények kijavítására, nekik 1-2-3 évenként új lakóingatlanok juttatására stb.], a bűnözés, a deviancia visszaszorítása miatt fehérek életminőségének pénzben ki nem fejezhető javításáról nem is beszélve. Hadd utaljunk megint a mintaország Szlovákiára: üstökösként kezdett el szárnyalni azután, hogy 2004 elején mindezt megcsinálták...) De tudják, ki a hibás: a zsidók és a cigányok. (Kuruc.info: ahogy a finneknél, spanyoloknál, franciáknál, belgáknál, olaszoknál, angoloknál, íreknél stb [Kit felejtettem ki?]. Ezen országokban is a leginkább a cigányokat utálják; az ezt alátámasztó hivatkozásokért lásd EZT, az "Ahogy mindig, most is megkérdezzük: tessék mondani, miért megint mi ülünk a szégyenpadon?"-nal kezdődő bekezdést. Egész Nyugat-Európa rászístá lenne? És még csak fel sem soroltam a hasonló cipőben járó, cigányfertőzött közép-európai és balkáni államokat: Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária stb.) Morvai Krisztina vezeti őket, aki 42 éves (Kuruc.info: nesze neked "tényismeretek" és "megbízhatóság": Morvai 1963. június 22-én született, azaz most 46 éves...), szőke (ez is vádpont egy zsidó cikkben - a szerk.), és hihetetlen attraktív - de tele gyűlölettel a zsidók és a romák ellen. (Kuruc.info: reméljük, ezért Morvai egy hatalmas pert akaszt a szerkesztőség nyakába...). "Magyarországot a magyaroknak" (Ungarn den Ungarn közvetlen fordítása - ez kicsit "erősebb", mert cselekvőséget is magában hordoz, mint az igazi, "Magyarország a magyaroké") - így szól az egyszerű, de kényes jelmondatuk. De semmi esetre sem a már vesztesek azok, akik csatlakoznak a Jobbikhoz, hanem a válságban érintett középosztály. Tanárok, bírók, tisztviselők. Mindannyian patriótának tartják magukat (Mintahogy azok is, ellentétben az Izraelt szolgáló SZDSZ-szel és e németországi förmedvény írójával - a szerk.).

A patrióták sötét oldala a "Magyar Gárda". Egy veszélyes szélsőjobboldali társulat. Azt sejtik, hogy az elmúlt év nyolc romagyilkosságáért felelősek. (Kuruc.info: hazugság. Érdekes, a Globe and Mail és egyéb fajvédők alig egy hónapja még csak hét "az emúlt évben" történt gyilkosságról hazudoztak... Azóta lett egy nyolcadik áldozat is? Érdekes, mi úgy tudtuk, hogy szegény Kóka Jenőt, az utolsó, a fajvédők által ide sorolt áldozatot jóval korábban gyilkolták meg. Hogy is van ez, tessék mondani? Hogy lett a hétből nyolc? Egyáltalán: ki ez a nyolc? Benne vannak például a pécsi kettős gyilkosság áldozatai? Benne kell legyenek, mert különben még ennél is kisebb lenne ez a szám. Ha meg benne vannak, akkor vajon hogy kommentálja a lap cigányfajvédő újságírója azt, hogy, ugyebár, Pécsett bizonyítottan [ha valaki nem ismerné a kapcsolódó hivatkozásokat és forrásokat, ITT vannak] cigányok gyilkoltak? Ja igen, és mit szól a fényeslitkei, a rászízmust teljesen kizáró ítélethez? A fényeslitkei halott is az állítólagos nyolcban van? Benne kell lennie, különben még a hat se jönne ki...)

