Alább a Magyar Nemzetben ma megjelent cikk teljes szövege.
Mivel hivatalosan még nem érhető el online, beszkenneltük. Mint mindig, az Interneten először nálunk olvasható.
"Az jár a gyilkosnak, amit a fiammal tett..."
Marian Cozma édesapjának nagy a bizalma a hazai nyomozók iránt - Kézilabda-iskola őrzi a sportoló nevét
Ez év február 8-án szörnyű napra ébredt egy család Bukarestben: a veszprémi Patrióta lokál előtt kioltották fiuk, a kiváló román válogatott kézilabdázó, Marian Cozma életét. Azokban a napokban mindenkit könnyekig hatott meg az egyetlen fiát és büszkeségét elveszítő apa, Petre Cozma hihetetlen lelkiereje és tartása. A hatalmas termetű férfi kilenc hónappal a tragédia után azonban még mindig nem képes elhinni a történteket, gyakran hallja fia lépteit, álmodik vele, és feleségével napjában többször is kilátogatnak szeretett gyermekük sírjához.
Petre Cozmával Veszprémben találkozunk, ott, ahol elindult tehetséges fia valódi karrierje, és ott, ahol a végtelen bánat rászakadt egy addig vidám családra. A szálloda halljában ülünk le, a háromnegyed évvel ezelőtt még testes férfi láthatóan több tíz kilót fogyott, arca borostás, tekintete örömtelen. Kezét tördelve várja a kérdéseket, miközben az asztalra mered. Nehezen jönnek az első szavak, ahogy nézzük egymást, bevillan egy kép az idén januári horvátországi férfi kézilabda-világbajnokságról, ahol a magyar és a román válogatott egy csoportban küzdött Eszéken. Marian Cozma népszerű volt a magyar szurkolók körében, szerették, tisztelték, felnéztek rá, ellenfélként természetesen kicsit tartottak is tőle. Ő vidáman fogott kezet, beszélgetett az újságírókkal és a drukkerekkel is. Ez az élmény akkor természetesnek tűnt, a kép csak később égett a lelkekbe, és él azóta is oly elevenen, mintha csak tegnap történt volna.
- Kilenc hónap telt el a fiát ért tragédia óta, képes volt megemészteni a Marian elvesztésével járó fájdalmat?
- Olyan nincs, hogy megemészteni, sőt, most sokkal nehezebb. Nagyon, nagyon nehéz. Gondoljon bele, a feleségem kilenc hónapja nem mozdul ki a házból, csak a temetőbe képes elmenni. Február 8-a óta a mi otthonunkban csönd van. Egy ilyen büszkeség, egy jó, tisztaszívű fiú... Nem, nem lehet... - mormolja megtörten; az asztalon észrevesz egy apró kitüremkedést, azt kezdi nagy, emberes kezével kapargatni. Meséli, Bukarestben berendeztek egy sarkot Marian szobájában, ahová az érmeit, a sikereit megörökítő felvételeket helyezték el, ez maradt a szeretett fiuk után. - Amikor eltemettük, koporsójába raktuk a román és magyar bajnoki aranyérmeit, azért, hogy ott fönt is tudják: ő két országbajnoka volt - és a tiszta lélek, az emberségesség abszolút bajnoka. Amíkor 2008 májusában megnyerte a veszprémi csapat a Kupagyőztesek Európai Kupáját, éppen a születésnapom volt, ő magasba emelte a serleget, és kikiáltott nekem: „Isten éltessen, Petre!" - csapong törődötten.
- Kérem, higgye el nekem, a legboldogabb ember voltam február hetedikéig, onnan kezdve pedig... - kezével magasból lefelé zuhanó ívet rajzol. Érdeklődöm, milyen gyakran látogatják meg fiuk sírját, háromszor is egy nap, feleli, és hozzáteszi: „ez így lesz már, amíg csak elünk".
- Ilyenkor közelebb érzi őt magához?
- Mindig közel érzem magamhoz. Mindig. És ezt nem álmodom, mert nem sokat alszom: kilenc hónapja minden éjjel felébredek hajnal kettőkor, és utána fél hatig nem tudok elaludni - mondja merengve, szinte csak magának.
