Gázpisztolyával sietett a rendőrök segítségére egy Tiszakürt-bogarasai férfi. Meglőttek intézkedés közben egy szolnoki biztonsági őrt Budapesten, csuklyások kötöztek meg és raboltak ki egy családot Szolnokon.

Két hónapon belül kétszer — az egyik alkalommal csavarhúzóval, míg a másik alkalommal kardokkal, vascsövekkel, vascsőre szerelt pengékkel — támadtak az intézkedő rendőrökre tavaly a megyében. Egy gyilkosság helyszíne volt Jászberény, egy valóságos fegyverarzenált, majd jelentős mennyiségű kábítószert is lefoglaltak megyénk rendőrei.

Megyénk területén az elmúlt hat évben nőtt a bűncselekmények száma, az előzetes számítások alapján tavaly 12 százalékkal. Ez az érték azonban alacsonyabb, mint az országos 20 százalékos növekedés. Megyénk a bűnügyileg közepesen fertőzött területek közé sorolható. A bűncselekmények között továbbra is a vagyon elleni cselekmények (az összes jogsértés kétharmada) dominálnak, a közrend elleni (16,9 %) és a személy elleni bűncselekmények (7,9%) előtt. Lapunk 2010 bűnügyeit gyűjtötte össze. (Kuruc.info: a következők kiemelése tőlünk: nőtt [a bűncselekmények száma], tavaly 12 százalékkal, országosan 20 százalékkal. V.ö. csökkenő bűnözés, az obligát Orbán-interjú és a politika hazudozása, embereket hülyének nézése. Továbbra sem lépnének fel a cigánybűnözés ellen az összes többi állam gyakorlatával [falak, táborok, elüldözés vagy egyenesen a tetthelyen történő agyonlövés], hanem még mindig milliárdokat tolnak a garantáltan sikertelen „integrációra”...)

Január

Gázpisztollyal lőtt a levegőbe
Január 20-án Tiszakürt-Bogarason támadt csetepaté. Egy közlekedési balesettel összefüggésbe hozható járművet állítottak meg ellenőrzésre a rendőrök. Az igazoltatottak ekkor támadtak rájuk. Az összetűzésnek az vetett véget, hogy a balesetet bejelentő férfi engedéllyel tartott gázpisztolyával a levegőbe lőtt, amitől a támadók megriadtak.

Február

Fegyverarzenálra bukkantak
Az elmúlt évek egyik legnagyobb illegálisan tartott fegyverállományát foglalták le a rendőrök. A gyanúsítottak lakásán tartott házkutatások során számos engedéllyel és anélkül tartott fegyvert, gránátokat, katonai pirotechnikai eszközöket, lőport, második világháborús aknatestet, lőszereket találtak. Összesen 52 darab különböző kaliberű és típusú fegyvert, valamint 44 899 darab, szintén eltérő nagyságú és fajtájú lőszert foglaltak le.

Rajtaütöttek a drogterjesztőkön
Egy jól működő kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le közösen a megyei rendőrök és a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai. Az egyik rajtaütés során csaknem 20 millió forint értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le, így 4 kilónyi marihuánát, 750 gramm amfetamint, 360 darab extasyt, továbbá egy parabellum fegyvert, 13 éles lőszert, valamint egymillió forint készpénzt.
 
Március

Kardokkal, pengékkel támadtak
A rendőri jelzések ellenére sem állt meg egy személyautó vezetője ellenőrzésre Fegyverneken. Az autós üldözést követően a sofőr az utasaival együtt kiszállt egy háznál, ahonnan kardokkal, vascsövekkel, vascsőre erősített pengékkel felszerelt családtagok rontottak rá az intézkedő járőrökre. Az egyik egyenruhás fegyvert rántott, így sikerült feltartóztatni a támadókat.

Június

Vérnyomok a falon és a kapcsolón is
Két és fél nap alatt rendőrkézre került az a két férfi, akik Jászberényben brutális kegyetlenséggel megöltek egy 89 éves bácsit. Az idős férfira támadók — akiket nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítottak meg — indokolatlanul nagy brutalitással csaptak le áldozatukra, amit jelez a rendőrök által a helyszínen készített fotókon látható vér a falon, az ajtón és a villanykapcsolón.

Július

Éjszaka rontottak rájuk a csuklyások
Nem éppen hétköznapi rablóakció helyszíne volt a szolnoki Kertész utca. Három csuklyás rabló egy férfit és egy nőt kötözött meg, majd bántalmazott hajnalban, végül több milliónyi zsákmányukkal — arany ékszerrel és készpénzzel — sietve távoztak. A bántalmazott férfi súlyos, a hölgy pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

A hídon szúrtak meg egy nőt
Különösebb indok nélkül késsel vágta meg egy kerékpározó nő arcát egy férfi a szolnoki Tisza-hídon. Az esetnek szemtanúja volt egy szolgálaton kívüli rendőr is, aki azonnal az elkövető nyomába eredt. A támadó semmilyen felszólításra nem hallgatott. Végül három rendőr próbálta meg körbe venni. Lefújták gázspray-vel, majd gumibottal ráütöttek arra a kezére, amiben a kést tartotta, így tudták ártalmatlanná tenni.

Augusztus

Hasba lőtték intézkedés közben
Az egyik budapesti hipermarketben biztonsági őrökre lőtt rá egy férfi. A hason lőtt biztonsági őr egyébként egy 26 éves szolnoki fiatalember volt, aki lapunknak elmondta, a két férfit lopás miatt számoltattak el a biztonsági irodában, amikor egyikük az övtáskájából egy pisztolyt vett elő, s azzal kezdett lövöldözni. A szolnoki fiatalembert a hasán érte a lövés, szerencséjére létfontosságú szervet nem ért a golyó.

Megbilincselték a recepcióst
Ismeretlen elkövetők arcukat eltakarva, pisztolyokkal és egy gázspray-vel felszerelkezve törtek rá az egyik cserkeszölői hotel recepciósára. A hölgyet felszólították, hogy adja át az ott lévő pénzt, aki ennek nem tett eleget. Ekkor az egyik támadó gázspray-vel lefújta, majd megbilincselte. Az elkövetők a magukhoz vett értékekkel elmenekültek a helyszínről.

November

Kirabolták a cibaki takarékot
Egy ismeretlen férfi jelent meg a Cibakházi Takarékszövetkezetben kezében szúróeszközt tartva. A bent tartózkodó két hölgy alkalmazottat a pénz átadására kényszeríttette, majd a megszerzett készpénzzel együtt gyalogosan távozott a helyszínről.

December

Egy nap alatt két rablás
Két rablás is történt a Jászságban egy nap leforgása alatt. Délelőtt Jászágón rabolta ki egy ismeretlen a postát, míg onnan 12 kilométerre Jászárokszálláson az egyik kisboltot fosztották ki. A módszer mindkét esetben hasonló volt, az ismeretlen fegyverrel a kezében kérte az aznapi bevételt. A tettes egyik helyen sem viselt álarcot, a fegyverét sem használta. A rendőrök nem sokkal később elfogtak egy férfit, aki alaposan gyanúsítható az árokszállási bolt kifosztósával.
(SZOLJON)