Nemlétező romamisszió „vezetője” vádaskodik egy jobbikossal szemben

Hajdúhadház – Lökdösődéssel, szidalmazással vádolta meg Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselőt lapunkhoz [HAON] eljuttatott levelében Lendvai Bátor Zsolt, aki állítása szerint az incidens idején a hadházi városőrség tagjaként éppen szolgálatot teljesített a helyi vasútállomáson.

 
Lendvai feljelentést is tett, amelyet szintén mellékelt a számunkra. Azonban az irat tanúsága alapján a magát sértettként beállító fiatalember hol Rubit említi mint elkövetőt, hol ismeretlen tettesről beszél.

A feljelentés szerint Lendvai és társai december 30-án este a vasútállomáson tartózkodtak, amikor a képviselő több polgárőr füle hallatára vulgáris stílusban kérte számon azt, hogy van-e menetjegyük, valamint kétszer meglökte őt.

Rubi Gergely másként emlékszik a történtekre. – Lendvaiék az általuk gyártott kitűzővel, magukat valamiféle homályos rendvédelmi szervezet tagjainak kiadva álldogáltak az állomáson. Az egyik vele lévő fiúban felismertük egy korábbi kukagyújtogatás tettesét, ezért valóban kértük a menetjegyüket, mivel az állomás épületében csak úgy, időtöltés gyanánt, nem lehet tartózkodni. Tényleg volt közöttünk szóváltás, de lökdösődés nem. Mindezt a biztonsági kamerák felvételei is igazolhatják. Magam a polgárőrség tagjaként kerültem oda, járőröztünk – nyilatkozta a Naplónak a képviselő. Hozzátette: a rendőrség egyelőre nem kereste ez ügyben, illetve Lendvai korábban egyszer már megrágalmazta.
Nem is városőr
 
Lapunkat [HAON] kedden Hajdúhadház polgármestere, Csáfordi Dénes is megkereste, közölve, hogy Lendvai nem alkalmaztottja az önkormányzatnak. Megjegyezte azt is, hogy bár a férfi előszeretettel emlegeti magát, mint a Nemzetközi Romamisszió Szakszolgálat vezetőjét, ilyen szervezet a bíróság  által nincs is bejegyezve. (Kuruc.info: kiemelés tőlünk)

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a feljelentéssel kapcsolatos érdeklődésünket azzal hárította el, hogy az abban foglaltak bűnügyi különleges személyes adatnak minősülnek, ezért nem adhatnak róluk semmiféle információt.

HAON - RaL
Kapcsolódó pár perces(!) anyag a hadházi cigányok brutalitásáról, viselt dolgairól (érdemes követni a cikkbeli hivatkozásokat!): 81 éves édesanyját sem kímélték az orkok