- Ennyi idő múltán is úgy gondolja, hogy a közelükben van Marian, és hallja, amint kopog fia cipője?
- Igen, mint mondtam, éjjel fent vagyok, nem tudok mit csinálni; az egyik éjszaka bekapcsoltam a tévét, néztem a híradót, amikor úgy éreztem, mintha a fotel támlájára nehézkedett volna valaki. Jó, tudom, lehet, hogy beképzeltem, de na... - és először éppen csak elmosolyodva tárja szét karjait. - Két nagyon szép álmom volt a gyerekkel. Az elsőben egy fehér lovon ült, és rengeteg ugyanolyan ló állt mögötte, majd előrelovagolt, karjait széttárta, tudja, úgy, ahogy csak ő szokta, majd intett egyet, és a lovak követték. A másodikban egy nagy kapun kopogtam, mondtam, Petre Cozma vagyok, és a fiamat szeretném látni. Beengedtek, a fiam egy trónon ült a veszprémi játékosok körében, és ott guggolt mellette egy hitvány alak, akinek nem lehetett látni arcát, mert két kezével egyfolytában eltakarta, de én úgy gondolom, hogy a fiam gyilkosa. A gyerek a bal karjánál nézett valamit, kíváncsi voltam, mit, de nem akartam szégyenbe hozni a fiúk előtt, tudja, én otthon csak egy bermudában, trikóban meg papucsban járok. De akkor Marian intésére eltűnt mindenki, csak mi ketten maradtunk, a tér átváltozott egy hatalmas rétté, amely telis-tele volt gyermekláncfűvel, odaléptem mellé, hogy megnézzem, mit figyel a karja mellett. És azt láttam, hogy a fiam onnan látja a házunkat, kertünket, kutyánkat - ő még őrködik fölöttünk... Senkinek nem tett semmi rosszat az én fiam, nem értem ezt, ami történt...
- Másként gondol a halál utáni létre, mint korábban?
- Nem gondolok rá másképp, mint azelőtt, pedig lehet, hogy csak hitegetem magam, hogy a fiam most is jól van. Akik jók, a mennyországba mennek, mert itt már csak a rosszaknak maradt hely.
- Honnan e hatalmas lelkierő önben, amivel, mint egy márványszobor, rezzenéstelenül állja a megpróbáltatásokat?
- Tőle - mutat az ég felé -, és a kézilabda nagy családjától. Valamint önökből, akik tisztelettudóan, szeretettel kérdeznek a fiamról. Mondtam Magyarországon és Romániában is, hogy akik szívükben békés gondolatokkal közelítenek, azokat fogadom és kitárom nekik a szívem, a többi meg iszkoljon, amerre lát - jelenti ki minden indulat nélkül, miközben a hallban feltűnő román válogatott kézilabdázók egyikétől zsebkendőt kér.
- A tragédiát követően sokan éppen az ön tartásából nyertek erőt. Nem meríti ki, hogy ilyen szilárdan tartja magát?
- A fiam nem szeret lehajtott fővel látni, és soha nem is fog. Én egy Cozma vagyok, a mi családunk tagjai kemény, bátor, elszánt emberek.
- Érez dühöt vagy gyűlöletet a fia életének kioltóival szemben?
- Természetes, hogy érzek egy kis gyűlöletet, mert elvették annak az életét, aki nekem nagyon drága volt. És normális az is, hogy nem fogok odamenni hozzájuk virággal, megcsókolni őket.
- Elmegy majd a bírósági tárgyalásra?
- Természetesen, látnom kell őket szemtől szembe is.
- Beszélne velük?
- Soha. Mit beszéljek velük?
- Milyen büntetést érdemelnének a gyilkosok ön szerint?
- Mit érdemelnének a gyilkosok? Amit a fiammal tettek, az történjen velük is.
- Mit gondol, véletlen áldozat lett Marian. . - tenném fel a következő kérdést, de nem tudom befejezni, rögtön közbevág határozottan.