Február végén két romát gyilkoltak meg különösen alattomos módon Tatárszentgyörgy falujában: először felgyújtotta egy ismeretlen a romacsalád házát. Amikor a 27 éves apa a négyéves fiával (Kuruc.info: megint azok a tények... eddig úgy tudtuk, hogy ötéves volt. A hatás és a cigósajnáltatás kedvéért most ezt meghamisítják - esetleg, akárcsak Morvai életkora ill. az eddig megölt cigányok száma kapcsán, megintcsak kiderült, hogy a tényszerűséggel és az adatokkal igencsak hadilábon áll a szerző?) kimenekült a lángok közül, a gyilkosok egyike megölte őket két célzott lövéssel. A budapesti  Belügyminisztérium szerint az elkövetők kiképzett lövészek kell, hogy legyenek. (Kuruc.info: persze, mert egy átlagember nem tud ám célozni némi gyakorlás után, különösen nem közelről...) De a helyi rendőrséget ez nem érdekli. Bár a szomszédok még két lövedékhüvelyt, cigerattacsikkeket is találtak, hogy azt DNS-vizsgálatban felhasználhassák, a rendőrség nem csinál semmit, hogy a tetteseket megtalálja. (Kuruc.info: igen, a hatalmas "tényszerűség". Nyomatja a cigányfajvédő propagandát - ne feledjük, ez a "nem csinál semmit a rendőrség"-hiszti arra vonatkozott, hogy az elején valóban nem találtak töltényhüvelyeket, azokat a cigányok "találták meg" órákkal az eset után a szemerkélő hó  tetején (!!!). Nem tudjuk, félreértelmezte-e a szerző az ezirányú nyafit, vagy egyszerűen csak ugyanazt a hibát követte el, mint az ARTE: ők is ugyanezt hazudták. Természetesen az anyagban szó nincs a 100, az ügyre állított zsaruról és az ötvenmilliós nyomravezetői díjról.)

A Magyar Gárdát 2007-ben alapította Vona Gábor, a Jobbik vezetője. A Jobbikkal ellentétben a Gárda főleg a szegény és alacsony képzettségű  (Hazugság - a szerk.) emberekből áll. Majdnem naponta masíroznak a fekete egyenruhás egységek valahol a városokban és településeken, és állítólag azon dolgoznak, hogy nagyobb legyen a közbiztonság és kevesebb a "cigánybűnözés".

A Jobbik az EP-választások során három széket nyert és 14,8%-kal rögtön az ország harmadik legerősebb pártjává vált. Máris aggodalmasan pillantanak a szlovákok a szomszéd országra, mivel Szlovákiában is élnek magyarok. És nekik is van egy EP-parlamenti képviselőjük.

A Jobbik Morvai Krisztinája már bejelentette, hogy azoknak a magyaroknak is szószólója kíván lenni, akik Magyarországon kívül élnek. De a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elutasította ezt. Az utolsó szót azonban még nem mondták ki.

Az eredeti cikk:

Ungarns gefährliche Rechtsradikalen

Wer sind sie, die ungarischen Rechtsradikalen, die sich in der Partei Jobbik mit ihrer charismatischen Führerin Krisztina Morvai sammeln? Und wer ist Mitglied der Ungarischen Garde, einer paramilitärischen Organisation, die zu Jobbik gehört und die verdächtigt wird für mehrere Roma-Morde in den letzten Monaten verantwortlich zu sein?

Ungarn galt, als der Ostblock noch existierte, als Land des "Gulasch-Kommunismus", was soviel bedeutete, wie: Die lassen auch mal Fünf gerade sein, genießen trotz Ostbedingungen das Leben.

Nach dem Ende des Ostblocks galt Ungarn als wirtschaftlicher und politischer Aufstiegskandidat in Europa. Ein Volk, dass für seine Freiheit auf die Straße gegangen war, ein Volk, das ja feste Verbindungen zu Österreich hatte, ein europäischer Musterkandidat.

