Többször foglalkoztunk (legutóbb ITT) már a Gyöngyösön történtekkel.

Talán mondanunk sem kell, hogy cigányaink azóta sem álltak le a hazudozással és a legképtelenebb sztorik kiagyalásával – most épp előadták a nagy ártatlan „véletlenül volt nálam a kés”-dumát. Amelyben szinte biztosan besegített nekik dr. Magyar Elemér, - miután pártja, az MCF látványosan megbukott az EP-választásokon - az utóbbi fél évben látványosan a Fidesz szekerét toló „sztárügyvéd”. Az általa írt, elképesztően bicskanyitogató, felháborító cigánymosdatást ITT találjuk; feltétlen érdemes az olvasói kommentárokat is elolvasni. Már a „kitüntetős” cikkünkben megírtuk, hogy várható Magyar Elemér és a többi szenny alak rendőrellenes támadása. Megint igazunk lett: Magyar feljelentette az eljáró rendőröket (lásd cikkének utolsó mondatát).

Emlékszünk? A nevezetes tarnabodi kommandósakciónál (ahol, mit ad Isten, szintén Elemérünk védte az orkokat – természetesen busás, a cigók által követelt havi 1.2 milliós (!) fájdalomdíjból bőségesen részesülve) is teljesen ugyanezt mondták a késre - hogy ti. épp a konyhában szeleteltek valamit a szegínromákok, és úgy futottak ki, kés a kézben, a kommandósok elé. (Nem egészen ide tartozik, de – ha már szeletelésnél tartunk – ne felejtsük el a cigók felháborító halvér-hazugságát (plusz, hivatalos, későbbi infó ITT) Olaszliszka kapcsán sem.)

Az eredeti cikk:
Gyöngyös | Az újévi belvárosi balhé abból indult, hogy egy férfi az utcán könnyített magán, s ezt mások szóvá tették. Verekedés tört ki. Az intézkedő rendőrök egyikét egy nő késsel támadta meg.

A bíróság elrendelte F. Anita gyöngyösi lakos előzetes letartóztatásba helyezését abban az ügyben, ami az új esztendő első napján történt a mátraaljai városban. Az esetről dr. Hajdú Tamás, az Egri Nyomozó Ügyészség munkáját irányító vezető ügyész adott tájékoztatást.

E szerint január 1-jén nulla és egy óra között Gyöngyösön az autóbusz-pályaudvar közelében lévő Koháry úton alakult ki konfliktushelyzet. Egy fiatalember könnyített magán közterületen, amit többen kifogásoltak. Verekedés tört ki, emiatt értesítették a rendőrségi ügyeletet. Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, s megkezdték az intézkedést csoportos garázdaság bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

Egy személyt éppen előállítottak volna a kapitányságra, amikor az egyik házból többen hozzájuk rohantak, s megpróbálták az illetőt kiszabadítani a hatósági személyek kezéből. Újra dulakodni kezdtek a felek, mígnem a szolgálatot teljesítők a rádiójukon erősítést nem kértek. Amikor a kollégáik megérkeztek, megtörték az intézkedéssel szembeszegülőket, akiket sorra próbáltak megbilincselni.

Az adok-kapok közepette megjelent a csatázók között egy nő is, akinél a rendőrök szerint kés volt. A harcias hölgy ráugrott az egyik zsaru hátára, majd amikor az lerázta magáról, egy másiknak a nyaka felé tett a vágóeszközzel kaszáló mozdulatot. Az uniformist viselő a kezével hárította el a támadást, de közben megsebesült. Az asszonyt a társai lefegyverezték.

Dr. Hajdú Tamás arról is beszámolt, hogy az ügyeletes nyomozó ügyésszel együtt ott voltak a helyszíni szemlén. A gyöngyösi kapitányságon meghallgatták a tanúkat. A hatvani kórházban a gyanúsítottat, F. Anitát is kihallgatták, aki szintén sérüléseket szenvedett. A meghallgatottak közül többen – s F. Anita is – tagadják, hogy a történtek kapcsán bármilyen bűncselekmény valósult volna meg.

F. Anita azt állítja, ő késsel nem támadott senkire. Elmondása szerint az eszköz azért maradt a kezében, mert éppen süteményt szeletelt, amikor meghallotta az utcai zajokat. Mindezzel együtt a bíróság első fokon elrendelte a nő előzetes letartóztatásba helyezését, amely harminc napig tart. (Más tanúk szerint szendvicset készített épp a nő, és így rohant ki a késsel a közterületre.)

A nyomozó ügyészség vezetője arra is kitért, hogy mivel hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete is lehet F. tettének a minősítése, ezért a jogszabály szerint az ügyet átteszik Budapestre, a Központi Nyomozó Főügyészségre.
(HEOL)