- Nem, az én fiamat parancsra ölték meg, ezt mondom az első perctől kezdve. Nem lehet szó semmiféle összetévesztésről, engem inkább az érdekelne, hogy ki adta ki a parancsot. Ha a gyilkosok tudták volna, kire támadnak, nem tették volna, mert senkinek nem volt oka haragudni arra az emberre. Hogy is lehetne haragudni rá...? Néha kár szép gyermekeket nemzeni...
- Magyarországon a közbiztonság hiánya az egyik legégetőbb probléma. összevetve a román közállapotokkal az ittenit, önnek is ez a véleménye?
- A magyar állapotokat behatóbban nem ismerhetem, de nézze, mi történt a fiammal! Tudom, hogy sokan vannak, akik nem gondolkoznak, bottal és késsel tesznek ígazságot, pedig az ember szóból ért. Mondják meg, egy egész horda támadt a fiamra, miért kellett még nekik a kés is?
- A legfrissebb információm szerint huszonhat embert vettek eddig őrizetbe a gyilkossággal kapcsolatban.
- Én mindig mondtam, és mondom is, hogy nagy a bizalmam az itteni nyomozók iránt.
- Tájékoztatja a magyar rendőrség a nyomozás állásáról?
- Amit tudok, a román újságokból tudom, de azért is jöttem most Veszprémbe, hogy informálódjak. Nagyon nehéz, hogy kilenc hónapja lényegében nem tudtam meg semmi érdemlegest.
- Mocsai Lajos nyilatkozta: ránk bíztak tehetséges fiatalokat, hogy neveljük, képezzük őket, aztán egvikuket elveszítettük, és ezt egy szülő szemébe kell mondanunk. Ön joggal haragudhatna az országunkra, mégis hihetetlen megbocsátó velünk szemben.
- Soha nem fogok haragudni kicsit sem a magyarokra. Nem azok a gyilkosok képviselik Magyarországot, mi köze ezeknek az országhoz? Miért, nálunk nincsenek ilyenek? Az emberek, emberek, a többi meg... Veszprém nem fogadta szívélyesen a fiamat? Hogyan gyűlölhetném a veszprémi polgármestert? Nincs még tíz olyan ember a világon, mint ő. De nézzenek csak magukra: még kilenc hónap után is itt ülnek velem szemben, és érdeklődnek. Nem lenne igazságos, és a fiamnak sem tetszene, ha haragudnék. Azért a megszúrt szívért két ország sírt. De lehet, hogy még több is.
- Mit jelentett önnek a márciusban kapott Magyar Sportért Emlékérem arany fokozata?
- Köszönöm újra, mert a gyermekem iránti tisztelet miatt kaptam, de mégis minden fájdalmas. Sírva lefeküdni, sírva felkelni, éjjel felriadni, és csak csókolgatni a falakat...
- Ön a legnagyobb tragédia idején is békességre intett. Köztudott, hogy a magyar és román nép nem rajongott egymásért a múltban, az ön higgadtsága, valamint az, hogy a román nép azt látta, amint fiukat egyként siratják a magyarok, évszázados ellentéteknek vetett véget.
- Nem a két nemzet gyűlöli egymást, csak egyes emberek. Lele Ambrus, a szegedi csapat vezetője nekem nem barátom harminc éve? Ő nem magyar? Én meg nem román? Mégis szeretjük egymást évtizedek óta. Persze, mindkét országban vannak ilyen hangadók, de ezek nem a két ország ígazi arcát képviselik. A tragédia után többen odajöttek hozzám, ilyen típusú emberek, és arra próbáltak ösztökélni, hogy menjünk, és álljunk bosszút, de én leintettem őket, mondtam nekik, mit akartok, elindítani egy háborút? Van, aki igazság szolgáltasson, ez nem a mi dolgunk. A fiamat körbe udvarolta az F. C. Barcelona, a kézilabdázás csúcsklubja, és a Pamplona, de ő nem ment el Spanyolországba játszani. Hogy utálhatnám, és hogy dobálhatnám meg kővel azt, amit a fiam annyira szeretett?
- Romániában még mindig érezhető a magyarok iránti szimpátia?