Doch diese Illusion war schnell vorbei. Seit mehr als einem Jahrzehnt befindet sich das Land in der Dauerkrise. Es hat sich ein riesigen Schuldenberg angehäuft, und die Regierungen der letzten Jahre haben sich samt und sonderns als unfähig erwiesen, die tiefen Strukturprobleme im Verwaltungs-, Bildungsund Gesundheitswesen zu lösen. Die Nationalkonservativen des Bundes Junger Demokraten, derzeit in der Opposition, vergiften die öffentliche Stimmung schon seit Mitte der Neunzigerjahre mit ultrarechter Rhetorik. Gleichzeitig machen Politiker aller Parteien durch Korruptionsaffären von sich reden. Hinzu kommt nun die globale Finanzkrise:         Einen Staatsbankrott konnte Ungarn nur durch Notkredite von EU, IWF und Weltbank abwenden.

Kurzum: Den Ungarn geht es schlecht. Und mit der schieren Existenznot der ungarischen Bürger wächst die Zustimmung zu den Rechtsradikalen. Laut einer aktuellen Meinungsumfrage sympathisiert jeder zehnte Ungar mit der paramilitärischen "Ungarischen Garde" von Jobbik, und mehr als die Hälfte aller Befragten fürchten sich vor "Zigeunerkriminalität".

Hört man sich in Ungarn um, dann wissen auch die Rechtsradikalen natürlich kein Mittel, wie Ungarn aus der Krise herauskommt. Aber sie wissen, wer Schuld ist: Die Juden und Roma. Angeführt werden sie von Krisztina Morvai, 42 Jahre alt, blond, unwahrscheinlich attraktiv aber voller Hass auf Juden und Roma. "Ungarn den Ungarn" lautet ihr einfach aber verfänglicher Slogan. Es sind aber keineswegs die bereits Gescheiterten, die sich Jobbik anschließen. Es ist die im abkippen begriffene ungarische Mittelschicht. Lehrer, Juristen, Beamte. Sie alle bezeichnen sich als Patrioten.

Die dunkelste Seite der Patrioten aber ist die "Ungarische Garde". Ein gefährlicher rechtsradikaler Haufen. Es wird vermutet, dass sie für acht Morde an Roma im letzten Jahr verantwortlich sind.

Ende Februar kamen auf besonders hinterhältige Weise im Dorf Tatárszentgyörgy zwei Roma ums Leben: Zunächst zündeten Unbekannte das Haus einer Roma-Familie an. Als der 27-jährige Familienvater mit seinem 4-jährigen Sohn aus den Flammen flüchtete, erschoss einer der Täter die beiden mit zwei gezielten Schüssen. Laut dem Innenministerium in Budapest, müssen die Täter ausgebildete Schützen gewesen sein. Aber die Polizei vor Ort kümmert das nicht. Nachbarn haben sowohl zwei Geschoßhülsen, wie auch Zigarettenstummel für einen DNA-Abgleich gesammelt. Doch die Polizei tut nichts um die Täter zu finden.

Die Ungarische Garde wurde im August 2007 von Jobbik-Chef Gábor Vona gegründet. Im Gegensatz zu den Mitgliedern von Jobbik, kommen die Gardemitglieder vor allem aus der Schicht der Armen und wenig Gebildeten. Nahezu täglich marschieren Einheiten der schwarz Uniformierten irgendwo in Städten und Gemeinden auf, sorgen angeblich für mehr öffentliche Sicherheit und weniger "Zigeunerkriminalität.

Jobbik hat bei der Europawahl drei Sitze im EU-Parlament gewonnen und wurde mit 14,8 Prozent der Stimmen auf Anhieb drittstärkste politische Kraft im Land. Ängstlich blickt bereits die Slowakei zum Nachbarland, denn auch in der Slowakei leben ungarische Minderheiten.Und auch die haben sich in der Slowakei zur Wahl gestellt und einen Sitz im EU-Parlament errungen.
Krisztina Morvai von Jobbik hat bereits angekündigt, sie wolle auch für die Ungarn Ansprechpartner sein, die außerhalb Ungarns leben. Doch die slowakische Ungarischen Koalition (SMK) hat abegwunken. Das letzte Wort dürfte aber noch nicht gesprochen sein.
Kuruc.info - A.S.