Sajókaza. Ugye emlékszünk Dugó “úr”ra, a köztörvényes pedofilra, akinek (jól megérdemelt) börtönbe paterolása ellen az egész filmes banda, ill. a hivatásos cigányfajvédő-galieri (Hell István meg a többi szenny) adakozásba, ill. aláírás-gyűjtésbe kezdett?

Nos, a településen élő cigányok megint kitettek magukért: három éven (!!!) keresztül alig látták a purgyéjukat az iskolában. Amin, különösen a múltkori Mozgó Világ-cikk a cigányoknak a tanuláshoz fűződő viszonyát tárgyaló részletének elolvasása után, egyáltalán nem csodálkozunk.

Az meg, hogy hogyan védekeznek, egyenesen gyomorforgató: “hát elment otthonról iskolába, de nem tudtuk, hogy bement-e oda”… Ilyenkor mit csinálna egy lelkiismeretes fehér szülő? A lelki fröccs és hasonló befenyítések mellett nem sajnálta volna az időt és elkísérte volna iskolába a gyereket. A segílyescigányok ilyenre három év alatt egyszer se gondoltak? Különösen úgy, hogy szabadidejük dögivel van, hisz mind munkakerülő? Ugyan már, ne nézzük egymást hülyének.

Kíváncsiak vagyunk, a cigányfajvédők, “értelmiségiek”, filmesek most is aláírásgyűjtésbe kezdenek-e, “kiszabadítandó” szegín romákokat.

Az RTL anyaga következik:

Börtönbüntetés az iskolakerülők szüleinek 10 hónap büntetést kaptak
Börtönbüntetésre ítéltek egy anyát és apát a Borsod megyei Sajókazán, mert a gyerekeik túl sokat hiányoztak az iskolából. A szülők a jövő héten vonulnak be a börtönbe, tíz hónapra. Hat gyerekük van, őket a nagyszülők vették gyámság alá. Korábban többször figyelmeztették a családot, pénzbüntetést is kaptak a hiányzások miatt, de nem változott semmi. A településen most figyelő szolgálatot hoznak létre, hogy megelőzzék a hasonló eseteket.
Éppen nagymosás van a családnál, ahol a szülőket börtönbüntetésre ítélték, mert két gyerekük rendszeresen igazolatlanul hiányzott az iskolából. A legkisebb gyerek még csak féléves. Őt és testvéreit a nagyszülők fogják gondozni, míg szüleik tíz hónapos büntetésüket töltik. Az anya az RTL Híradónak azt mondta, reggelente a gyerekek elindultak otthonról, de az iskolába már nem érkeztek meg.

A gyerekek közül egyikük a tanév kezdete óta még csak egyszer volt iskolában. Ott úgy tudják, beteg, de orvosi igazolást még nem láttak erről.

Három év alatt a családot többször figyelmeztették a hiányzások miatt, és pénzbüntetést is kiszabtak rájuk, de semmi sem változott.

„Innentől kezdve az önkormányzatnak kötelessége az ügyészség felé jelezni ezt. Az ügyészség megvizsgálta és az ügyész úgy döntött, hogy a bíróság felé feljelentést tett” – mondta Stefán László, Sajókaza polgármestere.

Az eset nem egyedi.

„A gyerek felöltözik iskolába, elmegy normálisan. De hogy bemegy-e iskolába. Ez a kérdés”.

Nem mindenki megy be. Az előző tanévben a helyi általános iskolában több mint tizenkétezer igazolatlan órát halmozott föl összesen körülbelül 300 gyerek. A helyiek ezért egy vallási közösséggel együttműködve figyelő szolgálatot hoznak létre.

„Amikor látnak ilyen problémát, akkor azt egyből jelezni fogják a mi szociális munkásainknak, akik fölveszik a kapcsolatot majd a szociális ellátórendszerrel és szülőkkel és akkor megpróbálunk elébe menni a dolgoknak” - mondta Orsós János, a Dzsaj Bhím közösség vezetője.

Az asszonyok elkísérik majd reggelente az iskolásokat, és ha egy gyerek ellóg, azonnal keresni kezdik és értesítik a szüleit.