- Igen. Beszélgetve az otthoniakkal meg is mondtam: Magyarországon jobban szerették a fiamat, mint odahaza, de normális is, hiszen az utóbbi három évben itt játszott, itt élt. Szerette a várost, főleg, amióta Mocsai Lajos lett az edző, akit emberileg is nagyon sokra tartok. Most is csak azt mondhatom, amit eddig: nagyon köszönök mindent a magyaroknak, amit a fiamért tesznek. Én nem tudok hazudni: őszintén mondom, hogy tisztelem önöket.
- Hallott róla, hogy már készül a szobor, amely a fiának állít majd emléket, és jövő év februárjában avatják fel a veszprémi sportcsarnok előtt?
- Régóta tudom.
- Romániában készül hasonló emlékmű?
- Nem, de majd csinálok én, annak a középiskolának a tornaterme előtt áll majd, ahol tanult, és amely a nevét fogja viseli. Létrehoztam egy kézilabda-iskolát is Marian Cozma Egyesület néven, hogy a fiam emléke megmaradjon.
- Hallottam, hogy azt szeretné, ha az unokája is Veszprém játékosa lenne...
- Száz százalék - vág közbe, meg sem várja, hogy befejezzem a mondatot.
- Hány éves a gyermek?
- Három.
- De, gondolom, már kitűnik a tehetsége.
- A nemzetségünkből való. Andreiuta, csak ő tartja bennem már a lelket, csak ő.
Keretes anyag: Vagyonzárlat
Teljes vagyonzárlatot rendelt el a Veszprém Megyei Bíróság a Cozma-gyilkosság négy gyanúsítottja ügyében, ami az elsőfokú bíróság döntéséig érvényben marad. A határozat értelmében így zár alá került Raffael Sándor sárbogárdi háza, Sztojka Iván enyingi ingatlana, Németh Győző BMW terepjárója, továbbá 2360 svájci frankja, valamint 2355 eurója, de P. Gábor nevén nem találtak értékelhető vagyontárgyat.
- A büntetőeljárások nyomozása alatt gyakran megesik, hogy ha nincs elrendelve bűnügyi zárlat, akkor a vagyon az elidegenítések és megterhelések által egyszerűen eltűnik. Ezt a helyzetet mindenképpen el akartam kerülni, ezért kértem az élet elleni cselekménnyel meggyanúsított négy személy vagyonelkobzását - nyilatkozta lapunknak Helmeczy László, aki augusztus óta Petre Cozma jogi képviseletét látja el a büntetőügyben és az eljárás lezárását követően a kártérítési perben is. A kártérítés összegével kapcsolatban Helmeczy nem mondott konkrét összeget, de utalt arra, hogy Marian Cozma ereje teljében lévő élsportoló volt, aki keresetével támogatta két lánytestvérét és szüleit.
- Teljesen indokolatlannak tartom a vagyonzárlatot, ráadásul a védencem csak résztulajdonosa a háznak - mondta lapunknak Kamarás Gábor, Raffael Sándor védője. Bacsek György, P. Gábor ügyvédje a bírósági határozatra csak annyit mondott, hogy furcsállja, mert a büntetőeljárás elején ilyet nem szoktak elrendelni, de a törvény alapján erre is van lehetőség.
- A veszprémi városi bíróság négy gyanúsított vonatkozásában egész vagyonukra kiterjedően rendelte el a zár alá vételt, az elhunyt sértett jogi képviselője által beterjesztett polgári jogi igény biztosítására. A határozat október 7-én emelkedett jogerőre - nyilatkozta lapunknak Genizse Zsolt, a veszprémi városi bíróság elnöke.
Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Magyar Nemzetet úgy tájékoztatta, hogy az ügy huszonhat gyanúsítottja közül tizenöten vannak előzetes letartóztatásban. - A gyilkosság éjszakáján, február 8-án a lokálba érkezett enyingi banda minden tagja ellen büntetőeljárás indult - tette hozzá. Mint korábban már megírtuk a Cozma-gyilkosság kapcsán, Raffael Sándort, Németh Győzőt, Sztojka Ivánt, P. Gábort társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítja a rendőrség. A többi gyanúsított esetében csoportos garázdaság miatt indult eljárás.
