Számtalanszor felhívtuk már arra a figyelmet, hogy, miközben Európában mindenki jópofizik, polkorrekt, szavakban antirászístá, tetteikben szinte mindenhol kőkeményen odacsapnak a cigányoknak.

- A finneknél vidéken vadászengedély van rájuk (passzív rendőri segédlettel), azaz a finnek lelőhetik őket a szabadon tartható lőfegyvereikkel (igen megengedő a finn fegyvertartási törvény), mint a kutyákat (és meg is teszik, olyan szinten gyűlölik ezt a népséget),
- A németek, akik ugyanúgy felsültek az ork-integrációs programjaikkal, mint bárki más (lásd a legutóbbi müncheni rasszista késelést), pillanatok alatt kizsuppolják a francba a hozzájuk betolakodó cigányokat, ahelyett, hogy szegínkéket befogadnák,
- A franciák, akik felégetik a táboraikat és kizsuppolják őket a fenébe,
- A spanyolok, akik összefognak, és teljes településekről kiüldözik őket,
- A csehek, akik még ma is sterilizálják őket,
- A svájciak, akik nem szaroznak, még a 7 éves cigánybűnözőket is magánzárkába nyomják,
- A tótok, ahol a rendőr szabadon lelőheti a tetvest, nem fogják érte elítélni,
és a sor folytatható. (Konkrét hivatkozások a mindezt tárgyaló cikkekre, háttéranyagokra ITT.)

A bűnözésellenes fellépés egyik vezére Olaszország. Számos cikkben (a két legfontosabb ITT és ITT) tárgyaltuk már azt, hogy ők aztán (hasonlóan a finnekhez) nem sz@rakodnak, ha cigányokkal kerülnek szembe: kőkeményen felégetik a putrijaikat, őket meg vagy kitoloncolják a francba, vagy – ha olasz állampolgárságúak – fegyveresekkel őrzött se ki, se be lágerekbe zárják. Nem eredmény nélkül: ahogy a mai Magyar Nemzet alább olvasható, az Interneten először nálunk megjelenő (saját szkennelés) cikkében is leírja, sikerrel megszabadultak a bűnözőcigányaik nagy többségétől.

Igen, Európa normálisabb, élhetőbb országaiban ezt (cigányok szigorú elkülönítése, kitoloncolása, sterilizálása vagy éppen a helyszínen történő, passzív rendőri támogatású agyonlövése) csinálják. Nálunk meg mi folyik? Mindenki tudja, aki a napi híreket olvassa arról, hogy milyen aránytalanul enyhe büntetéseket kapnak, hogy nem lépnek fel ellenük a rendőrök és milyen szinten elpofátlanodtak. Nagyon reméljük, hogy az Orbán-kormány ebben a kérdésben végre átveszi az európai gyakorlatot. Ajánljuk az olasz példa lemásolását, ha esetleg a kétségkívül igen hatékony finn gyakorlat megfeküdné a gyomrukat.

Az MN cikke:

Az olasz gárda


Az európai gazdasági válság a diszkrimináció, a rasszizmus és az idegengyűlölet növekedéséhez vezetett Európában, különösen olyan országokban, mint Olaszország, Szlovákia és Magyarország — írja az Amnesty International 2010. évi jelentése. A jelentés kiemeli, hogy Olaszországban nemrég törvényt fogadtak el, amely az illegális bevándorlást bűnténynek minősíti, amely a rendőri feljelentéstől való félelem miatt visszatarthatja az illegális bevándorlókat, hogy orvosi segítségért folyamodjanak, vagy hogy igénybe vegyék az oktatási intézményeket. Az Egyesült Királyság kormánya azért kapott kritikát, mert bebörtönözte azokat az illegális iraki bevándorlókat, akiket a bagdadi kormány nem fogadott vissza.

Németországban az illegális bevándorlók és gyermekeik csak korlátozottan juthatnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz, az oktatási intézményekhez és jogi segítséghez például abban az esetben, ha munkahelyi problémáik támadnak. Szlovákia mindenekelőtt a roma gyerekek szegregációja szempontjából tűnik ki. A Roma Oktatási Alap közleménye szerint a roma gyerekek hatvan százalékát a mentálisan hátramaradottaknak létesített osztályokba teszik, annak ellenére, hogy nem diagnosztizáltak náluk szellemi visszamaradottságot. Az 1980-as és 1990-es években az olasz régiók felében fogadtak el olyan törvényeket, amelyek védeni kívánták a nomád kultúrákat, olyan formában, hogy külön táborokat állítottak fel elsősorban a romák számára, akiket természetüktől fogva nomád népeknek tekintettek.

Ez év januárjában például a milánói hatóságok buldózereztek el egy nyolcvan bódéból álló, fából, műanyagból és kartonpapírból épített illegális telepet a Via Sant'Arialdón, a Chiaravalle apátság közelében. A rendőrségi akciót, amelyet az összes (bal, jobb) politikai párt támogatott, Riccardo De Corato, Milánó polgármester-helyettese rendelte el, aki megelégedését fejezte ki az eredmény láttán és más hasonló táborok felszámolását helyezte kilátásba. Az akciókban azonban nem csak a rendőrségnek szánnak szerepet. Egy nemrég elfogadott törvény felhatalmazza a helyi hatóságokat, hogy az állami vagy a helyi rendőri erők kötelékébe nem tartozó, fegyvertelen civil gárdát hozzanak létre az adott település őrjáratozására.

Az Everyone Group nevű emberi jogi civil szervezet most az Európai Bizottsághoz és más nemzetközi intézményekhez fordul, hogy segítséget kérjen az üldözött roma lakosság számára, akiket tömegével űznek el Milánó és egész Olaszország területéről, úgy, hogy két év alatt lélekszámuk — a szervezet becslése szerint — 180 ezerről 40 ezerre csökkent. Nem valószínű azonban, hogy az Európai Bizottság egy jól hangzó határozatnál többet tudna tenni, amelyet azután a problémákkal ténylegesen szembesülő helyi hatóságok figyelmen kívül fognak hagyni. A parttalan liberalizmus okozta társadalmi feszültségeket a parttalan liberalizmus aligha fogja megoldani.