Mivel hivatalosan még nem érhető el online, beszkenneltük. Mint mindig, az Interneten először nálunk olvasható.
"Az jár a gyilkosnak, amit a fiammal tett..."
Marian Cozma édesapjának nagy a bizalma a hazai nyomozók iránt - Kézilabda-iskola őrzi a sportoló nevét
Ez év február 8-án szörnyű napra ébredt egy család Bukarestben: a veszprémi Patrióta lokál előtt kioltották fiuk, a kiváló román válogatott kézilabdázó, Marian Cozma életét. Azokban a napokban mindenkit könnyekig hatott meg az egyetlen fiát és büszkeségét elveszítő apa, Petre Cozma hihetetlen lelkiereje és tartása. A hatalmas termetű férfi kilenc hónappal a tragédia után azonban még mindig nem képes elhinni a történteket, gyakran hallja fia lépteit, álmodik vele, és feleségével napjában többször is kilátogatnak szeretett gyermekük sírjához.
Petre Cozmával Veszprémben találkozunk, ott, ahol elindult tehetséges fia valódi karrierje, és ott, ahol a végtelen bánat rászakadt egy addig vidám családra. A szálloda halljában ülünk le, a háromnegyed évvel ezelőtt még testes férfi láthatóan több tíz kilót fogyott, arca borostás, tekintete örömtelen. Kezét tördelve várja a kérdéseket, miközben az asztalra mered. Nehezen jönnek az első szavak, ahogy nézzük egymást, bevillan egy kép az idén januári horvátországi férfi kézilabda-világbajnokságról, ahol a magyar és a román válogatott egy csoportban küzdött Eszéken. Marian Cozma népszerű volt a magyar szurkolók körében, szerették, tisztelték, felnéztek rá, ellenfélként természetesen kicsit tartottak is tőle. Ő vidáman fogott kezet, beszélgetett az újságírókkal és a drukkerekkel is. Ez az élmény akkor természetesnek tűnt, a kép csak később égett a lelkekbe, és él azóta is oly elevenen, mintha csak tegnap történt volna.
- Kilenc hónap telt el a fiát ért tragédia óta, képes volt megemészteni a Marian elvesztésével járó fájdalmat?
- Olyan nincs, hogy megemészteni, sőt, most sokkal nehezebb. Nagyon, nagyon nehéz. Gondoljon bele, a feleségem kilenc hónapja nem mozdul ki a házból, csak a temetőbe képes elmenni. Február 8-a óta a mi otthonunkban csönd van. Egy ilyen büszkeség, egy jó, tisztaszívű fiú... Nem, nem lehet... - mormolja megtörten; az asztalon észrevesz egy apró kitüremkedést, azt kezdi nagy, emberes kezével kapargatni. Meséli, Bukarestben berendeztek egy sarkot Marian szobájában, ahová az érmeit, a sikereit megörökítő felvételeket helyezték el, ez maradt a szeretett fiuk után. - Amikor eltemettük, koporsójába raktuk a román és magyar bajnoki aranyérmeit, azért, hogy ott fönt is tudják: ő két országbajnoka volt - és a tiszta lélek, az emberségesség abszolút bajnoka. Amíkor 2008 májusában megnyerte a veszprémi csapat a Kupagyőztesek Európai Kupáját, éppen a születésnapom volt, ő magasba emelte a serleget, és kikiáltott nekem: „Isten éltessen, Petre!" - csapong törődötten.
- Kérem, higgye el nekem, a legboldogabb ember voltam február hetedikéig, onnan kezdve pedig... - kezével magasból lefelé zuhanó ívet rajzol. Érdeklődöm, milyen gyakran látogatják meg fiuk sírját, háromszor is egy nap, feleli, és hozzáteszi: „ez így lesz már, amíg csak elünk".
- Ilyenkor közelebb érzi őt magához?
- Mindig közel érzem magamhoz. Mindig. És ezt nem álmodom, mert nem sokat alszom: kilenc hónapja minden éjjel felébredek hajnal kettőkor, és utána fél hatig nem tudok elaludni - mondja merengve, szinte csak magának.
- Ennyi idő múltán is úgy gondolja, hogy a közelükben van Marian, és hallja, amint kopog fia cipője?
- Igen, mint mondtam, éjjel fent vagyok, nem tudok mit csinálni; az egyik éjszaka bekapcsoltam a tévét, néztem a híradót, amikor úgy éreztem, mintha a fotel támlájára nehézkedett volna valaki. Jó, tudom, lehet, hogy beképzeltem, de na... - és először éppen csak elmosolyodva tárja szét karjait. - Két nagyon szép álmom volt a gyerekkel. Az elsőben egy fehér lovon ült, és rengeteg ugyanolyan ló állt mögötte, majd előrelovagolt, karjait széttárta, tudja, úgy, ahogy csak ő szokta, majd intett egyet, és a lovak követték. A másodikban egy nagy kapun kopogtam, mondtam, Petre Cozma vagyok, és a fiamat szeretném látni. Beengedtek, a fiam egy trónon ült a veszprémi játékosok körében, és ott guggolt mellette egy hitvány alak, akinek nem lehetett látni arcát, mert két kezével egyfolytában eltakarta, de én úgy gondolom, hogy a fiam gyilkosa. A gyerek a bal karjánál nézett valamit, kíváncsi voltam, mit, de nem akartam szégyenbe hozni a fiúk előtt, tudja, én otthon csak egy bermudában, trikóban meg papucsban járok. De akkor Marian intésére eltűnt mindenki, csak mi ketten maradtunk, a tér átváltozott egy hatalmas rétté, amely telis-tele volt gyermekláncfűvel, odaléptem mellé, hogy megnézzem, mit figyel a karja mellett. És azt láttam, hogy a fiam onnan látja a házunkat, kertünket, kutyánkat - ő még őrködik fölöttünk... Senkinek nem tett semmi rosszat az én fiam, nem értem ezt, ami történt...
- Másként gondol a halál utáni létre, mint korábban?
- Nem gondolok rá másképp, mint azelőtt, pedig lehet, hogy csak hitegetem magam, hogy a fiam most is jól van. Akik jók, a mennyországba mennek, mert itt már csak a rosszaknak maradt hely.
- Honnan e hatalmas lelkierő önben, amivel, mint egy márványszobor, rezzenéstelenül állja a megpróbáltatásokat?
- Tőle - mutat az ég felé -, és a kézilabda nagy családjától. Valamint önökből, akik tisztelettudóan, szeretettel kérdeznek a fiamról. Mondtam Magyarországon és Romániában is, hogy akik szívükben békés gondolatokkal közelítenek, azokat fogadom és kitárom nekik a szívem, a többi meg iszkoljon, amerre lát - jelenti ki minden indulat nélkül, miközben a hallban feltűnő román válogatott kézilabdázók egyikétől zsebkendőt kér.
- A tragédiát követően sokan éppen az ön tartásából nyertek erőt. Nem meríti ki, hogy ilyen szilárdan tartja magát?
- A fiam nem szeret lehajtott fővel látni, és soha nem is fog. Én egy Cozma vagyok, a mi családunk tagjai kemény, bátor, elszánt emberek.
- Érez dühöt vagy gyűlöletet a fia életének kioltóival szemben?
- Természetes, hogy érzek egy kis gyűlöletet, mert elvették annak az életét, aki nekem nagyon drága volt. És normális az is, hogy nem fogok odamenni hozzájuk virággal, megcsókolni őket.
- Elmegy majd a bírósági tárgyalásra?
- Természetesen, látnom kell őket szemtől szembe is.
- Beszélne velük?
- Soha. Mit beszéljek velük?
- Milyen büntetést érdemelnének a gyilkosok ön szerint?
- Mit érdemelnének a gyilkosok? Amit a fiammal tettek, az történjen velük is.
- Mit gondol, véletlen áldozat lett Marian. . - tenném fel a következő kérdést, de nem tudom befejezni, rögtön közbevág határozottan.
- Nem, az én fiamat parancsra ölték meg, ezt mondom az első perctől kezdve. Nem lehet szó semmiféle összetévesztésről, engem inkább az érdekelne, hogy ki adta ki a parancsot. Ha a gyilkosok tudták volna, kire támadnak, nem tették volna, mert senkinek nem volt oka haragudni arra az emberre. Hogy is lehetne haragudni rá...? Néha kár szép gyermekeket nemzeni...
- Magyarországon a közbiztonság hiánya az egyik legégetőbb probléma. összevetve a román közállapotokkal az ittenit, önnek is ez a véleménye?
- A magyar állapotokat behatóbban nem ismerhetem, de nézze, mi történt a fiammal! Tudom, hogy sokan vannak, akik nem gondolkoznak, bottal és késsel tesznek ígazságot, pedig az ember szóból ért. Mondják meg, egy egész horda támadt a fiamra, miért kellett még nekik a kés is?
- A legfrissebb információm szerint huszonhat embert vettek eddig őrizetbe a gyilkossággal kapcsolatban.
- Én mindig mondtam, és mondom is, hogy nagy a bizalmam az itteni nyomozók iránt.
- Tájékoztatja a magyar rendőrség a nyomozás állásáról?
- Amit tudok, a román újságokból tudom, de azért is jöttem most Veszprémbe, hogy informálódjak. Nagyon nehéz, hogy kilenc hónapja lényegében nem tudtam meg semmi érdemlegest.
- Mocsai Lajos nyilatkozta: ránk bíztak tehetséges fiatalokat, hogy neveljük, képezzük őket, aztán egvikuket elveszítettük, és ezt egy szülő szemébe kell mondanunk. Ön joggal haragudhatna az országunkra, mégis hihetetlen megbocsátó velünk szemben.
- Soha nem fogok haragudni kicsit sem a magyarokra. Nem azok a gyilkosok képviselik Magyarországot, mi köze ezeknek az országhoz? Miért, nálunk nincsenek ilyenek? Az emberek, emberek, a többi meg... Veszprém nem fogadta szívélyesen a fiamat? Hogyan gyűlölhetném a veszprémi polgármestert? Nincs még tíz olyan ember a világon, mint ő. De nézzenek csak magukra: még kilenc hónap után is itt ülnek velem szemben, és érdeklődnek. Nem lenne igazságos, és a fiamnak sem tetszene, ha haragudnék. Azért a megszúrt szívért két ország sírt. De lehet, hogy még több is.
- Mit jelentett önnek a márciusban kapott Magyar Sportért Emlékérem arany fokozata?
- Köszönöm újra, mert a gyermekem iránti tisztelet miatt kaptam, de mégis minden fájdalmas. Sírva lefeküdni, sírva felkelni, éjjel felriadni, és csak csókolgatni a falakat...
- Ön a legnagyobb tragédia idején is békességre intett. Köztudott, hogy a magyar és román nép nem rajongott egymásért a múltban, az ön higgadtsága, valamint az, hogy a román nép azt látta, amint fiukat egyként siratják a magyarok, évszázados ellentéteknek vetett véget.
- Nem a két nemzet gyűlöli egymást, csak egyes emberek. Lele Ambrus, a szegedi csapat vezetője nekem nem barátom harminc éve? Ő nem magyar? Én meg nem román? Mégis szeretjük egymást évtizedek óta. Persze, mindkét országban vannak ilyen hangadók, de ezek nem a két ország ígazi arcát képviselik. A tragédia után többen odajöttek hozzám, ilyen típusú emberek, és arra próbáltak ösztökélni, hogy menjünk, és álljunk bosszút, de én leintettem őket, mondtam nekik, mit akartok, elindítani egy háborút? Van, aki igazság szolgáltasson, ez nem a mi dolgunk. A fiamat körbe udvarolta az F. C. Barcelona, a kézilabdázás csúcsklubja, és a Pamplona, de ő nem ment el Spanyolországba játszani. Hogy utálhatnám, és hogy dobálhatnám meg kővel azt, amit a fiam annyira szeretett?
- Romániában még mindig érezhető a magyarok iránti szimpátia?
- Igen. Beszélgetve az otthoniakkal meg is mondtam: Magyarországon jobban szerették a fiamat, mint odahaza, de normális is, hiszen az utóbbi három évben itt játszott, itt élt. Szerette a várost, főleg, amióta Mocsai Lajos lett az edző, akit emberileg is nagyon sokra tartok. Most is csak azt mondhatom, amit eddig: nagyon köszönök mindent a magyaroknak, amit a fiamért tesznek. Én nem tudok hazudni: őszintén mondom, hogy tisztelem önöket.
- Hallott róla, hogy már készül a szobor, amely a fiának állít majd emléket, és jövő év februárjában avatják fel a veszprémi sportcsarnok előtt?
- Régóta tudom.
- Romániában készül hasonló emlékmű?
- Nem, de majd csinálok én, annak a középiskolának a tornaterme előtt áll majd, ahol tanult, és amely a nevét fogja viseli. Létrehoztam egy kézilabda-iskolát is Marian Cozma Egyesület néven, hogy a fiam emléke megmaradjon.
- Hallottam, hogy azt szeretné, ha az unokája is Veszprém játékosa lenne...
- Száz százalék - vág közbe, meg sem várja, hogy befejezzem a mondatot.
- Hány éves a gyermek?
- Három.
- De, gondolom, már kitűnik a tehetsége.
- A nemzetségünkből való. Andreiuta, csak ő tartja bennem már a lelket, csak ő.
Keretes anyag: Vagyonzárlat
Teljes vagyonzárlatot rendelt el a Veszprém Megyei Bíróság a Cozma-gyilkosság négy gyanúsítottja ügyében, ami az elsőfokú bíróság döntéséig érvényben marad. A határozat értelmében így zár alá került Raffael Sándor sárbogárdi háza, Sztojka Iván enyingi ingatlana, Németh Győző BMW terepjárója, továbbá 2360 svájci frankja, valamint 2355 eurója, de P. Gábor nevén nem találtak értékelhető vagyontárgyat.
- A büntetőeljárások nyomozása alatt gyakran megesik, hogy ha nincs elrendelve bűnügyi zárlat, akkor a vagyon az elidegenítések és megterhelések által egyszerűen eltűnik. Ezt a helyzetet mindenképpen el akartam kerülni, ezért kértem az élet elleni cselekménnyel meggyanúsított négy személy vagyonelkobzását - nyilatkozta lapunknak Helmeczy László, aki augusztus óta Petre Cozma jogi képviseletét látja el a büntetőügyben és az eljárás lezárását követően a kártérítési perben is. A kártérítés összegével kapcsolatban Helmeczy nem mondott konkrét összeget, de utalt arra, hogy Marian Cozma ereje teljében lévő élsportoló volt, aki keresetével támogatta két lánytestvérét és szüleit.
- Teljesen indokolatlannak tartom a vagyonzárlatot, ráadásul a védencem csak résztulajdonosa a háznak - mondta lapunknak Kamarás Gábor, Raffael Sándor védője. Bacsek György, P. Gábor ügyvédje a bírósági határozatra csak annyit mondott, hogy furcsállja, mert a büntetőeljárás elején ilyet nem szoktak elrendelni, de a törvény alapján erre is van lehetőség.
- A veszprémi városi bíróság négy gyanúsított vonatkozásában egész vagyonukra kiterjedően rendelte el a zár alá vételt, az elhunyt sértett jogi képviselője által beterjesztett polgári jogi igény biztosítására. A határozat október 7-én emelkedett jogerőre - nyilatkozta lapunknak Genizse Zsolt, a veszprémi városi bíróság elnöke.
Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Magyar Nemzetet úgy tájékoztatta, hogy az ügy huszonhat gyanúsítottja közül tizenöten vannak előzetes letartóztatásban. - A gyilkosság éjszakáján, február 8-án a lokálba érkezett enyingi banda minden tagja ellen büntetőeljárás indult - tette hozzá. Mint korábban már megírtuk a Cozma-gyilkosság kapcsán, Raffael Sándort, Németh Győzőt, Sztojka Ivánt, P. Gábort társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítja a rendőrség. A többi gyanúsított esetében csoportos garázdaság miatt indult eljárás.
